Szombathelyen feledni szeretnének

Többnyire az iskolakezdésről, a kollégiumról, az albérletről, az új tanárokról, a negyvenesek a drága tankönyvekről, a nagymamák meg a gyerekekről, akiknek most annyit kell rohangálniuk füzetért, tolltartóért... Nem, még véletlenül sem hallok a korzón Athénról, Fazekasról, Annusról...
Váltsunk módszert. Leülök a Bécsi kávéház előtti placcon, hátha elcsípek valamit az előző napi (no meg a korábbi) történésekkel kapcsolatosan, de előttem a fiatalemberek jobbára autókról, mobiltelefonokról, no és (igen helyesen) a téren feltűnő szebbnél szebb lányokról cserélnek eszmét. Mielőtt még itt is kérdőre vonnák a nyakát tekergető "spiont", föladom.
Az olimpia végének másnapján inkognitóban semmire sem megy itt a firkász. Meginvitálom hát asztalomhoz az olykor fagylaltot is mérő tekintélyes urat - tulajnak saccolom, de ez nem tisztázódik, mert csak név nélkül hajlandó szóba elegyedni velem -, és elárulom, hogy hiába fülelek, nem hallok arról, amire kíváncsi volnék. Fanyarul elmosolyodik:
- Lecsengett az egész. Nem három, hanem egy napig tartott a csoda. Sok a gyanús momentum, fáj ugyan az embereknek, nekem is, hogy elvették a két szombathelyi aranyat, de inkább szégyelljük magunkat, s ha lehet, nem beszélünk a dologról.
- A minap még arról szóltak a hírek, hogy a város egy emberként kiáll sportolóik mellett.
- A kétszer átélt első pillanatokban ez még igaz is volt. Dühösek lettünk. Kezdetben itt a kávéházban is azt mondogatta mindenki: hibáztak, tévedtek ugyan a fiúk, de azért ez mégiscsak sok. Azután egyre többen úgy beszéltek: "Nem zörög a haraszt, ha a szél nem fújja..." Én most már amondó vagyok: nagyon jó volna, ha feketén-fehéren kiderülne, hogy doppingolt-e Annus és Fazekas vagy nem. Az egyiktől boldog lennék, a másikba beletörődnék. Csak attól félek, hogy ez már sohasem tisztázódik.
{p}
A bölcs férfiú azzal bocsát utamra: jó volna, ha a sport újra sport lenne, a sztárok mögül meg nem lógna ki a gyógyszergyártó profitvilág, hanem a bajnok újból világító lámpás lehetne, de nem hiszi, hogy ezt ő megéri.A főtéren kupacnyi kamasz. Miután kiderítik, miben sántikálok, ők sem árulják el a nevüket, de azt azért megengedik, hogy lefényképezzem a társaságot. A fiúk hallgatnak,  egy szőke lány, sírásra görbülő szájjal, kiböki:
- Borzasztó volt mind a kétszer a hír, alig tudtam elaludni.
- Kire haragszanak?
- A dobókra is, meg az ellenőrökre is - mondja az egyik srác. - Ha valóban tiszták voltak, akkor minek csinálták ezt a fesztivált? De az is szemétség, ahogy rájuk szálltak. Miért nem az amerikaiakra szálltak rá?
- Én az Annus ügyét tartom durvábbnak. Milyen alapon szórakoznak vele utólag? Fazekas dolga már gázosabb... - toldja meg egy másik fiú. - Csak az a baj, hogy egyértelműen már senki se állíthatja, hogy tiszták. Akkor miért nem tartották be a szabályokat?
Rákérdezek: ha egy eszement ötlettel kiállnék a főtérre, és elüvölteném magam: "Vesszen a két doppingoló!", vajon meglincselnének-e a szombathelyiek? Az ifjak megnyugtatnak: ma már nem verődnék agyon - legföljebb kapnék néhány nehézsúlyú pofont.
- Nem biztos, hogy elagyabugyálnák, de behoznák hozzánk a pszichiátriára - nevet egy leszólított hölgy, akinek ugyanazt előadom, s történetesen doktornő a helyi kórházban. - A reggeli értekezleten néhány percig nálunk is ez volt a téma, mi más lett volna? Az egyik kolléga arra talált jutni: minden nemzet sportolói doppingolnak, a magyar annyiban más, hogy följelenti a sajátját. Körülbelül ennyi volt. Azután már nem beszéltünk róla.
A szombathelyi Király utcai férfi fodrászatból csak az ollók csattogása hallik ki. Ide is be kell oldalogni, s érdeklődni. Nem dobnak ki. Az egyik borbély szeme élesen villan:
- A szemét besúgóság, névtelen levelek írása. Ez a rákfene, uram! Ide jár hozzánk hajat vágatni egy szertáros a pályáról. Ő elmesélte, hogy ezek a fiúk hihetetlen mennyiségű munkát végeznek, sokszorta többet, mint a többi sportoló. De a másik oldalon meg ott van, hogy akkor minek bujkáltak?!
- Nincs igazság a földön! - sóhajt a másik borbély. - Boldogok voltunk, s nagyot csalódtunk. A legtöbben mindegyik félre haragszanak. Senkinek sem lehet hinni. Az atléták szavában is kételkedünk, de én egy megismételt vizsgálat esetleges pozitív eredményének se adnék hitelt. Azok a nagyhatalmú ellenőrök mindent megtennének a saját presztízsük megóvásáért. Úgy manipulálják a mintákat, ahogyan csak akarják.
Hallgatózzunk még itt-ott! De mást már nem lehet tapasztalni; nem ez az igazi téma az utcán, a kocsmában, az áruházban. Szólítsunk le még pár embert! A vélemények már visszaköszönnek. Szombathely, úgy tetszik, leginkább felejteni szeretne.