Művészbejáró öltözőablakból

Zentán persze minden csendes: a főtéren andalognak a párok, a rosszéletűek a Mojóba igyekeznek, az Altero Klub leharcolt öltözőjében, a plafonra ragasztott bakancsok alatt pedig az orfeuszosok készülődnek és nyilatkoznak a nagy válságról.
- Szörnyülködött apám: hallotta, hogy teljesen szétverték az Újvidéki Magyar Színházat - meséli Ződsárga, aki civilben Lénárd Róbert, és Újvidéken tanul. - De ez nem igaz. Csak az ablakot törték be, és ilyesmi nélkül nincsen semmilyen buli a városban. Isznak, aztán betörik. A színháznál már fel se veszik az ilyesmit. Béla bácsi kijön, megnézi, és hívja az üvegest.
{p} - Lehet, hogy az üvegesek csinálják a feszültséget - véli Bimbó.
Az Orfeusz egy a Vajdaság számtalan amatőr magyar együttese közül. Ezek a csoportok rendszeresen találkoznak, láthatóan innen verbuválódik a magyar nyelvű profi színház gárdája is. Annak idején a néhai, azóta autóbalesetben Veszprémnél elhunyt Soltis Lajos fogta össze az amatőröket, hogy a Tanyaszínházzal elvigye a legkisebb faluba is a kultúrát. Az Orfeuszban van tanyaszínházas veterán, de van olyan régi tag is, aki Újvidéken tanul most színművészetet. Az A Halászkirály legendája című film színpadra alkalmazott változatát mutatják be, a közönség ismerős része érkezéskor beköszön az öltöző ablakán.
{p} - Ugye, bejöhet a Csöcsike - kérleli a rendezőt, Szabó Lászlót Ződsárga. Ez láthatóan szívügye. De a mester még szeretné befejezni a válságról szóló beszélgetést.
- Nincs az albánokkal semmi baj. Ebben a városban is ők a legjobb pékek meg cukrászok. Csak albán péktől szabad bureket venni - vonja le a következtetést. - Most pedig elmegyek, és behozom Csöcsikét.
Bimbó ideges. A többiek az utolsó simításokat végzik. Ződsárga egy nagy kartondobozt forgat, amelyen ez áll: "Önkéntes adományok."
{p} - Legyen ez, vagy kalapozunk?
- Jaj, ne! A Tanyaszínháznál is a kalapozást utáltam a legjobban. Mindig a barátaink dobálták bele a legtöbb pénzt - szólal meg az eddig csendesen üldögélő Zsuzsanna, aki nem szereti, ha Zsuzsának hívják. Ződsárga közlékenyen megosztja velünk, hogy kilencvenhatban kezdte a színházat, mire Zsuzsanna lebiggyeszti a száját.
- Én akkor kezdtem unni.
A közönség lassan összegyűl. Az egész társulatból legjobban a technikus izgul.
- Hogy szedjük majd le a díszletet? Nincs létránk, a színháztól kellett volna kérni, anélkül meg nem tudjuk levenni a függönyt.
{p} - Semmi gond - nyugtatja Bimbó, akinek itt vannak a szülei és az alkalmazottai is, ma hamarabb zárták az előadás miatt az üzletet -, majd botra kötünk egy cigarettát, és azzal elégetjük a damilokat.
Kezdetét veszi az előadás: Jack Lucas alkoholizmusba menekül, mert egy felelőtlen kijelentése miatt egy őrült lelőtt tizenkét embert a kávézóban. Éppen készül véget vetni életének, mikor találkozik Perryvel, aki a lövöldözésben elvesztette a feleségét, és ebbe kissé belebolondult. A közönség élvezi a néha dramaturgiai zökkenőket szenvedő előadást: nehéz eset egy hollywoodi film történetét elmesélni a színházban, negyedannyi szereplővel. Bimbó-Perry őrjöngéseit aggódva figyeli anyukája az első sorból: csak nehogy megüsse magát a gyerek.
{p} - Megkapom én még ezért a kritikát - szuszogja Bimbó az előadás végeztével. - Az anyám majd jól megmondja, mi volt jó, mi volt rossz.
A vastaps után a nézők megint az öltözőablakhoz tömörülnek, ami láthatóan második bejáratként is funkcionál: Szabó László például az előadás alatt ott mászott be a színészeihez, mert kinn ragadt az utcán. Ott gratulálnak és kezelnek és sereglenek, míg az utolsó is el nem távozik, és végre leülhetünk: a kartondoboz kétezer dinárt fialt a társulat magyarországi útjára. Előkerülnek a butykosok.
{p} - Amióta dolgozunk ezen a darabon, nem ittunk mást, csak vizet - osztja meg a műhelytitkot Bimbó, aki ezt láthatóan túlzott rendezői szigorúságnak tartja.
Hazamenet a sorompó lezárva a gabonasiló árnyékában, és egy hosszú-hosszú vonat tolat ide-oda, ide-oda. Három sínpár van, a variációk száma nagy, ha azt nézzük, hogy mindegyiken két irányba is lehet menni. Háromnegyed óra várakozás: ezúttal a biciklisek járnak jól, mert ők átsasszéznak a sorompó alatt, míg a mozdony pihenget tíz percet. Talán erre gondolt Szabó László, mikor azt mondta: "Mi itt benne élünk az abszurdban, és már föl se vesszük."