Műfű a Jászságban

Amíg az élvonalbeli labdarúgócsapatok sírnak-rínak, addig az alacsonyabb osztályban versenyző együttesek legtöbbje tisztességgel teszi a dolgát. Emlékezhetünk arra, hogy néhány évvel ezelőtt a halódó Diósgyőri VTK-t egy területi bajnokságban szereplő amatőr együttes jelenítette meg, az ország legnagyobb megyéjének, Borsod-Abaúj-Zemplénnek a minőségi futballját egy 2700 lelket számláló falu, Bőcs reprezentálta az NB I B-ben.
Jászapáti futballcsapatáról szólva sorolhatnánk a véletlenek szerencsés összjátékát: azt, hogy az Úr-Fa Kft. tulajdonosaiban irigylésre méltóan nagyvonalú támogatókra talált, s folytathatnánk azzal, hogy a város polgármestere valamikor maga is edzett egy csapatot. Volt olyan szezon, amikor az öt utánpótlás korú csapatból négy nyert bajnokságot a korosztályában.
Jelenleg mégsem a remek sikersorozatért irigylik a jászapátiakat, hanem azért, mert egyedül nekik van a megyében műfüves pályájuk. Márpedig ez igen nagy szó! Akkor, amikor a legtöbb együttes nyakig süppedt a sárba, jobb esetben teremben végezte az edzéseit, Apátiban leseperték a havat az alagcsövezett játéktérről, és máris pattogott a labda. Érthető, hogy a környékbeliek is megkedvelték a műgyepet, és egymás után rendezték a kispályás tornákat. A szomszédos Heves megyéből is csodájára járnak a kézilabdapálya nagyságú játéktérnek, mivel Eger térségében egyetlen hasonlót sem találni.
Amikor ott jártam, éppen az ifisták tréningeztek, és az edzőjük nem győzte dicsérni a remek találmányt. A tavaszi pompás rajt már a pályának is köszönhető, azt pedig a Gólvágó büfé törzsközönsége tette hozzá, hogy nem itt tartana a magyar foci, ha minden klub rendelkezne hasonlóval. "De hát a pénztelenség..." - legyintettek lemondóan a szurkolók. Elhatároztam, utánanézek, mibe is kerül a "műfűvel bevetett" pálya.
{p}
A városházán érdeklődtem, ahol a jegyző asszony az igazolványom alapos tanulmányozása után elárulta a nagy titkot: ezek szerint 12-13 millió forint egy ilyen játéktér megépítése, ők pályáztak, így a régió állta a költségek felét. Nekik tehát nem kerül többe, mint egy külföldi játékos megszerzése.
Nem tagadom, ettől kezdve Bajevszki vagy Mano Mano teljesítményét már műfű-egyenértékben mértem, és rá kellett jönnöm, az oly sokszor elsiratott magyar labdarúgás nem is annyira szegény... Csak hát a pénz nem oda kerül, ahol a legjobban kamatozna.  Dunaújvárosban csaknem kétmilliárd forintot költöttek a stadion korszerűsítésére. Az építés még a daliás időkben kezdődött, amikor bajnokságot nyertek, ám mire a munkálatok befejeződtek, mindenünnen kiestek, és kis híján megszűnt a focicsapat, még szerencse, hogy néhány megszállott vállalkozó életben tartotta.
S legyen mementó a Stadler-stadion: az egykori NB I-es pályát gaz veri fel, mállik a lelátó betonja, a tulajdonoson kívül senki egy könnyet nem hullajt érte. Hát szegény ez a sportág? Ugyan már: Jókai bátran megírhatná, immár futballszociológiaként, a Szegény gazdagokat...