Idegháború

Kispesten borzalmasak a körülmények, a tulajdonosi nyomásnak kitett Szurgent Lajos, kényszerből, afrikai "bozótharcosokat" játszatott, a csapat egy ötösbe szaladt bele Diósgyőrött - ám a tréner valamiért eltekintett attól, hogy az öltözőbe menet nagy kínjában elkezdje tépkedni melléről a szőrt.
Az utolsó helyezett Nyíregyháza csak szoros meccsen kapott ki a bajnoki címre törő Debrecentől, ráadásul egy nyilvánvaló tizenegyest nem adtak meg a szabolcsiak javára - Détári Lajos azonban nem vádolta összeesküvéssel a bírói hármast, és nem ugrott fejest a nyírségi kemény magba, hogy ott megvigasztalják.
Lám, így is el lehet viselni a kudarcokat.
Meg amolyan László Csaba-féle módon is, amikor az ember a tévékamerák és vakuk kereszttüzében látványosan összeomlik a pálya közepén, fennen hirdetve, hogy ő aztán valóban együtt sír és nevet (mostanában sír és sír) a ferencvárosi szurkolókkal.
Szó nincs arról, hogy azzal gyanúsítanánk a fiatal Fradi-edzőt, színészkedett egy sort. Nem, valóban belülről jött a hiszti, csak ha valaki ugyanezt bemutatja egy Alvég-Felvég falusi derbin, az legközelebb akkor fér a csapatba, ha már Maris néni komplett sertésállománya is sérültet jelent.
Mert vajon miféle tekintélye maradhat így egy futballedzőnek? Az égvilágon semmilyen, a játékosai jót vigyorognak rajta, az edzőtáborokban kedélyes anekdotázásba fullad a sztori, és még húsz év múlva is úgy emlegetik, hogy ő az a szakvezető, aki füvet nyelt a Fradi-pályán. Képzeljük csak el a nagy vadász Csank Jánost egy hasonló valóságshow főszereplőjeként, hát másnap még a szarvasok is röhögve sasszéznának a puskája elé, mondván: mester, ez a műsor nekünk igazán megéri a sörétet. Gondolom, Lothar Matthäus "szöv. kap." is lelkesen ajánlgatta volna kedvenc pszichiáterét, ha egy szimpla magyar edzőről van szó, de mivel László Csaba a jobb keze a válogatottnál, inkább nyelt egy nagyot.
Én mégis azt mondom, kinevetés helyett inkább sajnáljuk László Csabát, aki szakmailag és emberileg ugyan gyengének mutatkozott, mégis van benne valami tiszteletre méltó, ami előtt nekünk, kívülállóknak is fejet kell hajtanunk. Elvállalta a normális ember szemében legkevésbé irigyelt kispadot, a ferencvárosit, és vezényelt egy olyan csapatot, amely az ősszel elfogadhatóan teljesített, a pénztelenség miatt viszont szétesett. És az a káosz, ami most jellemzi a Ferencvárost, a legkevésbé sem az edző bűne, hanem inkább azé a téeszelnöké, akinek már azt sem szabad elhinni, amit kérdez. Pénz régóta nincs. Ennek dacára azért a játékosoknak is illene kissé komolyabban venni a feladatukat, és valamivel kevésbé szerencsétlen labdarúgást produkálni. Mert enyhén visszás a helyzet, amikor az egyik Fradi-hátvéd nagy keservesen panaszolja a postán, hogy még befizet annyi csekket, amennyire van pénze, majd szomorú szemekkel beül a legújabb típusú BMW-jébe.
László Csaba esete mindazonáltal jól bizonyítja: aki ma eltölt nyolc hónapot az állítólag legnépszerűbb klub focicsapatánál, annak tényleg megjósolható egy jófajta idegösszeroppanás.