A Szabad Föld Kupa története (7.)

1996: az atlantai olimpia éve
Olimpia Atlantában és nem Athénben, pedig száz évvel azelőtt, 1896-ban az első újkori olimpia helyszíne a görög főváros volt. Az olimpiai parkban július 27-én bomba robbant, egy embert megölt, több százat megsebesített. A rendezés felejthető volt...

A Szabad Föld Kupa döntőjébe a Baranya megyei Felsőszentmárton és a Veszprém megyei Kamond jutott. Felsőszentmárton, az 1300 lakosú település Pécstől 60 kilométerre, az országhatár közelében fekszik. A faluban 45 millió forintért építettek egy impozáns sportcsarnokot, amely a testedzés szeretetéről tanúskodik. Az óvodában és az iskolában kétnyelvű az oktatás, mivel a lakosság 99 százaléka horvát anyanyelvű. Egy esztendőben 2-3 fiatal jut egyetemre, akik a diploma megszerzése után általában hazatérnek. Egy szívfájdalmuk volt a helybéli sportbarátoknak, hogy bár a megyei III osztályban tartalék csapatuk első lett, mégsem léphettek feljebb, mert nem volt ifjúsági csapatuk. De honnan is lett volna…(Az adatokat egy 1996-os cikkből idéztük, ami akkor biztos, hogy aktuális volt…)

Kamondon alig több mint 500 ember él. Már az is meglepő, hogy megyei első osztályú csapattal rendelkeztek, az pedig egyenesen csoda, hogy a Magyar Kupában a legjobb 32 közé verekedték magukat. Erre Szabó József, a sportegyesület elnöke így válaszolt: – A fiatalok érzik, hogy mögöttük a falu, hát küzdenek inaszakadtukig. De nem csak a futballisták, hanem a birkózók is, akik ötventagú szakosztályt alkotnak, és akkor még ott van az Imperiál lovas klub, melynek military lovasai már nemzetközi hírnévre is szert tettek. Schaller Gábor Albatrosz nevű lovával kivívta az olimpiai szereplés jogát is.(Ezek az információk is a kupadöntő idejéről valók…)

Szabad Föld Kupa döntő: Felsőszentmárton – Kamond 2:1 (1:0).
Kispest, Bozsik stadion, 1000 néző, vezette: Szabó Zsolt.

Felsőszentmárton: Szlovák – Óvári, Nagy Gy. Király, Ott, Bolhói, Horváth, Szigecsán, Takács, Reith, Csalos. Edző: Amigya Pál. Cserék: Sevinger, Pincehelyi R., Pincehelyi Zs., Lőrincz S., Laics Ljubomir.
Kamond: Antal – Gombosi, Horváth F., Kereki, Horváth I., Vajon, Tóth J., Varga, Wenczel I., Szölősi, Szabó. Edző: Scheily József. Cserék: Szente, Gáncs, Kaphegyi, Németh, Wenczel Zs.

A felsőszentmártoni csapat játéka nyerte el a kispesti szakemberek tetszését. Nem véletlenül, hiszen a kupadöntő időpontjában (1996. június), a bajnokságban veretlenül vettek 29 fordulót! Kupagyőzelmük egyetlen pillanatig sem forgott veszélyben. A 14. percben Csalos ügyesen játszotta át a védőket, majd öt méterről a kapu bal sarkába gurított, 1.0. A 48. percben Szigecsán a Takácstól kapott labdát 16 méterről vágta a hálóba, 2:0. A szépítésre a 90. percig kellett várni, ekkor Tóth 11 – esből talált a bal sarokba, 2:1.

A második félidőben a felsőszentmártoni szurkolókhoz csatlakozott Csank János szövetségi kapitány, aki mindenről kikérdezte a falusiakat, ami a sporttal volt kapcsolatban. A meccs végén csoportkép is készült a kapitánnyal, miközben a boldog drukkerek pezsgővel koccintottak, Csank azonban kólával teli pohárral köszöntötte őket.
A két edző nyilatkozata sem volt érdektelen. Amigya Pál: – Az idén három kívánságunk teljesült: bajnokok lettünk és kupagyőztesek, két fontos tornán, remekül szerepeltük a Dunántúli Napló Kupában is. Ilyen csapattal és ilyen közönséggel nem nehéz feljutni a csúcsra! Scheily József: – Kis falunk nagy ünnepe volt ez a nap. Számunkra örök emlék és erő is egyben. Hitet ad, ami átsegít a gondokon.

A történelmi hűség kedvéért: a Magyar Kupa döntő visszavágó mérkőzésén a Kispest HFC 2:0 arányban nyert a BVSC Dréher csapatával szemben, így megszerezte a serleget.

1997: névváltozás: Szabad Föld–Kincses Kalendárium Kupa
A férfi kézilabda válogatott a világbajnokságon 4. helyet szerzett.

Az elnevezés ismét módosult: Szabad Föld–Kincses Kalendárium Kupa lett a trófea új neve. A döntőbe vezető út meglehetősen göröngyös volt mindkét csapat számára, ugyanis az 1996/97. évi Samsung Magyar Kupában 1315 csapat indult, a legjobb 64 közé a megyei II-ből Perbál, Péteri, Tiszamenti Tsz SE és Törökbálint jutott. A megyei I-ből 12 klub kvalifikálta magát, így Hajós, Lakitelek, Csabacsűd, Jamina SE, Pálháza, Sándorfalva, Lajoskomárom, Koroncó, Felsőtárkány, Fonyód, Sümeg, Miklósfalva. Jött a következő forduló, és a legjobb 32 közé már csak Hajós és Pálháza került a „kiscsapatok” közül. Ők lettek hát a döntősök, és már a „felvezetés” is rangos volt számukra: a Szabad Föld szerkesztősége sajtótájékoztatót szervezett, melyen az MTK és a BVSC – a két Samsung Magyar Kupadöntős – mellett Pálháza és Hajós is bemutatkozhatott az újságírók előtt.

Aztán egy verőfényes, júniusi délutánon a hajósi és a pálházi szurkolók lelkes biztatása közepette, a BVSC Szőnyi úti stadionjában pályára lépett a két csapat. Az egyik szektorban ilyen táblák emelkedtek a magasba már a kezdés előtt: „HAJÓS – KUPAGYŐZTES!” Pálháza viszont azzal igyekezett híveket toborozni, hogy a BVSC kék-sárga színű mezében lépett pályára. Persze, hogy a borsod megyeiek mellé álltak a fővárosi vasutasok, Dajka Lászlóval az élen!

Hajós, Pálháza 4:1(1:0), Szőnyi úti BVSC-stadion, 500 néző, vezette: Juhos,(Varga, Szabó).
Hajós: Székely Csaba – Rácz Péter, Hirth Tibor, Schindler Endre - Sztankov Ákos, Fuszenecker Sándor, Hepp János, dr. Koch Róbert, Huber Zoltán – Gombkötő Gábor, Ginál Gábor. Játékos – edző: dr. Koch Róbert.
Pálháza: Kovács András – Tokár Zoltán, Pankovics Imre, Petercsák Gábor – Fábián András, Szabó Sándor, Hajdú János, Kovács Barnabás, Matusz Tamás – Trembulyák Nándor, Tóth Béla. Edző: Lesovics Miklós.
 Cserék: Petercsák helyett Repka a 11. percben, Ginál helyett Gyurászovics az 57. percben, Schindler helyett Pechtinger, Tóth helyett Laczkó, mindkettő a 67. percben, Gombkötő helyett Madanics, a 70. percben, Kovács A. helyett Ignácz a 78. percben.

Az első félidőben a technikás hajósiak játszottak fölényben, Koch doktorról kiderült, hogy nem teltek hiába fölötte a Fradiban eltöltött évek… A 17. percben szerzett gól már érett, amit aztán Hepp helyezett Kovács hálójába, 1:0. A második félidőben úgy tűnt, megfordulhat a meccs, hiszen az 50. percben Matusz kiegyenlített, 1:1, hanem aztán jött a Koch-henger: a 71. és a 77. percben a hajósiak játékos-edzője talált a kapuba, 3:1, majd a 85. percben olyan önzetlenül tálalt a doki Gyurászovics elé, amire csak a legnagyobbak képesek, 4:1. Egyhangú volt a vélemény: Hajós egy „Kochhal” jobb volt…

A meccs után a főszereplő, dr. Koch Róbert immár edzői minőségében nyilatkozott: – Két remek csapat találkozott a döntőben. Öt gól és egy sereg kapufa mindkét oldalon, kell ennél szebb befejezés? Nálunk, Hajóson a futball szent dolog, mindenki szeret minket, ezt meg kell valahogy hálálni.A pálházi edző véleménye: –A döntőben nem volt szerencsénk, 1:1 után kapufát rúgtunk, ha bemegy, minden másként alakul.

A díjkiosztás során Buzánszky Jenő, az MLSZ alelnöke egy zsáknyi futball-labdával ajándékozta meg a Vecsési Futball Clubot, mint az egyetlen körzeti bajnokságban szereplő csapatot, amely a legjobb 64 közé jutott a Samsung Magyar Kupában.    

Közbevetőleg: Kétfilléres a villámhárítón
Azért a Szabad Föld Kupa negyven éve – mi vagyunk. Mi, huszonhetesek, harminchetesek, negyvenhetesek, ötvenhetesek, akik félszavakból értjük egymást…

Ülök a számítógép előtt, kopogtatom ezt a könyvet, ami a vidék futballjának négy évtizedes krónikája és néha-néha rápillantok a szemközt lévő fényképre a falon, amely az egyik legkedvesebb a számomra. Egy tizenhat éves kamasz könyököl a futball-labdára, fején kék svájcisapka, melynek villámhárítóján a kor divatjának megfelelően egy lyukas kétfilléres. Ez a süvölvény kapus bizony én vagyok, úgy az ötvenes évek első fertályában, mint a Pálházai Traktor kapujának hites őrzője. Mellettem hever a fűben imádott sógorom, Mizsák Jóska, a másik oldalamon egy „légiós” határőr Füzérradványból, a Nagyházi Sanyi. Középen térdel a vezérigazgató fia, Palásti Gyuri, mellette a másik „légiós”, Csesznek István, aztán Németh Jóska, az erdész. Ott tornyosul a hátsó sorban Laczkó Béla, a csapat mindenese, aki egyetlen hajtásra képes volt lehajtani egy kancsó bort, miközben mi azt énekeltük buzdításul, hogy „Béla bácsi iszik most…” Garay Pali, a testnevelő tanár áll mellette, aki udvarbelink volt, aztán Porempovics Jóska, és a korszakos focistája a falunak: Szűcs Ernő. Vitányi János bácsi, az intéző a tűzifát intézte, ami abban az időben prémiumnak számított. Ha jó szezont zártunk, jutott belőle kinek-kinek egy-egy teherautóval. Innentől aztán indáznak az emlékek…

Pálházán a labdarúgó pálya története ugyanolyan mozgalmas, mint a futballcsapaté. Károlyi gróf kezdeményezésére 1938-ban a község leventéi számára egy gyakorlótér épült, melyen kis jóindulattal mérkőzéseket is lehetett játszani. Közelében az oly sokat elsiratott egykori kisvasút állomás. A hegyközi sportbarátok számára könnyen megközelíthető volt a pálya, arról nem szólva, hogy százak dolgoztak rajta az építés során. Ma már nehéz lenne kinyomozni, ki volt az a bölcs vezető, aki a kezdőkörre mutatott, amikor helyet kerestek a háborúban elesett szovjet katonák emlékművének. Minden esetre oda épült a vörös csillaggal ékesített obeliszk.

Szürkületben aztán a legények a vásártérre vonultak és döngették bakancsban a fűzős, ötös bőrfocit. A kapuba Juhász János állt, előtte a védelmet szép szál jegenyék alkották: Szuetta Pista, Simon Jóska, Makó Ernő, a testes Kanesütz Tibor, Bartók, a telepről, aki reménytelenül tehetségtelen volt a focihoz, ám annyira szerette ezt a játékot, hogy szinte fájt. Ott „döngetett” esténként a két Porempovics, Jóska és Sanyi, a két Mackó, Ödön és Gyuri. Ödön arról volt híres, hogy ő tudta előadni az „essek hanyatt”-ot. Ezt a mutatványt ma hanyattvetődéses ollózásnak hívják. Ki volt még ott? Na, hát Palágyi Ernő, aki később véget nem érően volt a faluban tanácselnök, majd polgármester, és ha a szélen megkapta a labdát, lekapta fejéről a sapkát és a markában szorítva vágtázott. Persze, így sem ért a nyomába a másik gyors szélsőnek, Pálinkás Andrásnak, aki az „uccu” és a „Villám,” beceneveket vívta ki magának. A közönség kedvence azért a „herceg”, Mizsák Jóska lett, aki alacsony termetű, csupa izom védő volt. Még ma is mesélik róla, hogy hosszában végig rúgta a pályát.

De azért vetettek olykor egy-egy lapos pillantást a fiúk az egykori „stadionjukra” is, melynek sorsával nem voltak kibékülve. Pedig az ipartelepen már a kor igényének –az ötvenes éveket írták – megfelelő játékteret létesített az Erdőgazdaság. A Traktor névre keresztelt sportegyesület nem szűkölködött semmiben. Egy ízben egy teherautó rakomány érkezett sporteszközökkel: bokszkesztyűket, birkózó szőnyeget, síléceket, sínadrágokat, posztó sídzsekiket raktak le, de volt a küldeményben egy keskeny filmfelvevő gép is. Elgondolom, mit szóltak volna 1952-ben a helyi földmíves szövetkezeti boltban, ha a gépbe keskenyfilmet kért volna valaki. A Pálházai Traktor futballistái pamut tréningruhában feszítettek, sötétkék melegítő, piros szegéllyel, a vállán egy behúzhatatlan cipzárral.

A csapat amúgy jól szerepelt, „oktatta” a környéket, Laczkó Béla mindenes olykor még a prímás vonójába valót is előteremtette egy-egy győzelem után. Aztán jött 1956 októbere és a falu csak egyet akart: az egykori futballpályát! Nekiestek hát az obeliszknek és szétcsákányolták egyetlen délután. Volt a tömegben, aki a köveket hordta- és volt, aki fényképezett. A fotók alapján néhány „rombolót” azonosítottak, ők megismerték belülről a sátoraljaújhelyi börtönt, igaz, nem sokáig tartották benn őket, viszont az emlékművet már nem a pályára építették vissza.

A szurkolói szelektív emlékezet szerint több „fénykora” volt a pálházai labdarúgásnak. Egyik mindenképp a hatvanas évek elejére esik. Ekkor került Sátoraljaújhelyből a faluba Katona Tibor, aki megjárta az NB II-t is az újhelyi csapattal, ő is egy autó tűzifáért „szolgált” az egyesületben. Aztán Nyirkos Gyula, aki már igazi „spíler” volt.

Pálháza egyik legszebb sikere az 1960-61-es bajnokságban az ezüstérem volt. Kenézlőt otthonukban 3:2- re sikerült legyőzni, ez kellett a második helyhez. Ha a Kenézlői Dózsa nyer, ők a másodikok. „Slumi” egyetlen perccel a meccs vége előtt a fél pályáról végig szlalomozott a labdával és gólt lőtt. „Szép volt Gyuszi!”– dünnyögik magukban az idős szurkolók ma is, ha erre az alakításra gondolnak. Én dobtam ki neki a kapuból a labdát…

Aztán új idők, új dalai… A kilencvenes években újra sokat hallatatott magáról a pálházai futballcsapat. Bajnokságot nyertek a körzetiben, majd a megyei II-ben. Ám a hőstörténetnek még nem volt vége: egy dicsőséges menetelés következett a Magyar Kupában, melynek a csúcsa a Vác FC Samsung elleni mérkőzés volt. A korábbi NB I-es bajnok hallani sem akart arról, hogy a közös vacsorához egy kis arányú győzelemmel teremtsenek kedvező hangulatot. „Annyit rúgunk, amennyit bírunk!”– rémisztették halálra a házigazdákat a váciak. Aztán az eredmény 1:1 lett és Pálháza jutott a legjobb 32 közé a kupában. Később a Csepel gárdája búcsúztatta őket, de az 1997-es évben a Szabad Föld Kupa döntőjét Pálháza játszotta Hajóssal. Az eredmény 4:1 lett a hajósiak javára, de a hegyközi sportbarátok így is meséket szőnek a sikeres szereplés köré.

1998: amikor fociban legyőztük az osztrákokat
A magyar labdarúgó válogatott 3:2 arányban nyert Bécsben az osztrákok ellen. Kovács Attila MLSZ-elnök ezer magyar szurkolót fuvarozott ingyen a helyszínre.
 
A megyei II. osztályban szereplő Szabadegyháza a Magyar Kupában a legjobb 32 közé jutott, így ezzel a bravúrral a Szabad Föld Kupa egyik döntősének érezhette magát. Az ellenfele két megyei „egyes” csapat közül került ki, ugyanis a Szabolcs- Szatmár-Bereg megyei Csenger és a Győr-Moson-Sopron megyei Jánossomorja szintén véghez vitte ezt a bravúrt. Ők egymással meccseltek oda-visszavágó alapon a Szabad Föld Kupa döntőjébe kerülésért. A csengeri mérkőzés 2:2 arányú döntetlent hozott, Jánossomorján viszont nem volt vita, a hazaiak 4:0-ra verték a csengeri legénységet! Kalina Károly, a Csenger edzője sok sikert kívánt az ellenfélnek a továbbiakhoz.

A döntőre a Vasas Fáy utcai pályáján gyülekezetek a csapatok. Ami az esélyeket illette, Szabadegyháza felé billent inkább a mérleg nyelve, hiszen náluk játszott az egykori videotonos Vadász Imre és az ugyancsak jó nevű Kuti László, akit a Dunaújvárosból és a Honvédból ismerhettek a szurkolók.

Jánossomorja – Szabadegyháza 1: 1, (Tizenegyesekkel 4: 2.) Fáy utca, 1200 néző, vezette: Juhos.
Jánossomorja: Veller Ervin – Tesch Ferenc, Drobnitsch Vilmos, Nagy László, Rozsos Ferenc – Varga Róbert, Eke Lajos, Körmendi Ferenc, Görgics János – Cser József, Molnár Ferenc. Edző: Drobnitsch Tamás. Cserék: Szalka Ferenc, Szitás Róbert, Cser Szabolcs, Ladányi János, Németh Attila, Hegedűs, Béla.
Szabadegyháza: Baronics Attila – Dvéri Krisztián, Reith János, Vadász Imre – Németh István, Purger Szilárd, Balló Zsolt, Dala Géza, Rapai Gábor – Szente András, Bozai Zsolt. Edző: Kuti László. Cserék: Molnár Tamás, Szaniszló Ferenc, Pápai István, Kuti László, Győri László, Csóka István.

Az első nagy tapsot Dala Géza kapta: a fehér cipős játékos óriási gólt ragasztott szép összjáték után hét méterről a bal sarokba, 0:1. A nézőtéren a „Kék angyalok!” felirat a jánossomorjai focistáknak szólt, akik türkizkék mezben hajszolták a labdát. Amikor vezetéshez jutottak, Kuti László is pályára lépett, ám nem sikerült megtartani az eredményt. Beigazolódott Drobnitsch edző jóslata, aki azt mondta: – Jobbak vagyunk, és az erőnlétünkkel felőröljük az ellenfelet!” Igaza lett, Molnár Ferenc nagyszerű fejessel egyenlített, 1:1, sőt még azt a luxust is megengedte magának, hogy büntetőt hibázzon.

Következett a büntető párbaj. Baronics Attila és Molnár Ferenc állt szemben egymással, és a szálfa termetű szabadegyházi kapus nyert! Ekkor úgy tűnt, a rossz kezdés elveszi a jánossomorjaiak kedvét, de nem ez történt: a rutinos Kuti László a felső lécet találta el a kapu helyett, ez annyira belelkesítette az ellenfelet, hogy rossz kezdés után remek hajrával, 4: 2 arányban nyerték a tizenegyes csatát, no meg a Szabad Föld Kupát!

Baronics kapus a meccs után így panaszkodott: – Egész héten a tizenegyeseket gyakoroltuk, mert tudtuk, szoros mérkőzés lesz. Minden büntetőt berúgtak a srácok, most meg csak kettőt tudtak értékesíteni. Arra is ügyeltünk, hogy a felkészülés során szerda-vasárnap-szerda ritmusban játsszuk a mérkőzéseinket, mégsem sikerült. Ilyen lehetőségünk már nem nagyon lesz ebben az évszázadban!

A győztesek mestere, Drobnitsch Tamás nehezen talált szavakat arra, hogy örömét kifejezze: – Életünk egyik legszebb napja ez – áradozott. – Ez a győzelem a szív és az ész diadala volt, úgy érzem. Ezután alaposan megnőtt az ázsiónk. Bajnokságot akarunk nyerni, ősztől az NB III–ban szeretnénk folytatni!

Kuti László azon kesergett, hogy a hajrát nem bírták idegekkel. Olyan hangzavarban rúgták a büntetőket, hogy nem lehetett koncentrálni. Hát igen, egy világbajnoki döntőn, mondjuk a Maracana stadionban, sem lehet a légy zümmögését hallani, amikor büntetőhöz készülődik valaki…

A Szabad Föld Kupa döntője után a Samsung Magyar Kupa fináléját mellesleg – jóval szerényebb buzdítás mellett – az MTK Hungária FC 1:0 arányban nyerte az Újpesti TE ellen.

A jánossomorjai „Kék angyalok” hason csúsztak a Vasas stadion gyepszőnyegén, több mint hatszáz szurkolójuk örömujjongása közepette. Ennyi ember kísérte el a fővárosba a csapatot a hatezer lelkes településről. Az ünneplés hazafelé a bicskei Báder vendéglőben folytatódott, ahol durrogtak a pezsgők és boldogságban úszott a nyertes csapat.

Ezalatt a fővárosban a rendőrök az Újpest vandál szurkolóit kergették a Fáy utcában. Az 1:0–ás MTK-győzelemmel zárult Samsung Magyar Kupa döntője után ugyanis a lilák százai özönlötték el a pályát, és olyan randalírozásba kezdtek, hogy a stadion berendezésében egymillió forintos kár keletkezett. Az ünnepélyes kupaátadás a pályán meghiúsult, mert veszély fenyegette az MTK játékosait és szurkolóit. A lila-fehér drukkerek egészen az MTK szektorig nyomultak, és ott üvöltözték: „Mocskos zsidók!” A futballisták és a játékvezetők a VIP-teremben találtak menedéket, s ott adták át egy óra elteltével a kupát is a győztesnek. A pályán üvegek röpködtek, a lelátóra visszaszorított fanatikusok köveket dobáltak a rendőrökre, akik könnygázt használtak, de előkerült a gumibot is. Hat embert meg kellett bilincselni. Ez is futball volt, csak egy kicsit más…

1999: Kokó profi interkontinentális bajnok!
Az ökölvívó olimpiai és világbajnok Kovács István a Budapest Sportcsarnokban 13 ezer néző előtt profi mérkőzésen legyőzte a Burkina Fasóból érkezett Nabaloum Dramane-t, és megszerezte a WBC interkontinentális bajnoki címét. A koszovói bombázások miatt elnapolták az Európa-bajnoki selejtezők egy részét.

A Szabad Föld Kupa döntőjébe egyenes ágon a Hartai SE csapata jutott. A megyei II. osztályú együttes 1998-ban lett ötvenéves, és mi mással kedveskedhettek volna a sportbarátoknak a focisták, mint hogy megnyerték a bajnokságot, és finálét játszottak a kupában. És ha már ott voltak, természetesen győzni is akartak! András István, a klub elnöke elmondta, hogy a szlovák-magyar lakosságcsere-egyezmény során 1946-ban és 47-ben sok olyan fiatal került a településre, akik korábbi lakhelyükön már sportoltak, ők voltak azok, akik a helyiektől támogatva megalakították a labdarúgó szakosztályt. Egyszóval haza akarták vinni a trófeát.

A másik ágon Gyirmót és Kemecse viaskodott a döntőbe kerülésért. A közigazgatásilag Győrhöz tartozó, ezerkétszáz lelket számláló település futball-rajongásáról híresült el. Amikor 1992-ben csapat hiányában az akkori gyirmóti vezetés házhelyeknek akarta felparcellázni a pályát, a lakosság sportegyesületet alapított és megakadályozta a döntést!

Kemecsén a labdarúgás mellett kézilabdázók, sakkozók, asztaliteniszezők és karatézók is jeleskednek, de azért a sláger a foci…A vállalkozók összefogásával és a helyi önkormányzat segítségével épült fel a pompás füves pálya, melyet a magasabb osztályú csapatok is megirigyelhetnének. Ezen a pályán született 1:1 arányú döntetlen a Gyirmót elleni első összecsapáson. Aztán a visszavágón, az ország másik csücskében, a tíz főre fogyatkozott nyírségiek csak kicsikarták a 3:1 arányú győzelmet és döntőt játszhattak, méghozzá Vácott, a Debreceni VSC és Tatabánya Magyar Kupa döntő előmérkőzéseként.

Kemecse – Harta 0:0 (tizenegyesekkel 5:4). Vác, 1000. néző, vezette: Szabó Zsolt (Kispál, Nyekita).
Kemecse: Hegyes – Linzenbold, Müller, Szikszai, Svelta – Mónus, Korpai, Asztalos, Rubóczki – Knoblok, Capatina. Edző: Rubóczki Tibor.
Harta: Nagy – Hegedűs, Polánszky, Tomolik – Veres, Bujáki, Sallai, Vejtei, Kákonyi – Döbrentei, Szauer. Edző: Sümegi József.
Csere: Rubóczki helyett Fiumei az 56., Sallai helyett Lázár a 60., Kákonyi helyett Kutak a 72., Knoblok helyett Buzás a 80., Asztalos helyett Bilecz a 81., Bujáki helyett Lehóczki a 82., Szikszai helyett Horváth a 90. percben.

A tatabányai szurkolók gyorsan választottak, nekik a kékben játszó hartaiak voltak a szimpatikusabbak. A Debrecen piros színét a kemecseiek idézték meg a pályán. Sallai és Mónus a kapufát találta telibe, de ezen kívül is számos helyzet adódott mind két kapu előtt, ám nem bírt mégsem egymással a két gárda! Miközben a közönség jól szórakozott, a pályán semmi sem dőlt el a 90 perc során. Jó ideig a büntető párbaj sem hozott döntést, aztán Kutak Zsolt hibázott, így Kemecse lett a Szabad Föld Kupa győztese! Díjat kapott a két döntősön kívül a harmadik helyezett Gyirmót, és nem ment haza üres kézzel Kék község sportvezetése sem, ők a legtovább jutó körzeti csapat számára felajánlott díjat vihették haza. A Szabad Föld Kupa fővédnöke, Torgyán József Kínában tárgyalt, így a megbízottja csak a sajnálkozását és gratulációját tudta tolmácsolni.

Honlapunk látogatói a nyolcadik, befejező részt május 15-én olvashatják!

Kattintson a fotóra és megnyílik képgalériánk!