Vega cápa

Elölről mindenkinek tetszik. A szigorúan összehúzott szemek agresszívvá teszik, s van benne egy jó adag a régi cápaorrú Mitsubishi Galantból is. Nemcsak a Sportback név, de a nagy, trapéz alakú hűtőrács is az Audira hajaz, bár itt nem single frame-nek, hanem jet-grill-nek hívják. Hátulról kevésbé vadító, leginkább egy Ford Focus és egy Chevrolet Lacetti keveréke. Az összkép mégis üt: sokkal jobban néz ki a Sportback, mint a szedán – végre rájöttek, hogy ez a karosszéria a legkelendőbb Európában.

Belül nagyon rendben van a Lancer. Az összeszerelésre a japánok mindig nagy hangsúlyt fektetnek: semmi sem nyikorog, az illesztések hajszálpontosak, minden úgy működik, ahogy kell. Mégis hiányzik az egyéniség, hogy lelke legyen: sivár, mint a Szahara, semmi egyediség, csak annyit tudunk megállapítani, hogy japán autóban ülünk. Kényelmesek az első ülések, hátul csak a fejtér hiányzik, a kormány csupán fel-le állítható, nagyon kéne a hifihez egy USB-csatlakozó. A hátralátást a vastag C oszlop akadályozza, a tolatóradar pedig csak a két magasabb felszereltségi szinthez jár. Az ötajtós karosszéria adottsága a kisebb csomagtartó, ami esetünkben 344 literes: ez nem sok, s még a magas perem is akadályozza a pakolást. Könnyedén lehajthatók viszont a hátsó ülések, amivel akár 1,4 köbméteresre is növelhető a kapacitás.

Alapjáraton a hibrideket megszégyenítően hangtalanul jár az 1.8-as motor, ami amúgy az egyetlen elérhető benzines. Kapható még a kétliteres dízel, melynek úgy egymillió a felára. Az 1.8-as rendes japán motorokhoz illően pörgős – sajnáltuk hogy a hatodik fokozat kimaradt belőle, egyértelműen elférne. A 143 lóerős teljesítmény csak úgy 6000 körül jön meg. Előtte nincs letaglózó gyorsulás, inkább kellemes erőtartalék, amivel sosem okoz gondot az előzés, 3000 alatt viszont egyszerűen semmi nem történik, mintha egy 1.4-est vezetnénk. Kinézete alapján sportosabb autót vártunk, a sztrádán nem fogyasztja el minden ellenfelét, de látványára biztosan elmenekülnek. Ha tempósan haladunk, annak azért megvan az ára: városban 11 liter körül alakul a fogyasztás, országúton pedig 8 literes átlaggal számolhatunk. Jó pont, hogy a Mitsubishi – másokkal ellentétben – nem füllent a sajtóanyagban: a hivatalos városi fogyasztás 10,5 liter, ami abszolút reális.

A vezetési élmény jó, öröm a kocsival haladni, már-már közelít az új Mazdákhoz. A váltó igazán precíz japán szerkezet, nagyon illik a Lancer Sportback jelleméhez: rövid úton és pontosan kapcsolható. A futómű sokak szerint a gyengéje – igaz, hogy lehetne rajta még faragni, de nagy gond nincs vele, kellőképpen csillapítja a hibákat, kanyarban pedig az ésszerűség határain belül haladva nem dőlhet meg veszélyesen.

A második szintű, azaz Invite felszereltséggel ötmillió forint körüli az ára, ami annak ellenére sok, hogy rendesen fel van szerelve: klíma, négy elektromos ablak, felnik, bluetooth kihangosító, tempomat és még sok más is belefért. A motor kicsit többet fogyaszt és kicsit kevésbé megy, mint a konkurensek. Viszont tartós, jó minőségű, biztos, hogy évtizeden át használható lesz. Dízellel nem próbáltuk, de belegondolva, jobb választásnak tűnik.

Kattintson bármelyik fotóra és megnyílik a képgalériánk!