Csak a pénz hiányzik

Nem tudom, leült-e már valamelyik közgazdászunk zsebszámológéppel a kezében egy verseny lelátójára, hogy kiszámolja, mit profitálunk mi, magyarok abból a hatalmas üzleti vállalkozásból, ami a világ sportja.

FiatalokPalágyi Béla2005. 04. 29. péntek2005. 04. 29.
Csak a pénz hiányzik

Vannak elképesztően jövedelmező sportágak, ilyen a tenisz, a tengerentúlon a kosárlabda, a jégkorong, a profi boksz, a Forma-1 versenyek, az atlétika, golf, a futball, télen a műlesiklás. Majdhogynem kivétel nélkül olyan versenyágak, amelyekben nem vagyunk sehol.
Női teniszben Luxemburggal brusztolunk valamilyen kimondhatatlan nevű selejtezőben egy megjegyezhetetlen osztályba jutásért, a férfijaink talán még rosszabbul állnak. Kosárlabdában a legnagyobb sztárunk, Dávid Kornél kopogtatott az NBA ajtaján, ám nem nyert bebocsátást. Jégkorongozóink a körülményekhez képest szépen produkálnak, ám Gretzkyéknek egyelőre nem kell rettegni tőlük. A profi ringekben a nagy pofonok és a nagy summák úgy Tysonék magasságában hullnak, Erdei Zsoltéknak azonban aligha sikerül odáig eljutni. A Forma-1-ben Baumgartner Zsolti kedélyesen elkörözgetett egy idényen át, ezért együtt focizhatott Schumacherékkel. Atlétikában az olimpiai aranyérmeinkről kiderült, hogy hamisak, pedig azok jól kamatoztak volna a Golden Ligue versenyeken. A golfot nem ismerjük, a futballban pedig még a hideg vízre valót sem keresik meg a játékosaink (miközben a Real Madrid vagy a Chelsea akkora összeget focizik össze egy-egy szezonban, ami a magyar nemzetgazdaságban is számottevő tétel lenne).
Pedig sportnemzet lennénk, hiszen négyévente, az olimpiák alkalmával ámuldozik rajtunk a világ. Himnuszunk fenséges dallama ott visszhangzik az uszodák falai között, szárnyal a kajak-kenu pályák víztükre fölött. Sajnos azonban sem az úszás, sem a vízilabda, de még a kajak-kenu, az öttusa vagy a vívás sem kelt hisztériát a sportvilágban. Kézilabda-nagyhatalomnak vallhatjuk magunkat, joggal, de ez a sportág sem nagyon hódít öreg kontinensünk határain túl, márpedig dollár és euró csak ott csörög zajosan, ahol tízezrek tapossák egymást a jegyekért. Mi kellene ahhoz, hogy mi is bekerüljünk ebbe a bűvös körforgásba? Tehetség, kitartás, edzői szakértelem és igazi profi szellem a menedzselésben. A tehetség sokszor megadatik: Kapros Anikó teniszben korosztálya legjobbja volt a világon, felnőttként azonban nincs a százas ranglistán. Sosem fogjuk megtudni, hogy miért. A tizenöt éveseink fociválogatottja nemrég végigverte Belgium gyerekhadát, előtte az olaszokat intézték el. Felnőttként Francesco Totti fia mégis úgy játszik majd velük, mint macska az egérrel. Hogy miért? Azért, mert ahol nincs garasoskodás, ott kőkemények a feltételek is: a sikerre már egy egész alkotó életet kell feltennie sportolónak és trénernek egyaránt, költeni kell a létesítményekre, otthonosan kell mozogni a sportdiplomáciában, és bőkezűen áldozni kell ahhoz, hogy a pénz pénzt fialjon. Így van ez a jégkorongban és minden más "fizetős" sportágban.
A dolog persze igazságtalan, ha a befektetett munka oldaláról nézzük a megtérülést. Vörös Zsuzsa napi tíz órát szán az öttusára. Cseh Lacika biztosan többszörösét edzi annak naponta, amennyit David Beckham tréningez. Mégis, ki száguldozik Madrid főutcáján Lamborghinivel? Bizony nem a mi úszónk. Az olimpiák idején sportnemzet vagyunk. A közbeeső négy évben a templom egerei. Pedig az a közgazdász, aki zsebszámológéppel ül majd fel a lelátóra, biztosan kipötyögi: a sport gazdaggá is teheti a klubot, nem csak földönfutóvá! Csak éppen sikert sikerre kell halmozni egy olyan sportágban, melyet kegyeibe fogadott a közönség.

Ezek is érdekelhetnek