Fejben dől el a verseny

Ungvári Miklós cselgáncs Európa-bajnokunk derűlátóan készült az olimpiára. Meg is volt rá minden oka, hiszen szépen álltak össze a lapok a kezében: az olimpiai indulás jogát könnyedén megszerezte, még tartalék pontokat is gyűjtött - "sose lehet tudni". Edzőjével, Bíró Tamással tizenöt éve dolgoztak együtt, Kecskeméten a klubja erejéhez mérten minden támogatást megadott számára, mi kell még az athéni "nagy durranáshoz"?
Podolszkban, egy közös tréningen ugyan az egyik orosz partnere úgy térden rúgta bokasöprés címén, hogy menten porca tört, és mire észbe kapott, már a budapesti sportkórházban találta magát, ahol atroszkópos műtétet hajtottak rajta végre, de hát volt még idő az olimpiáig kiheverni a sérülést. Ezt is igyekezett aggodalmaskodás nélkül felfogni Miki: azt mondta, ez a "megfáradt alkatrész" akár az olimpiai döntőben is letörhetett volna, még jó, hogy így esett... Az olimpiai megnyitón nem vett részt, a meccsére összpontosított.
{p}
Aztán elékezett a nagy nap, és a tatamin hiába kerestük azt az Ungvárit, aki korábban viharos csárdással táncolta körül ellenfeleit, mindaddig, míg az őrületbe nem kergette őket. Ezúttal egy tétován tangózó dzsúdóst láttunk, aki erővel akarta megverni jóval izmosabb ellenfeleit. Egyszer győzött, aztán kikapott, csomagolhatott, és helyezés nélkül térhetett haza. Csalódott szülővárosa, Cegléd, és csalódott Kecskemét is, igaz, a hírös városban Majoros Pisti birkózó aranyérme javított a mérlegen.
- Mit tenne másként? - kérdeztem a dzsúdóst, immár történelmi távlatból.
Azt mondta, semmi újat nem próbálna ki, fizikálisan tökéletes állapotban volt, csak hát a versenyek fejben dőlnek el az ő sportágában is. Nem venne a vállára akkora terhet, amekkorát Athénban cipelt, kimenne a megnyitó ünnepségre, egyszóval nem stresszelné túl az ötkarikás versenyt, még akkor sem, ha tudja, az olimpia azért egészen más. Azt viszont egy életre megjegyezte, hogy az "álldogálós dzsúdóval" számára nem terem babér.
Kecskeméten feladták neki és edzőjenek a leckét. A klubnál nem találták szerencsésnek azt, hogy Ceglédről ingáznak, így döntés elé állították őket: vagy Cegléd, vagy Kecskemét. Bíró Tamás Ceglédet választotta, Ungvári Kecskemét mellett döntött. Edzőjével elváltak útjaik, az új trénere Nagysolymosi Sándor lett, aki korábban jó nevű versenyző volt. A környezetváltozás jót tett a versenyzőnek, megnyerte - immár másodízben - a rangos Hungária Kupát, majd Rómában győzött egy világkupaversenyen. Hogy történt? Egyszerűen: szép tavaszi idő volt, sütött a nap, jó volt a társaság, Bor Barna, Hadfi Dani, Braun Ákos, Kovács Anti kiváló hangulatot teremtett, felajzották egymást. "Atom Antival" el is hozták az aranyat. Miklós apránként törlesztgeti athéni adósságait is: a Hungária Kupán megverte az olimpiai bronzérmes Yordanis Arencibiát Kubából, Rómában pedig az athéni ötödik helyezett spanyol Penas kapott tőle egy wasarit.
Persze az élet nem habostorta: Bíró Tamással nem sikerült megtartani a felhőtlen viszonyt, a bensőséges emberi kapcsolat csorbát szenvedett. A mester nem vette jó néven a távozást, egy alakalommal, amikor Miki nála szeretett volna edzeni, visszautasította. Tizenöt év után ez talán érthető, mindenesetre a ceglédi klubban versenyez a hat Ungvári fiúból még kettő: Zoli és Attila. Egyikük sem tehetségtelen, Bíró mester talán velük vigasztalódhat. Mert azért amit a Bíró família tesz a sportágért, az szinte regénybe illő. Megérdemli a mester, hogy neki is szurkoljon az, aki szívén viseli a sportág ügyét.