Elfogynak a könyvmolyok

Első találkozásom a könyvvel kora gyermekéveimre esett. Kettőnk közös története is az "Egyszer volt, hol nem volt..."-tal kezdődött - ám ez nem mese! Merthogy a meseirodalom koronázatlan királyai, Andersen és a Grimm testvérek beoltották életemet a csodavárás varázslatos izgalmával, áhítatával. Pöttöm Panna, Hókirálynő, Holle anyó, Rigócsőr király, Hüvelyk Matyi és a többiek - szertartásosan úgy hozzátartoztak estéimhez, mint a lefekvés előtti fogmosás.
Elválaszthatatlan barátokká az általános iskolában váltunk, amikor jártasabb lettem a betűk világában. Mire bekerültem a gimnáziumba, már "mindenevő" voltam. "Éhségcsillapításképpen" a lírától a drámáig kóstolgattam a műnemeket. Hamarjában seregnyi költőóriást, írófejedelmet kedveltem meg, akikre azóta is bizton számíthatok. Nekem a könyv olyan, mint egy kedves társ, igaz barát a mindennapokban, hűséges támasz, "mankó" a bajban. Most, főiskolás éveim alatt - túlfejlett igazságérzettel áldott-vert, öntörvényű, útkereső ifjoncként - rajongva olvasom Ginsberg és Kerouac, a háború utáni harcos, lázadó beatnemzedék két "aranytollú veteránja" műveit. Ám lenyűgöznek Hesse miszticista, mély filozófiai bölcsességekkel átszőtt utópisztikus regényei és Vonnegut neoavantgárd, olykor abszurdba hajló tudományos-fantasztikus elbeszélései is, csakúgy, mint Hrabal groteszken szívfacsaró, pátoszukban is komikus kisemberfigurái vagy Szabó Magda szenvedélyes írói világa.
Restellem bevallani, de a fent leírtak ellenére az is előfordul, hogy ráérős, üres óráimban a varázsdoboz (értsd: tévé!) előtti punnyadást favorizálom. És ezzel nem vagyok egyedül! Mert, legyünk őszinték, mi, fiatalok, tízen innen és húszon túl, a tankönyveken és a kötelező olvasmányokon kívül egyre ritkábban veszünk mást is a kezünkbe (a trendi, csillogó női és férfilapokat, tinimagazinokat most hagyjuk!) és olvasunk csak úgy, a szellemi kaland kedvéért. Persze erre azt válaszolhatjuk, hogy legalább akkora kaland Leonardo DiCaprio (alias Modern Rómeó) vagy Brad Pitt (alias Szívdöglesztő Akhilleusz) tengerkék tekintetében megmártóznunk (a srácok a gyönyörű női főszereplőket vizslassák!), miközben pattogatott kukoricát rágcsálunk. Mert ezek után a videótól vagy a multiplexből legalábbis félájult Júliaként és a színes-szagos trójai sztori avatott bennfenteseként távozunk. (Hej, de örülnek a kötelező olvasmányokat rendszeresen elbliccelő notórius csibészek, hogy a klasszikus művek aktualizálásával segíti őket az amerikai filmipar irodalomjegyük görbítéséhez!) Szegény Shakespeare és jó öreg Homérosz meg hadd forogjon a sírjában.
Olvasószoba helyett a világhálót látogatjuk. Ámde nem elsősorban az internet és a házimozik térhódítása miatt olvasunk keveset. Legalábbis így vélekedett több könyvtáros, akikkel e téma kapcsán beszéltem. Az okok sokkal inkább arra vezethetők vissza, hogy szédítő tempójú az iskolai hajtás, tengernyi a kötelező irodalom. Mégis nagy számban látogatja a diákság a bibliotékákat. Ám legtöbbjükben az olvasás az információszerzésre apadt, csekély az igazi, hamisítatlan könyvmoly.
{p}
Bűn és bűnhődés
Papp Péter, a dunaújvárosi Lorántffy Zsuzsanna Szakközépiskola harmadikos tanulója nem valami lelkes, ha magyaróráról van szó. Ki hinné, hogy mégis a versek megszállottja, szerelmese?
- Petőfi és Arany költeményei megunhatatlan kedvenceim, a legtöbbet kívülről fújom - meséli lelkesen. - Országos és megyei szavalóversenyeken indulok, olykor helyezéseket is sikerül elérnem.
Az ellentmondás csak fokozódik, amikor Péter elárulja, hogy ha választania kell a könyvek és a filmek közül, ő bizony gondolkodás nélkül a szélesvásznú szórakozásra szavaz. Ugyanakkor mit látok az íróasztalán heverni? Nem, nem a "nyuszis magazin"-t, hanem Dosztojevszkij remekművét. A Bűn és bűnhődésben éppen a háromszázötvenedik oldalnál tart!

