A láthatatlan légió

Mára már ott tartunk, hogy egy ilyen átigazolási szezonban a magyar játékosok száma jóval alatta marad a légiósokénak, elvégre a klubvezetők többsége a külföldi labdazsonglőrök Magyarországra hozatalában látja a fényt.
Na de mostanra már az évtizedes trend is megváltozott: míg a kilencvenes években az olcsó szlovák, román, szerb és ukrán munkaerő adta a vásárlások többségét, mára mindenki rádöbbent, hogy már ők is megfizethetetlenek. Egy valamilyen szinten még jónak mondható kelet-európai ugyanis bolond lenne éppen ide szerződni, amikor ugyanennyi erővel, ám háromszor ennyi pénzért az osztrák vagy svájci másodosztályban is szaladgálhat. Nekünk így maradnak azok a játékosok, akiket pályán nyújtott teljesítményük láttán bármely józanabb szakvezető azonmód felruházna egy rokkantigazolvánnyal... Egyes csapatoknál, így például Kispesten még ennél is jobban spórolnak: az olasz tulajdonosnak már egy leszázalékolt szerb ács is túl sokba kerülne, ezért Mozambikból akar egy komplett légiót szerződtetni. Az elgondolás bölcs: szegény afrikaiak a havi ötven-nyolcvanezer forint ellenében boldogan tanulnak majd futballozni, és amennyiben mégsem válnak be jobbszélsőnek, nyugodtan lehet őket alkalmazni kolbásztöltőként a tulaj húsüzemében.
De továbbra is megy a vita: vajon szükség van-e az idegenlégiósokra? Nincs ugyan komplett statisztika a külföldiek számáról, de az elmúlt húsz évben, amióta Patrick Umoh Újpestre igazolt, mintegy hat-hétszáz nem magyar állampolgárságú labdarúgó próbálkozott a bajnokságban. Közülük talán a fehérvári Muzsnay, az angyalföldi Sirinbekov, a ferencvárosi Kuntics, a debreceni Ilea, netán az először Győrbe igazolt, később magyar válogatottá vált Miriuta mutatott valami emlékezeteset.
{p}
Kihagytunk valakit? Aligha.
Mert ugyan játszott mifelénk a nagy Cantona öccse, bemutatkozó meccsén két gólt lőtt Szenes, főnyereményként hirdette a sportlap Negraut, később olimpiai bajnok lett a nigériai Fatusi, barátkozott a honi viszonyokkal a Copa América-első brazil Tulio, idejött levezetni a román válogatott Selymes és a KEK-győztes Rácz László - de igazából egyikük sem érte meg a rá fordított kiadásokat. A trend szerint egy-két jó mérkőzése mindenkinek akadt, gyorsan istennek kiáltották ki őket a szurkolók, és ezzel befejezettnek tekintették aktív magyarországi futballkarrierjüket, beálltak a fizetett nézők sorába.
A jelenlegi helyzet pedig talán még kiábrándítóbb: a Nemzeti Sport játékosrangsora alapján az NB I első tizenöt helyezett futballistája között összesen egyetlen légióst találunk - megérdemli a nevesítést, Daniel Tudorról, a Fehérvár kapusáról van szó. Hátrébb valamivel nagyobb a lökdösődés, az utolsó tizenöt játékosból ugyanis már hat a külföldi... Ennél már csak az a szebb, hogy az élvonal szerződtetett légiósainak egytizede egyetlen percet sem játszott az őszi idényben.
Pedig fizetni ugyebár őket is kell, holott az új rendelkezések alapján már minden klubvezetőnek nagyon meg kell néznie, hogy kiket is szerződtet. A kényszervállalkozások felszámolására alkotott törvény szerint a futballisták ugyan most még maradhatnak vállalkozók, ám ha másik csapatba igazolnak, akkor rögvest munkavállalókká minősítik őket - ugyanúgy, ahogy minden külföldi kapásból ezt az alkalmazotti státust kapja meg.
Hogy miért érdekel bennünket mindez? Mondjuk azért, mert a klubok így saját maguk fizetik majd a járulékukat labdarúgójuk után, szemben a korábbi helyzettel. Márpedig nem lenne könnyű olyan tulajdonost találni, aki azzal fogadja újonnan igazolni szándékozott csatárát: Nézd, Bécikém, csak három kilót tudok nettóban garantálni, mert a fizetésed másik fele megy az APEH-hez.
Bécike (vagy éppen Aljosa, Dragan, Ivan, Kispesten ugye Mamba Mamba, hiszen a rendelkezés magyart és külföldit egyaránt érint) erre nyilván egy laza félmosollyal és középső ujja felmutatásával felel, majd megy a konkurenshez, ahol hatvanezerre bejelentik, a maradék félmilliót meg megkapja zsebbe. Ennyi feketézés, mint itt lesz, még Brazíliában sincs, pedig az valódi kávénemzet...
Gondok, problémák tehát lesznek dögivel a következő hónapokban is, ám mindez a játékospiacot annyira nem változtatja meg, jönnek az idén is a külföldiek: csak remélhetjük, hogy a télen Magyarországra szerződő mintegy harminc légiósból akad egyetlenegy, aki megéri a pénzét. De tartunk tőle, inkább a brazil Alex esete lesz a követendő: a légiós azért nem járt edzésre a Honvédhoz, mert két hónapig egyszerűen nem találta, merre is van a Bozsik-stadion...