Mint jégen a csillag...

A bravúr nem sikerült, a magyar jégkorong-válogatott továbbra is B csoportos (jó, jó, Divízió 1-es, de mi maradjunk a jól bevált régi formulánál), mégis le a kalappal valamennyi játékos előtt. A csapat ugyanis olyasmit adott nekünk, amit utoljára három esztendeje, a székesfehérvári sorozaton: reményt.

FiatalokKun Zoltán2005. 04. 29. péntek2005. 04. 29.
Mint jégen a csillag...

Reményt, hogy valami isteni csoda folytán feljuthatunk, így vasárnap estétől csütörtök reggelig mindenki amatőr matektudóssá vált, és csak számolt és számolt. Ha mi hattal verjük a briteket, akkor a norvégok tízet is üthetnek Kínának, de ha nem győzik le Japánt, akkor nekünk az iksz is elég lehet a lengyelek ellen. Világos, ugye?
Bár tudtuk, és az egymás elleni meccsen láttuk, hogy Norvégia klasszisokkal jobb a magyar együttesnél (az iksz ezért is óriási bravúr), egészen a negyedik forduló első meccséig bízhattunk benne, hogy versenyben lesz Pat Cortina csapata a feljutásért. Akkor ugyanis a norvégok huszonöt perc alatt megütötték azt a tízest Kínának, és ezzel biztossá vált, hogy már az imént citált isteni csoda is kevés lenne az osztályváltáshoz. A Nagy-Britannia elleni visszafogott játék és a vereség pedig azt jelentette, hogy végül a második hely a lengyeleké lett, a magyar válogatottnak be kellett érnie a bronzzal. Ha az első három mérkőzésen mutatott játékot vesszük, csalódás. Ha az ellenfelek erejét nézzük, bravúr. Mert bár Kínát valószínűleg még egy műkorcsolya-válogatott is elpáholta volna, a másik négy vetélytárs nem rosszabb a magyar együttesnél, sőt: a norvégokról már esett szó, a lengyelek megjárták az A csoportot, a végül legyőzött japánok hat éven keresztül edződtek a kanadaiak, finnek, oroszok elleni tétmeccseken, a brit gárda pedig a magyarok által a legkevésbé kedvelt, erőszakos stílusú hokit játssza - a 0-3-as eredmény bizonyítja, nem is rosszul. A magyar válogatott szövetségi kapitánya, Pat Cortina mégis elégedett.
Szép eredmény ez a harmadik hely, azt bizonyítja, hogy igenis erős a magyar jégkorong. Ugyanakkor maradt bennem némi hiányérzet, mert meg lehetett volna kaparintani az ezüstöt is, ám az utolsó két meccsre kissé megzavarodtak a srácok. Mindenki a feljutásról beszélt, mindenki a gólkülönbséget akarta javítani, nem tudtak csak a sima győzelemre összpontosítani. Így bekövetkezett a britek elleni vereség. Norvégia megérdemelte a feljutást, hiszen a legprofibb hokit játszotta. A magyar válogatottnak az lehet a célja, hogy hamarosan hasonló mentalitással lépjen pályára: minden meccsen adja a száz százalékot. Az edző beszélt például arról, hogy a magyar csapat a Kína elleni meccs végén már könnyelműsködött, a közönségnek játszott, élvezte a hét-, nyolc-, kilencgólos előny ünneplését ahelyett, hogy a tízre, tizenkettőre, tizenötre törekedett volna. A norvégok meg ütöttek huszonötöt úgy, hogy már két harmad után felülmúlhatatlan volt a gólkülönbségük, mégsem tartalékoltak a másnapi meccsükre, hanem a záró húsz percben hintettek egy tízest. Vérprofik.
- Azok - értett egyet a világbajnokság legjobb kapusának választott Szuper Levente is. - Bár bennünket nem tudtak legyőzni, ez csak a szerencsének köszönhető, hiszen sokkal jobbak voltak. Megérdemelték a feljutást, mi pedig megérdemeltük a harmadik helyet. Ez szerintem óriási siker, sokat profitálhat belőle a magyar jégkorong. Nekem is nagy szó, hogy én lettem a világbajnokság legjobb kapusa, de azt hiszem, ez nemcsak engem, hanem valamennyi játékostársamat minősíti.
Úgy bizony: Szuper mellett Szélig, Ocskay, Ladányi, Kovács meg a többi magyar hokis is nagyot alkotott ezen a héten, elnyerték a közönség szimpátiáját (a szervezők bakija, hogy a három- és ötezer forintos jegyek miatt a nézők jobbára elvesztek a Főnix csarnokban), és összességében egy sikerekkel teli hetet tudhatnak a hátuk mögött. Mi pedig már várjuk a jövő évi világbajnokságot: ha a feljutás valószínűtlennek tűnik is majd, azért számolgatni ismét akarunk...

Ezek is érdekelhetnek