Pénz beszél...

A sikeres női gárda, amely az Euroligában is helytáll, talán utoljára lépett pályára a legjobbjaival. Az a hír járta, hogy Englert, Fűrész, Volnaja, Farmer, Papp, Djelmis és még néhány lány utoljára szerepelt a szolnoki csapatban. A közönség kórusa "Hiányozni fogtok!"-kal búcsúzott tőlük.
Szombaton a Szolnoki Olaj KK legénysége játszott ugyanott, ők a varázslatos Stroud és a robusztus Frana emlékezetes alakításával verték könnyedén a Zalaegerszeget, ám a meccs utáni baráti találkozón mégsem a nagy rivális elleni siker volt a téma, hanem a lányok távozása. A rögtönzött fórumon megszólalt szinte mindenki, akinek a városban bármi köze is van a sportághoz.
Azzal mindenki egyetértett, hogy nem a tiszai árvízveszély vagy a cukorgyári répacefre időnként körbegyűrűző "illata" miatt mennek el a hölgyek, hanem azért, mert nincs elég pénz a megtartásukhoz. Ezt a tényt pedig ki-ki életkorának és neveltetésének megfelelően kommentálta. Az idősebbek nosztalgiázva sóhajtottak fel, hogy "a sport miért csak a pénzről szól...", és felemlegették azt az időt, amikor a klubhűség még közszájon forgó fogalom volt. De a fiatalabbak már nem értették, hogy az öregek miről is beszélnek.
A tényállás röviden a következő: a szolnoki MÁV-COOP egyre sikeresebb együttesének vezetői belelkesedtek, és elhatározták, hogy olyan csapatot szerveznek, amely nemcsak a hazai porondon állja meg a helyét, hanem az európai színtéren is vitézkedik majd. Kötötték hát a szerződéseket a sztárhölgyekkel a havi egymillió plusz lakásra, gondolván, a nemzetközi hírnév majd csak a klubhoz csábít valamiféle pénzes szponzort. Hogy ki számít ma jó partinak? Hát semmiképp nem a reálszféra szereplői. Bank, távközlési társaság, biztosító, energiaszolgáltató jöhet csak szóba, mivel nekik van pénzük efféle reklámra. A kiszemelt partnerekkel folytak a tárgyalások, ők nem mondtak nemet, ám ami a nagyobb baj: igent sem. Közben kiderült, hogy a sok kis támogató pénze kevés az igazi menők megtartására, ezért elérkezett a búcsú pillanata. Jelenleg három alternatíva jöhet szóba: vagy megérkezik a pénzes királyfi hófehér paripán, és ebben az esetben minden megy tovább. A csapat sikert sikerre halmoz itthon és a nemzetközi porondon egyaránt. A második eshetőség az, hogy a lányok nem tudnak más csapatnál sem milliós szerződést kötni, és maradnak szerényebb összegért. A harmadik variáció a Szekszárd sorsáéhoz hasonló: fiatal tehetségeket állítani csatasorba, és célul tűzik eléjük az első osztályban maradást.
A beszélgetés az Olaj meccse után zajlott, a párhuzam a férficsapattal így szinte kínálta magát. Kiderült, hogy a férfimezőnyben más a piaci helyzet, mint a szebbik nem esetében. A jegenyetermetű legényeket már hatszázezer forintért is el lehet kötelezni a csapathoz, és Thomasék példája bizonyítja, hogy "megérik a pénzüket". A lányoknál kisebb a kínálat, a magyar mezőnyben nincs elég nemzetközi mércével mérhető, klasszis játékos. Így aztán annak, aki van, megkérik az árát. Hogy miért nem nevel utánpótlást szinte egyetlen klub sem? Mert az eredmény azonnal kell! A befektetett pénznek már holnap hasznot kell hoznia. Melyik pénzes cég lenne az, amelyik úgy invesztálna a sportágba, hogy annak öt vagy tíz év múlva látja hasznát? Ha látja...
Mindenesetre Tapodi Péter edző közölte: ő marad a városban, és ha kell, hozzálát egy új csapat építéséhez. Derék emberi gesztus ez, és talán válasz azoknak is, akik azon keseregnek: ugyan miért csakis a pénzről szól ez a szép játék?
Ami pedig a pénz illeti: egy vezérigazgató, aki 800 dolgozóért felel, arról ábrándozott, de jó lenne annyit hazavinni havonta, amit egy kosaraslány keres...