Északi fény a budapesti arénában

Valljuk be, ez kevesebb a vártnál, hiszen a kapitány, Kiss Szilárd aranyat ígért, ám a semminél sokkalta több. Hogyha valaha is szóba kerül az idei európai viadal, mindenki arra fog emlékezni: "Ja, amikor több mint negyven gólt kaptunk a norvégoktól?" Sajnos igen, és ezen még az sem változtat, hogy a skandinávoké lett az aranyérem, mi több, veretlenül masíroztak végig Európán!
Mi vezetett a 44-25 arányú fiaskóhoz? Az ok talán - a hazai pálya. Lányaink Győrben is, Debrecenben is teljes erőbedobással küzdöttek, mert ezt várta el tőlük a lelkes publikum, és nem akartak csalódást okozni. Tíz góllal verték a fehéroroszokat, öttel az osztrákokat és kilenccel a franciákat. Eközben a dánok Békéscsabán szolid teljesítménnyel gyűjtötték az erőt a végső csatákra. Kikaptak a románoktól, és a harmatos svéd válogatottat is feledhető csatában verték meg csupán három góllal. A büntetőknek több mint a felét elhibázták, a viharsarki közönség csak ámult: "Hát ez lenne a háromszoros olimpiai bajnok csapat?" De aztán, amikor kellett, felpörögtek, s bebizonyították, nem véletlenül tartják őket nemzeti értéknek hazájukban.
Ennek mi láttuk a kárát, amikor hatgólos vezetésünk után fordítottak a második félidőben. Norvégia sem kezdett valami fergetegesen Debrecenben: szoros meccseket játszott Ukrajnával, Spanyolországgal, majd később Oroszországgal is. A rakétákat Győrben Szerbia-Montenegró (39-24) és Szlovénia (41-18) ellen gyújtotta be, ettől kezdve viszont nem volt megállás. Ekkor hozott össze bennünket velük a jó sorsunk, és negatív csúcsot javított válogatottunk a statisztikákban. A két északi csapat tehát rápihenhetett a sorsdöntő összecsapásokra, míg a mieinket űzte, hajtotta a közönség és a becsvágy: hazai pályán bizonyítani, mire képesek. Fáradtan veszítettünk kétszer, és veszni látszott a harmadik hely is.
A lányok akaraterejét bizonyítja, hogy az oroszok ellen megrázták magukat, és imponáló győzelmet szereztek. A norvégok elütötték a világbajnoki részvételtől férficsapatunkat, s a lányok sem jártak a kedvünkben, mi több, a két norvég bíró az orosz meccsen olykor ellenünkre fújta a sípot. Egy biztos, ezúttal nem mélyült a norvég-magyar barátság. Mit tehetnénk mást, egy ideig legföljebb nem eszünk halat...
Az pedig, hogy egyetlen magyar sem került az All Stars válogatottjába, alighanem a sportdiplomáciánk számára jelenthet sárga lapot.
{p}
Statisztika
A harmadik helyért játszott mérkőzésen: Magyarország-Oroszország 29-25 (14-13).
A döntőben: Norvégia-Dánia 27-25 (11-11).
Az Európa-bajnokság végeredménye: 1. Norvégia, 2. Dánia, 3. Magyarország, 4. Oroszország, 5. Németország, 6. Ukrajna, 7. Románia, 8. Spanyolország.
A kézilabda Eb álomcsapatába egyetlen magyar játékos sem került.

Kézilabda-nagyhatalom
- Miért szereti az ország ennyire a kézilabdázó hölgyeinket?
- A legutóbbi másfél évtizedről tudok véleményt mondani - válaszol Sinka László, a Magyar Kézilabda szövetség főtitkára -, a sportág sikertörténetéről. Tíz évvel ezelőtt rendezték Németországban az első Európa-bajnokságot, amelyen lányainkkal szemben, némi bírói segédlettel, a dánok jutottak a döntőbe. Ott voltunk az utóbbi évek olimpiai versenyein, klubjaink is a világ szeme előtt küzdenek, és ez imponál a szurkolóknak. Bár a női szakág népszerűbb a gyerekek körében is, mint a férfi, azért a Fotex vagy a Szeged is képes megtölteni egy öt-hatezres sportcsarnokot. Mindez persze nem véletlen, Dzomba, Saracevic, Carlos Pérez a sportágban Zidane-nal, Ronaldóval vagy David Beckhammel mérhető klasszis.
- Miközben nevezett labdarúgók megszerzése nemzetgazdasági tétel lenne számunkra, a kézilabda elitje gyakran landol nálunk. Ennek mi az oka?
- Az, hogy jó a hírünk a sportágban. Míg a világhírű focisták Németországot, Angliát vagy Spanyolországot keresik, addig a kézilabdázók tudják, hogy ha hozzánk igazolnak, jól választanak. Rend van a kluboknál, és a világ szeme előtt van a válogatottunk is. Az igazolásukra fordított pénzt aztán sikeresen kamatoztatjuk. Gondoljon bele, mit jelentett a sportágnak Radulovics Bojana vagy Carlos Pérez honosítása. Szárnyalt velük a válogatott, megnőtt általuk az érdeklődés a sportág iránt, arról már nem is szólva, hogy ezek a világsztárok valóságos iskolát teremtettek maguk körül. Amikor visszavonulnak, azok a fiatalok lépnek talán a helyükbe, akik őmiattuk kaptak kedvet a kézilabdához.
- Honnan tudja a sportág, hogy kit érdemes megkörnyékezni?
- Azért azt hadd mondjam el, félreértések elkerülése végett, hogy egy játékos megszerzése nem a szövetség, hanem a klubok dolga. Az ő megfigyelőik járják a világot, és ha felfedeznek egy-egy klasszist, hírül adják. Így esett a választás a kubaiakra is. A szövetség akkor kerül a képbe, amikor már itt van a játékos, és a nemzetközi licencet vagy a honosítást kell elintézni a számára. Ilyenkor persze pörgetjük az eseményeket.
- A szövetség milyen elveket sugall a kluboknak?
- Először is azt, hogy ne hozzanak "olcsó" játékost, csak olyat, aki miatt megtelik egy sportcsarnok. Nyíregyházán egy időben így tettek, a kubaiak kétezer nézőt vonzottak, és nem mellékes, hogy legyőzték a Fotex gárdáját. Fontos, hogy a külföldi sztárok ne nyomják el a hazai tehetségeket, legyen levegője Budaynak, Pásztornak, Császárnak. Úgy látom, ez így is van.
- Mi lehet a hozadéka az Európa-bajnokságnak?
- Egy kézilabda-nagyhatalom, aminek magunkat is joggal számíthatom, négy-öt évente kell hogy rendezzen a mostanihoz fogható eseményt. A nézőszám meg fogja haladni a százezret, és akkor még nem beszéltem a tévénézőkről. Ez a sportág számára hallatlan nagy népszerűséget hoz. Gyerekek hada tolong ilyenkor a kluboknál felvételre várva. Jól járnak a rendezéssel a házigazdák is, hiszen Győrbe, Debrecenbe, Békéscsabára, Zalaegerszegre, Budapestre turistaként visszatérnek majd azok a szurkolók, akik most a válogatottjaikat buzdították. Egyszóval a sport ezen a szinten már üzletnek sem utolsó.