Kincs a tarisznyában
Vas Bianka, a székesfehérvári patinás Teleki Blanka Gimnázium maturáló diáklánya szenvedélyesen szeret olvasni. Olvas fáradt hajnalokon, a buszon zötykölődve, óraközi szünetekben, esténként elalvás előtt, sőt gyakran evés közben is.
- Ha romantikázni támad kedvem, Jane Austen társaságában teszem. Ha rejtélyekre, izgalomra vágyom, a krimi nagyasszonya, Agatha Christie "adja fel" a rejtvényt. Ha pedig csak két percem van, a zseniális Örkény egyperceseiből repetázhatok. A lényeg, hogy bárhová is megyek, a tarisznyámban mindig ott lapul egy-két kötet "szellemi kincs".

Széllel szemben
Mária néni, aki egy Fejér megyei nívós gimnázium elhivatott, lelkes, kísérletező kedvű magyar-történelem szakos tanárnője, néhány évvel ezelőtt tanítványaival sorra nyerte a rangos irodalmi versenyeket. Diákszínpadukon a világirodalom híres szerelmes verseiből válogattak, szavalva és megzenésítve népi balladákat is előadtak. Ma már, mint mondja, ez sincs az iskolában. Az agytompító számítógépes játékokon és a lélekgyilkoló valóságshow-kon cseperedő "bit-szürkeállományú", "ellustult belső képernyőjű" tanulóifjúságot egyre nehezebb az olvasás irányába terelni. A pedagógus szerint ennek az érdektelenség mellett az igénytelenség a fő oka.
- Nemcsak a tanártól, a szülőktől is sok függ - magyarázza. - Ha a családban megvan az igény a könyvek, az olvasás iránt, akkor az előbb-utóbb a kamaszra is hatni fog. Ám ha nincs meg otthon ez a követendő értékrend, akkor a magyartanár sokszor széllel szemben kényszerül dolgozni.

Mankó és menedék 
A pszichológia évtizedek óta eredménnyel alkalmazza a könyv, az irodalom gyógyító erejét, az olvasás általi orvoslást. A biblioterápiát a múlt század pszichiátriai klinikáin kezdték alkalmazni, ahol mentálisan beteg fiatalok rehabilitációjának szolgálatába állították a specifikus, irányított olvasást, a kollektív értelmezés, megbeszélés lehetőségét. Később e módszer szinte mozgalomszerűen terjedt, és egy idő után már az átlagos, teljesen egészséges gyermekek és tinédzserek körében is használták, hogy a személyiség fejlődését elősegítsék, az önismeretet elmélyítsék, a nehéz kamaszkort kísérő kríziseket megoldják, feldolgozzák. Dr. Oláh Andor, aki Magyarországon "úttörője" volt a könyvvel történő "kezeléseknek", összeállította azoknak a műveknek a jegyzékét, amelyeket biblioterápiás célra a legalkalmasabbnak talált. Íme néhány lélekmelengető, örökbecsű klasszikus! Kipling: A dzsungel könyve; Jack London: Az éneklő kutya; Márai Sándor: Csutora; Mikszáth Kálmán: Vidám írások; Tamási Áron: Ábel; Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg.