Futtában issza a bort...

- Fiam, ha a borból akarsz megélni, akkor ne légy az ital rabja! - ezt a tanácsot még édesapjától kapta, és meg is fogadta a most hatvanegy esztendős, kertészmérnök végzettségű férfi.
Ahogy családja sokadik generációja, Tóth István is a családi pincészetben találta meg a megélhetését, de sosem érte be a poharak emelgetésének sportjával. Csendes, visszahúzódó kisiskolás volt, aki még egy szekrényugrástól is megrettent. Később azonban úgy felbátorodott, hogy a gimnázium szertornász csapatában jeleskedhetett. Tizenévesen kipróbálta a birkózást, ám a küzdősporthoz nem érzett magában elég agresszivitást. Jó darabig a súlyzókat emelgette, de be kellett látnia, hogy vékony alkata miatt sosem lesz igazi izompacsirta. Ekkor egy hirtelen ötlettől vezérelve belevágott az olimpiai ötpróbába, s innen már egyenes út vezetett a triatlon felé.
- Lassan érő típus vagyok, akárcsak a hosszútávfutók legtöbbje. A korral a gyorsaság megkopik, de az állóképesség még javulhat - vallja be Tóth úr. Úgy véli, ő is érettebb korában mutatta a legjobb formáját, akárcsak a borai...
Első sikereit negyvenesztendősen aratta a triatlonban, majd a veterán korosztályban tízszer lett országos bajnok. Az eredményeit főleg szívósságának, kitartásának köszönheti. Igaz, néhány ismerőse szerint ez a rengeteg edzés már az aszketizmussal is felér.
- Amikor az első versenyen nekiduráltam magam a maratoni távnak, nagyon gyenge, három év fél órás eredményt értem el. Ezzel a mezőnyben legfeljebb a "futottak még" kategóriába tartoztam. E kudarc után azonban felébredt bennem a dac, s elhatároztam: ha törik, ha szakad, legközelebb három órán belül futom le a távot. Edzettem is rendületlenül, ám a következő megmérettetésen olyan peches voltam, hogy elvétettem az utat, s így néhány másodperccel kicsúsztam a szintidőmből. Még ekkor sem vágtam sarokba a futócipőt, hanem elhatároztam, hogy egy év múlva újra megpróbálom. Már elmúltam negyven, mire végre Szegeden megtört a jég, és sikerült két óra ötvenkét perc alatt teljesítenem a maratonit - idézi az emlékeit.
{p}
- Valójában edzeni szeretek, az az igazi élmény. A versenyeken elért eredmény csak hab a tortán - árulja el a bikavéréről híres egri borász.  Néha egyenesen sajnálta a riválisait, amikor utolérte és megelőzte őket. A háromtusában az úszás a leggyengébb száma, ezért abban jobbára a középmezőnyben végzett, ám a végén bevetette az erősségét, a futást, és így utasította maga mögé a kortársait.
Akadt olyan versengés, ahol őt is megtréfálták. Egyszer Szekszárdon egy lagzis meneten vágott át a futók mezőnye, s a násznépből valaki egy poharat nyújtott István felé. Szomjasan belekortyolt, s csak későn vette észre, hogy nem frissítőt, hanem bizony bort engedett le a torkán.
Jócskán elmúlt ötvenesztendős, amikor korcsoportjában kétszer is megnyerte a hosszú távú triatlonbajnokságot. Ezt méltán nevezik a "vasemberek" versengésének, hiszen a 3800 méter úszás után 180 kilométert kell letekerni kerékpáron, s a végén még illik lefutni egy maratoni távot is. Mindezt az erőpróbát Tóth úr kevesebb mint 12 óra alatt teljesítette. Igaz, nem adták olcsón a veterán elsőséget, egy fél éven keresztül napi öt órát edzett érte a mérnök úr.
- Ma már kényelmesebb vagyok. Beérem azzal, hogy másnaponta lefussak tíz-tizenöt kilométert - mondja a fiatalos borász. Hol az egri stadionban számolja a köröket, hol a felsőtárkányi erdőkben tapossa az avart, mégpedig a helybeli - nálánál jóval fiatalabb - tájfutók társaságában. A formáját azért őrzi nagy gonddal, mert komolyan fontolgatja, hogy egyszer a hatvanas triatlonosok mezőnyében is megméresse magát.
Tóth Istvánt a versenyszellem élteti, nemcsak a futópályán, de a borkészítésben is. Pincéjének zempléni tölgyből készült hordóiban legalább két évig érleli a hegy levét, hogy minél bársonyosabb, érettebb nedűt kortyolhassanak a borisszák. Nyolc éve - épp, amikor a triatlonbajnokságot is megnyerte - a pincészetéből kikerült bikavért választották az egri borvidék legjobbjának. Palackjai komoly sikereket aratnak a hazai és külföldi bormustrákon is.
A Tóth-pincészet kiváló egri vöröseit különösen az amerikaiak szeretik. New York államban olyan népszerűek e nedűk, hogy készítőjüket a helyi televízióba invitálták. A neves borász azonban inkább itthon maradt, ugyanis ragaszkodik megszokott, jól bevált életformájához. Tóth úr olyan ember, akit csöppet sem zavar a hoszszútávfutó magányossága...