Tolongó bivalyok selejtezője

Április 23-án a rögbi szerelmesei foglalták el az érdi focipályát egy egész napra. A helyszín nem véletlen, hiszen az Érdi Bivalyok meg a szomszédos Battai Bátor Buldogok e sportág legjobbjai közé tartoznak.

FiatalokPethes József2005. 04. 29. péntek2005. 04. 29.
Tolongó bivalyok selejtezője

Az októberi sikereken felbuzdulva kérték, hogy Érden rendezzék meg a Magyarország-Horvátország világbajnoki selejtező mérkőzést. E nap délutánján tartották. Előtte rendezték meg a diákolimpia területi fordulóját hat korosztályban, harminchat csapat részvételével. A rögbiesemény egyik főszervezőjének, Tóth Sándornak ezúttal is szép napja volt, hiszen négy korosztályban az ő csapatai nyerték az első helyezést: miniben, kadétban és kölyökben a Bolyai Általános Iskola növendékei, junior-2-ben pedig a Kós Károly Szakközépiskola tanulói bizonyultak a legjobbaknak. Junior 1-es korosztályban a váci Király Endre Szakközépiskola diákjai győztek, az egyetemisták közül a pécsi csapat lépett a dobogó csúcsára.
{p}
Ahhoz képest, hogy a rögbi nálunk még ritka sportnak számít, elég sokan voltak kíváncsiak a világbajnoki selejtező mérkőzésre. A végeredményt előre borítékolni lehetett, azaz a sportág ismerői tudták, hogy a horvátok győznek. Nekik profi játékosaik vannak, sok horvát játékos ment ki Új-Zélandra, s volt, aki be is került a világbajnok csapatba. A horvátok legutóbb döntetlent játszottak a spanyolok ellen, pedig ők az európai élvonalba tartoznak a britek, a franciák és az olaszok mellett. Hozzájuk képest a magyar válogatott csupán a legjobb európai amatőr csapatnak számít. Ha lenne pénz a sportágra, és hoznának profi külföldi játékosokat, akkor akár a világbajnokságra is kikerülhetnénk. Mindezek tudatában szurkoltuk végig a nyolcvan percet, ami azért hozott egy kis meglepetést is. Például azt, hogy a 44-15-ös vereségre még büszkék is lehetünk, hiszen a magyar játékosok fejlődését támasztja alá a tizenöt pontunk. Hiszen hazánkban nincs jó százéves múltja a rögbinek, mint például Angliában, nálunk hivatalosan csak másfél évtizede űzik e sportot. A kezdőknek nagyon nehéz bekerülniük az élvonalba, a világbajnokságot játszó húsz csapat közül 18-19 mindig ugyanaz az ország.
Hogy a magyar válogatott mikor jut el odáig, még nem tudni. Mindenesetre a horvátok támadásait jól bírták a fiúk, főleg a második félidőben. Sokan élvezettel szemlélték Suiogan Károlyt, aki az év játékosa elismerést kapta hazánkban. Be kell ismerni, hogy a vendégcsapat játékosai gyorsabbak, rutinosabbak, és van egy jó rúgójuk, aki gondoskodik arról, hogy az ovális labda az ellenfél célterülete felé röpüljön. A labdát nemcsak rúgni, dobni is szabad, és hatalmas erőt kell kifejteni ahhoz, hogy azt valaki megtartsa vagy az ellenfél célterületére juttassa. A játékosok egy pillanatra sem unatkoznak, nincs idejük a pihenésre, úgyszólván állandóan akcióban vannak, amitől igencsak látványos sport a rögbi. Egy-egy tolongásban, ahol pillérek, sarkazók, leválók taszigálják, nyomják az ellenfelet, azt hinné az első bálos szurkoló, hogy mindjárt csontok törnek, hordágyakkal rohannak be az orvosok a pályára. De a készenlétben lévő mentőautónak semmi dolga nem akadt, nem tört ki tömegverekedés. A rögbi ugyanis nemcsak izomkötegeket nyújt játékosainak, hanem fegyelmezettségre is neveli őket. Az angoloknál az a mondás járja: a foci úri sport, amit durva emberek játszanak, a rögbi pedig durva sport, amit úriemberek játszanak. Ez valóban az előkelő emberek sportja: a játékvezető gentleman-nak szólítja a játékosokat.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek