Gyurcsány az esélyegyenlőségről

- Néhány hete a Szabad Földben azt állítottuk, hogy a vidéki, szegényebb szülők gyermekeinek, a falusi fiataloknak kisebb az esélyük a továbbtanulásra, arra, hogy képezzék magukat. Ön is osztja ezt a véleményt?
- Minden kutatás ezt mutatja. Többszörös eséllyel rendelkeznek a diplomaszerzést illetően a városi fiatalok. Ezt igazolja az is, hogy átlagosan tíz falusi gyerekből négy kezdi középiskolás tanulmányait szakközépiskolában, míg a budapestiek közül csak egy. Óriási a szerepe a szülők iskolázottságának is. A vizsgálatok szerint a diplomás szülők által nevelt fiatalok 45 százaléka beszél egy idegen nyelvet, míg az általános iskolát végzettek vagy szakmunkás-bizonyítvánnyal rendelkezők esetében öt százalék alatti az arány. Mindez egyben jelzi, a városi diplomás szülők gyermeke nagyobb eséllyel indul az életnek, amely ma már egyre nagyobb tudást - ezen belül a nyelvismeretet - követel meg attól, aki könnyebben akar boldogulni.
{p}- Ez a folyamat és ez a konfliktus az utóbbi években vált igen élessé.
- Ez a folyamat jó húsz évvel ezelőtt indult, s azóta a szülők társadalmi státusa nagyban befolyásolja a gyermekek lehetőségét is. Ez egy konzervatív társadalom képe, amely azt mutatja, hogy két évtizede mindig az elitet termeljük újra. Pontosabban az elit termeli újra magát.
- Azaz pénzkérdés, hogy kinek a fiából lesz jól kereső vezető vagy éppen minimálbérrel foglalkoztatott betanított munkás?
- A vége mindig a pénz. Az eleje viszont a fő kérdés: akarunk-e változtatni a helyzeten, van-e konszenzus erre? Az utóbbi évek azt bizonyítják, hogy a családi hátrányok gyorsan átöröklődnek. Én pedig azt kérdezem, vajon a falvakban kialakultak-e olyan gyermekintézmények, amelyek ez ellen hatnak? A szociális háló rossz, ha általában akar segíteni az embereken, bajba jutott embercsoportokon. Helyben ismerik a legjobban az ügyeket, azokat a családokat, akik rászorulnak ruha- vagy éppen ételadományokra.
{p}- Osszuk le az erre szánt pénzeket a falvak önkormányzataihoz?
- Egy része már ott van. Én inkább arra gondolok, hogy ahogy a társadalomban kialakultak óriási vagyonbeli különbségek, úgy kell megosztani a támogatásokat is. Másként kell kezelni a legjobban élő, tízszázaléknyi népréteg problémáit, és teljesen másként a legszegényebb harminc százalékét. Én nem faluban, hanem kistérségben gondolkodom, szerintem a problémákat itt lehet igazán kezelni, s nem egy-egy kistelepülés szintjén. Itt kell megnézni, hogy van-e, és milyen például a közkönyvtár, milyenek az iskolák, óvodák. Nem kell mindenkinek adni például táborozási támogatást. Ki lehet választani harminc-negyven olyan kistérséget, ahol bizony nagyon elkél ez a segítség. És nem kell mindig nagy dolgokra gondolni. A gyerek szemét kell kinyitni, a világot kell láttatni vele. Már óvodáskorban meg kell teremteni a lehetőséget, hogy a gyerek jusson el színházba, tudja, hogy milyen a megyeszékhely, milyen egy nagyváros. Tudja meg, hol él. Nem normális, hogy egy pesti gyerek havonta eljuthat színházba, míg egy vidéki csak évente. A gyerekek jogaikban elméletileg egyenlők, lehetőségeikben viszont óriásiak a különbségek. Mindezzel azt akarom mondani, hogy nem jó a normatívák alapján szétosztott támogatás, célzott fejlesztésekre van szükség.
{p}- A tények viszont mást mutatnak: a falvak lassan kiürülnek, elveszítik szellemi bázisaikat. Miként lehet elérni, hogy a falusi származású, diplomás fiatalok visszaköltözzenek, és falujukban dolgozzanak?
- Ezt a problémát nem lehet Budapestről megoldani. Csak a kistérségek fejlődése állíthatja, illetve fordíthatja meg a folyamatot. A szomszédos települések polgármesterein, helyi vállalkozóin és civil szervezetein múlik, hogy képesek-e vonzó életkörülményeket teremteni falun. A kisközösségek elszántságától függ, hogy kitalálják, milyen ötletek közös megvalósításával lehet fejleszteni a falvakat, ismét közösséget kovácsolni az ott lakókból. Lehet szidni a kormányokat, a multikat, a globalizációt, de Magyarországot a benne lakók alakítják olyanná, amilyen. Amennyiben kialakulnak közösségek, vannak kistérségi tervek, ötletek, azok megvalósulását a régiók és a kormány már tudja támogatni, segíteni.
{p}- A rendszerváltás óta egyetlen kormány sem mondhatja el magáról, hogy képes volt jobbá tenni a vidékiek életét.
