Rémálomból ébredve

A versenyek kilencedik napján, amikor Annus Adrián megnyerte a kalapácsvetést, majd másnap Fazekas Róbert a klasszikus számok egyikében, a diszkoszvetésben lett olimpiai bajnok, hatalmas volt az ország öröme! Már-már a föld felett lebegtek a hazai sportbarátok, nem volt más téma vonaton, korcsmában, buszmegállóban, mint a mieink athéni sikere. Hogy Kővágó Zoli a dobogó harmadik fokán állt, hogy Pars Krisztián úgy lett hatodik, hogy a selejtezőben elért eredményével harmadik lehetett volna, az akkor egy kurta mellékmondatot ért a szurkolói hangzavarban. Aztán először Fazekas érme szállt el, mivel nem tett eleget a doppingellenőrzés követelményeinek, majd felröppent az a rémisztő hír is, hogy Annus Adrián mintájával is baj van.
Mi, magyarok ekkor azt hittük, ilyen is csak velünk fordulhat elő: Mohi, Mohács, Világos után egy újabb nemzeti gyászhely, amelyet Athénnak neveznek. Az olimpia varázsával magyarázható az is, hogy a békés jáki polgárok valósággal elkergették Annusék házától az odaérkező WADA-ellenőröket. Nem volt a magyar közvéleményben ellenszenvesebb alakulat, mint a nemzetközi doppingkommandó. A meggyanúsított versenyzőink mellett kiálltak sportvezetőink is, és mentették a menthetőt. Egy osztrák ügyvédnő vállalkozott arra, hogy a jog eszközével vívja vissza az aranyakat. Ekkor még mindig "takarékon" égett bennem az olimpiai láng, gondolván, majd csak kiderül az igazság, és érkezik a NOB-tól egy vaskos paksaméta a visszatartott érmekkel, bocsánatkérő sorokkal, és mi, ha duzzogva is, de megbocsátunk a kellemetlenségekért.
Aztán leszálltunk a földre, a túlfűtött érzelmek helyett a józan érvek kezdtek csatázni a sportbarátok körében is, és bármennyire keserves, el kellett ismernünk: hősnek látott atlétáink bizony megbocsáthatatlan hibát követtek el, amikor nem tettek eleget a Nemzetközi Olimpiai Bizottság és a WADA rendelkezéseinek. Ráadásul az is napvilágot látott, hogy Annus Adrián két vizeletmintája, a 662 376-os számú és a 678 301-es jelzésű  más-más személytől származik. Ekkor lobbant ki lelkemben az "őrláng". Innentől kezdve már legfeljebb Jacques Rogge NOB-elnök szavaival vigasztalhatjuk magunkat, aki azt mondta: "Naivak lennénk, ha azt hinnénk, hogy a számok valós, világos és teljes képet mutatnak a doppinghelyzetről. Tökéletes tisztaság soha nem is lesz. Szabályzatunk értelmében a játékokon 10 500 sportoló vett részt, de közel sem 10 500 ártatlan angyal." Szinte teljesen bizonyos, hogy mi, magyarok sem atlétikában, sem súlyemelésben nem voltunk "angyalok".
Volt ennek a doppinghisztériának két vesztese is: Kővágó Zoltán az egyik, aki igen derekasan küzdötte fel magát a dobogó harmadik fokára, és Fazekas kizárása után végül ezüstérmet hozhatott haza, mégis kevés szó esett nagyszerű szerepléséről. Ugyanígy kevesebb figyelem esett Pars Krisztiánra, aki az ötödik helyre került Annus kizárásával. Ők azok, akik Pekingben már "angyalként" lehetnek aranyérem-esélyesek. Kővágó Zoltán az elmúlt hét végén a monte-carlói világdöntőben második lett, miközben megelőzte az "igazi" olimpiai bajnok Virgilijus Aleknát.
A magyar sportvezetésnek az athéni "rémálomból" mindenképp le kell vonnia azt a következtetést, hogy a harmatgyenge magyar atlétika reménységeinek jövőjét csakis tiszta kezű, a sporterkölcsöt mélységesen tisztelő szakemberekre bízhatják. A rendcsinálás természetesen ráfér a súlyemelőinkre is, akik szintén a dopping terén szereztek kétes hírnevet maguknak, nem a fejük fölé emelt irdatlan súlyokkal. Nekik egyelőre a nemzetközi küzdőtérre kell visszavívniuk magukat, mert sajnos a magyar erős emberek nemkívánatosak a világ- és kontinensversenyeken. A honi nagy békességet elnézve a rendcsinálásért felelős sportvezetésre ráférne egy kis doppingolás! Akkor lesz nyugalom ugyanis a hazai sportközéletben, ha tiszta vizet öntenek a pohárba: megtudjuk végre, fatális tévedések sora vezetett-e a magyar sport jó hírére árnyékot vető cselekményekhez, avagy tudatosan készültek arra a sportolók, hogy félrevezessék a világot.