Szól a királyi soul

Két éve úgy mutatta be a sajtó, hogy rövid időn belül ő lesz az első magyar világsztár. Csodálatos a hangja, remekül beszél és énekel angolul, nagyon-nagyon fiatal és csinos. Tényleg minden együtt volt ahhoz, hogy a nemzetközi könnyűzenei élvonalba kerüljön. Ám maga az énekesnő akkor még nem gondolt igazán világméretű karrierre, annál inkább kitartó tanulásra és alapos felkészülésre. Most viszont eljött az ő ideje. Király Linda nemrég pár napra hazalátogatott Londonból, akkor találkoztunk.
- Néhány hónapja Londonba költöztél. Tudatos döntés volt?
- Teljes mértékben. A karrierem építéséhez tovább kellett lépnem. Egy ideje már rendszeresen kijárok Londonba, sőt közben Amerikában is dolgoztam. Most kapcsolatba kerültem egy menedzsmentcéggel, az lemezszerződéshez juttat egy világcégnél. S ehhez külföldön kell élni.
- Budapestről valóban nehezebb berobbanni az élvonalba, noha London csak kétórányi repülőút.
- Ez így van. De nem lehet állandóan utazgatni. Tűzközelben kell lenni. Naponta olyan menedzserekkel, tanárokkal, zenészekkel, énekesekkel találkozni, akiktől sok segítséget kaphatok. Alkalmam volt beszélgetni Elton Johnnal, Craig Daviddel, Brandyvel, és Madonnával is összefutottam már.
- Miként fogadnak egy amerikai-magyar lányt a távolban?
- A teljesítmény, a tehetség számít. Mindenki azt hiszi, hogy amerikai vagyok, mivel New Yorkban születtem, és kint nőttem fel, anyanyelvi szinten beszélem az angolt, tökéletes a kiejtésem. Ennek ellenére azt akarják hangsúlyozni, hogy magyar vagyok.
- Hogyan ejtik a nevedet?
- Lin-da Ki-ra-li. Van, aki Linda Key néven ismer. Egyik sem tetszik, de könnyen megjegyezhető művésznevet sem akarok felvenni. Szeretnék Király Linda maradni. Bízom benne: mindenki magától fogja megtanulni, miként kell helyesen kiejteni a nevemet.
- Ha rád erőltetnének egy új nevet, az már nem te lennél.
- Így van. A legkacifántosabb hangzású amerikai vagy francia énekesek nevét is sikerült megjegyeznünk... Nekem pedig azt javasolták, hogy írjuk másképp a vezetéknevem. De én ezt sem engedem!
- Mit változtatnának még rajtad?
- Hál' istennek nem sok mindent. Az biztos, még fogynom kell, mivel odakinn a piszkafa nőket favorizálják, én meg annál jóval teltebb vagyok.
- A sztárcsinálás kemény munka?
- Rettenetesen zsúfoltak a napjaim. Ének-, zongora-, táncóra, majd irány a stúdió, aztán jön a személyi edző. Városnézésre, szórakozásra nem sok időm marad.
{p}
- Meddig maradsz Londonban?
- Lassan vége az előkészítő szakasznak. A menedzsment azt tervezi, hogy januárban vagy februárban Amerikába költöztet, s felgyorsítják körülöttem az eseményeket.
- Ehhez Amerika kell?
- A hozzáértők szerint igen.
- Tehát nemcsak Budapestről, hanem Londonból is nehéz világsztárrá válni. Pedig ez régi vágyunk. Miért nem sikerül soha?
- Szerintem ebben komoly szerepe van a nyelvtudás hiányának. Rossz kiejtéssel sehol a világon nem lehet befutni. Nekem az a szerencsém, hogy angol az anyanyelvem.
- Mégis vannak kivételek...
- Sajnos. Az egyslágeres előadóknak hamar leáldozik a csillaguk. Bárki bárhol kiadhat lemezt, ez csupán pénz kérdése. De óriási különbség van lemez és jó lemez között.
- Nyilván te az utóbbira törekszel...
- Ez nem lehet kérdés. Először is meg kellett találni azt a stílust, ami a legjobban illik az egyéniségemhez. Két évbe telt; de most már a finisben vagyunk.
- Eddigi dalaidhoz hasonló a stílus, vagy teljesen más?
- Nem egészen más. A producerek hagyják, hogy én írjam a dalaimat. Ha meg kellene határoznom a műfajt, dramatikus soulzenének mondanám, melyben operaelemek éppúgy helyet kapnak, mint magyaros motívumok, például hegedű, cimbalom vagy anyukám énekhangja, aki egy időben csángó népdalokat énekelt.
- Izgalmasnak tűnik ez a "magyaros világsztár projekt". Szorítunk érted, hiszen az első hazai tévériportodban úgy mutattak be, mint aki a világhír kapujában áll.
- A tévések találták ki, és ők fújták fel a sztorit. Akkoriban valóban felvetődött már annak lehetősége, hogy neves producerekkel találkozom, és esetleg együtt is dolgozhatom velük, de ez még nem jelentette azt, hogy azonnal világsztár leszek.
- És most?
- Most közelebb vagyok hozzá. Csak a szerencsén múlik.
- Szüleid kezdettől támogatnak?
- Orvosnak vagy ügyvédnek szántak. Hallani sem akartak róla, hogy énekesnő legyek. Féltettek, mert tudták, ezen a pályán nagyon erősnek kell lenni. Tizennégy évesen felvételiztem egy énekiskolába, ahová hatszázból kettőt vettek fel, s én voltam az egyik. Miután folyamatosan bizonygattam, hogy igenis tehetséges vagyok, elfogadták a helyzetet.
- És Magyarországon be is futottál.
- Eleinte fogalmam sem volt, mihez kezdjek, hiszen se írni, se olvasni nem tudtam. Értettem magyarul, de beszélni nem mertem. Azóta megvan a középfokú magyar nyelvvizsgám...
- Mai napig szemedre vetik, hogy belesültél a Himnuszba.
- Engem is bánt a mai napig. Két lehetőségem volt: vagy abbahagyom a pályát és eltűnök, vagy túlteszem rajta magam, és tovább folytatom. Az utóbbi mellett döntöttem.
- Vannak színészi törekvéseid?
- Szó volt róla, hogy Londonban is játszom Az Operaház fantomjá-ban, erről a zeneszerzővel, Andrew Lloyd Webberrel is beszéltem, de mivel most a lemezemre kell koncentrálnom, ez csak később jöhet szóba. És szeretném magam kipróbálni filmszínészként is, mégpedig Hollywoodban.
- Micsoda álom!
- De nem elérhetetlen.
- Nem tudnád megjátszani a sztárt?
- Soha. Érdekes, sokan már most is beképzeltnek tartanak. Pedig ez nem igaz. A családom tudja a legjobban, hogy mennyi mindenen mentem át, és mégis ugyanaz az ember maradtam. Illetve egyvalamiben változtam: sokkal erősebb lettem.