- Balga remény, hogy a kormány egyedül képes orvosolni a vidék gondjait. Ha én polgármester lennék, azt a kérdést tenném fel magamnak, és próbálnám a szomszédos települések vezetőivel, vállalkozóival, civil köreivel megválaszolni, hogy miből fog megélni a falum a következő tizenöt évben. Ötletek és újabb ötletek kellenek, amelyekből összefogással programok készülhetnek, s ezek megvalósításához már óriási források állnak rendelkezésre. 2006-ig ezerháromszázmilliárd forint területfejlesztési összeget költhetünk el, majd 2006-tól évente hárommilliárd eurót vehetünk igénybe, ha lesznek életképes programok. Ez annyi pénz, mint amennyit ma összesen az egészségügyre fordít az ország. Hiszem, hogy ez az óriási pénz, pontosabban potenciális lehívhatósága elegendő lesz ahhoz, hogy megváltozzon a falu. S itt szögezem le: hibáztak és hibáznak azok a politikusok, akik nem mondják ki, hogy vidéken nem jönnek vissza a hetvenes évek. Megváltozott a mezőgazdaság és az ipar szerkezete, amely annak idején jelentős integrátori szereppel bírt. {p}A falvak új történetében szükség lesz professzionális mezőgazdaságra, úgynevezett atipikus munkavégzésre, amilyen a távmunka, a részmunkaidős foglalkoztatás stb., hagyományokhoz kötődő turizmushoz kapcsolódó kézműiparra és a turizmusra. Hiú ábránd azt hinni, hogy a hagyományos ipar ismét megtelepszik a falvakban. Ezt tudomásul kell venni, és jobb előzetesen kezelni ezt a változást, mint a következményeivel utólag küszködni.
- Az elmúlt tizennégy év legnagyobb vesztese a mezőgazdaság és a belőle élők százezrei. Mihez kezdhetnek az olyan falvakban, ahol nincs más pénzszerzési lehetőség, csak az agrárium?
- Az emberekkel meg kell értetni, hogy a mezőgazdasági termelést és annak támogatását el kell választani a szociálpolitikától. A paraszt okos ember, meg fogja érteni, hogy az uniós Magyarországon csak a professzionális, a piacra termelő mezőgazdaság kap támogatást. Ezt legfőképp akkor érti meg, ha szétválasztódik a szociális jellegű, önellátásra, lokális kispiacokra termelés a világ és Európa mezőgazdaságával versengő gazdálkodástól, ha a néhány hektáron gazdálkodót nevén nevezett, célzott szociális támogatásban részesítjük azért, hogy tartsa karban környezetét, vagy éppen vonuljon korkedvezményes nyugdíjba, kicsiny gazdaságát adja át profi árutermelőnek. {p}
- Kanyarodjunk vissza az ifjúsághoz. Az előbb szólt arról, hogy a döntések egy részét vidéken kell meghozni. Miként valósulhat meg ez?
- Egy példát mondok. A tárcánk félmilliárd forint táborozási támogatást oszthat szét az idén. Ez az év az első, amikor erről nem Budapesten, hanem a regionális ifjúsági tanácsoknál döntenek. És ez mindenre igaz: ne a fővárosban határozzunk arról, hogy mi jó egy falusi iskolának, s mi nem. Országos központokban eldönthetjük, hogy mi az az öt legfontosabb nagy ügy, amelyben fejlesztésekre van szükség; de mi van akkor, ha egy településen éppen egy hatodik a fontosabb? Sokkal több döntési jogkört adnék a régióknak, mint ami most van.
 - Ifjúsági ügyekben is?
- Már most elindult e téren valami. A készülő ifjúsági törvényben például kiemelt szerepet kapnának a gyermek- és ifjúsági önkormányzatok. Ma Tolna, Somogy és Borsod-Abaúj-Zemplén megye jár élen e téren. Ott e szervezetek már működnek, például az összes olyan önkormányzati döntést, rendeletet véleményezik, amelyek ifjúsági vagy gyermekügyekkel kapcsolatosak. Igen aktívak bennük az onnan elszármazott, de hazajáró egyetemisták is. Mi ezeket az ifjúsági önkormányzatokat támogatni akarjuk annyi pénzzel, amennyit a helyi települési önkormányzat áldoz rájuk. {p}
- Milyen más helyi szervezetei vannak az ifjúságnak? Merthogy nem igazán hallani róluk.
- Ezt a minisztériumot azért hozták létre, hogy koordinálja a különféle ifjúsági civil szervezetek és a kormány közötti munkát. Egy évben a költségvetésben szétszórtan kétezer milliárd forint található, amely ifjúsági célokat szolgál. Ebből a tárcám csupán hárommilliárd forinttal rendelkezik. Arra futja, hogy a civil körökkel tartsuk a kapcsolatot, támogassuk a táboroztatást, s játszótér-fejlesztési programot finanszírozzunk. Holott úgy vélem, az összes olyan tevékenység, ügy koordinálását nekünk kellene végezni, amely a gyerekekkel kapcsolatos, de nem az iskolát és nem a családot érinti. Az ifjúsági törvény mellett készülő nemzeti ifjúsági stratégia kidolgozásakor ezt is figyelembe vesszük, ahogy azt is segítjük kitalálni, hogy a falvakban milyen formában integrálják az ifjúságot. Nem országos recept szerint kell ezt kidolgozni, hanem a helyi lehetőségek alapján. {p}
- Mennyi pénz áll rendelkezésre?
- Erre ma nincs forrás. Nincs; de egyezség sincs arról, hogy a mai családügyi, szociális, oktatási, ifjúsági, belügyi tárca miként működjön ebben közre.
- Miként lehet elindítani ezt a programot?
- Lehet, hogy a legtöbb helyen eleinte elég lenne egy ifjúsági klubot, kört felállítani, hogy a faluban élő húsz-ötven fiatal ne az utcán, netán a kocsmában csellengjen. Néhányuk egészen biztos elég aktív ahhoz, hogy maga szervezzen programot az ifjúsági körben. Azok a gyerekek, akik így nőnek föl, megtanulják a közösségszervezés alapjait, s néhány év múltán, felnőve akár közülük kerülhet ki a falu szó szerinti önkormányzata. Ezt a programot idén megtervezzük, és jövőre Kell egy hely elnevezéssel indítjuk útjára.