Szabad a pálya Tatabányán

Valamikor a legendás Tatabányai Bányásznak is otthont adó sportpálya állapota elkeserítő. Rozsdás a kerítés, rozogák a székek. Villanyvilágítás, eredményjelző tábla nincs. Ugyanakkor fiatal, energikus, jókedvű és tettvágytól égő focicsapat, egy-kétezres hű szurkolótábor, még a kívülállónak is feltűnő bizakodás és lelkesedés. Elég-e ez a cél eléréséhez, a feljutáshoz az NB I-be?

FiatalokAlberti Ágnes2005. 04. 15. péntek2005. 04. 15.
Szabad a pálya Tatabányán

Török Józseffel, a Sziget Foci Kft. (az Auto Trader FC Tatabánya tulajdonosa) ügyvezetőjével apró irodájában beszélgetünk.  Három évvel ezelőtt jó ötletnek látszott, hogy Tatabányára jönnek: segítőkésznek tűnt az önkormányzat, és az itteni focihagyományok is csábították őket. A Sziget Foci Kft. tulajdonosa egy amerikai üzletember volt, később ötszázalékos tulajdonrészt vásárolt belőle Tatabánya város. Akkor az volt a cél, hogy megszilárdítsák a csapat helyzetét az NB I/B-ben, aztán evés közben megjött az étvágy. A városi önkormányzattal közösen elhatározták, hogy 30-30 millió forintról negyven-negyvenre emelik a támogatást, és kijelölik az elérendő célt: az NB I-et - hiszen a szurkolókat az NB I-es csapatok érdeklik leginkább.
Török József csalódott. Azt mondja, nehéz eladni azt a "terméket", amely a birtokukban van. Nem vevők az üzletemberek Tatabányán (sem) a focira. Még akkor sem, ha az NB I/B-s tabellát vezeti a csapat, meggyőző focit játszik, kiemelkedő képességűek a játékosok. A cég stabil, átlátható a gazdálkodása, nincs kifizetetlen számla, vitás ügy. Mindezek ellenére nem találnak szponzort, még egy reklámtáblányi helyet sem tudnak eladni.  - Talán, ha feljutunk az NB I-be... - mondja. - Talán akkor a helyi vállalkozók is úgy gondolják majd, érdemes megmozdulni. Szabad a pálya...
Nem nagy pénzösszegeken fordul meg a dolog: tízezer forintok is sokat jelentenének. Most is, de néhány hónappal később még inkább, mert ha sikerül bejutni az NB I-be, az nemcsak dicsőséggel, hanem komoly kiadásokkal is jár. A 2006 júniusától kötelező munkaszerződések, a hozzájuk kapcsolódó járulékfizetési kötelezettségek megduplázzák a költségeket. Emellett kell legyen juniorcsapat is, amely persze utazgatni fog, ez is pénzbe kerül. Több fizetés és - ha megérdemlik - több prémium jár majd a játékosoknak. Bátortalanul kérdezem meg: - Nem lenne jobb, ha minden maradna a régiben? A válasz határozott: - Nem. Annak nincs értelme. Ha nem sikerül a feljutás, vége. Nincs tovább. Az amerikai tulajdonos megvonja a támogatást.
De most nem úgy állnak a dolgok, hogy elkeseredésre lenne ok. Még arra is van esély, hogy a focipálya katasztrofális állapotán javítsanak. Ki hinné, hogy 25 éve nem nyúltak itt semmihez? Az NB I-es indulás feltétele az UEFA klublicence, amelyhez lényeges követelmény a megfelelő infrastruktúra: villanyvilágítás a stadionban, elegendő öltözők, kabin, ülőhely. Lévai Ferenc, Tatabánya város alpolgármestere szerint, amikor a képviselő-testület a csapat első osztályba való feljutásának támogatására szavazott, a megfelelő feltételek biztosítására is áldását adta. Néhány hete kétmilliárd forint hitel felvételéről döntöttek, amelyet a város létesítményeinek korszerűsítésére használnak majd fel. Ebből a pénzből jut a stadion felújítására is. Már készülnek a tervek.
{p}
Az egyik délutáni edzés után három játékossal, Filó Tamással, Tóth Zoltánnal, Forgó Péterrel találkozunk. Szerintük a sikerhez a szorgalmas, kitartó munkán és a pénzen kívül jó társaság is kell. Ha kell, tudjanak meghalni egymásért. Mindannyian imádják ezt a játékot. Pénzkereseti forrás is persze, de nem elsősorban az. Fontos számukra az itt tapasztalt anyagi biztonság, az, hogy nem verik át őket, nem ígérgetnek felelőtlenül a vezetők. Előfordult már máskor, másutt ilyesmi... Mit fognak másképp csinálni, ha bejut a csapat az NB I-be? Azt mondják, most is úgy dolgoznak, készülnek, mintha már ott lennének. Ezen a téren semmi sem fog változni.
Sisa Tibor, a csapat vezetőedzője dolgozott már Kuvaitban, Szlovákiában, a magyar ifiválogatottnál és néhány másik klubcsapatnál, mielőtt - a múlt nyáron - Tatabányára jött volna. Óva int mindenkit a hurráoptimizmustól. Nem szeretné, ha elbíznák magukat a fiúk, ha maguk énekelnék ki a sajtot a saját szájukból.
Övé az ország talán legfiatalabb csapata. Jó kis társaság. Elégedett a srácokkal, azt mondja, mind a tizenkilenc fiú egyformán fontos, nemcsak az, aki éppen a gólt rúgja. Kell, hogy ezt tudják, érezzék!
Nem titok, hogyan verbuválódtak össze. Nyáron tíz játékost igazoltak. Nem NB I-es "császárokat", hanem az NB I/B-ből ügyeseket, rátermetteket. Posztra próbáltak embert találni. Négy jobb oldali középpályást hoztak, és volt egy stabil mag még tavalyról. Aztán látták a vezetők: egyre sikeresebb a csapat. De nem lehet mindig győzni. Jó ellenfél is van. Hullámvölgy is lehet. A tréner - ahogy a fiúk szólítják - minden rezdülésre figyel. Sokat töpreng rajta, mikor mi a jó megoldás, mindent tízszer is átrág, jegyzetel. Vívódik. Hogy ez-e a győzelmek titka? Nem tudja, de az biztos, hogy ő jó néhány éve így "üzemel". Gyilkos szakma az övé. Megeszi az embert. Kilenc meccs van még hátra, az lehetetlen, hogy mindeniken nyerjenek. Ha ötön... Akkor már biztos feljutók. Sisa Tibor óvatos ember. Egy közmondást idéz: aki előrenéz és a templomtornyot figyeli, megbotlik az első kőben.
Akkor hát, fiúk, nézzetek mindig a lábatok elé...

Ezek is érdekelhetnek