Egymásra utalva

Gali László rendező-tanár egy széken ül, a terem hátuljában, és figyel. A színészeit, meg engem. Őket, hogy mit hogyan csinálnak, és engem, hogy veszem-e a lapot. Így meccselünk, míg a komikus szöveg el nem sodor magával - akkor elröhögöm magam. És onnantól végig.
A Theátrum Színiakadémia egy fizetős színitanoda, ahová bárki felvételizhet, és elsajátíthat bizonyos jártasságokat, a végén pedig színészvizsgát tehet. Akkreditált művészeti iskola, ami annyit jelent, hogy a Magyar Színészkamarától színész II. besorolással működési engedélyt kapnak a hallgatók.
- Akit ide felveszünk, annak én nem ígérek mást, mint vért, verítéket és könnyeket - magyarázza Gali László a próba után, mikor kissé feszengve leülünk körben a nézőtéren. A hallgatóknak ismerős a mondat, vigyorogva bólogatnak. - Itt tulajdonképpen készség- és személyiségfejlesztés folyik. Alkalmassá kell tenni a színészt arra, hogy önállóan tudjon játszani, innentől kezdve lehetőség, szerencse, szorgalom és elhivatottság kérdése a folytatás.
- Két év alatt olyan változásokat láttunk mindenkiben... - kezdi Bakos Melinda.
- Milyeneket? - kérdezek közbe.
- Tanár úr meg tudja mondani - passzol a lány.
- Fából voltál, mint Pinocchio - válaszol neki Gali László.
- Igen, és ez változott - folytatja Melinda. - Amikor ide jöttem, bármit csináltam, mindig figyeltem magam kívülről. Ha volt egy Melinda a színpadon, volt egy Melinda a közönségben is. És ez elmúlt.
Rendben van, tanul az ember beszédtechnikát, meg irodalomtörténetet, táncot, pantomimet, színészmesterséget. Ezek csak részei valaminek. De hogy a szakma mit változtat az emberen, azt talán pont a végzős osztálytól kell megkérdezni.
- Sokat előrelendít az emberen a színház. Mert emberismeretet ad - véli Emődi Norbert. - Sokkal jobban el tudod magadat adni. Kap az ember egy fellépést, egy megjelenést, segít a kapcsolatteremtésben. Ha valakivel beszédbe elegyedsz, tudni fogod, mi az, amit ő hallani akar.
- A színészethez egyszerre kell a mimóza érzékenységével és a tetű szívósságával rendelkezni - mondja Gali László. - Itt kőkemény munka zajlik, hiszen a színész saját testét és személyiségét formálja állandóan, állnia kell ezt a terhelést. Nem lehet biztosan előre tudni, ki fog ezeknek a követelményeknek megfelelni. Volt, aki elment innen, sőt én a sikeres felvételi után mindenkit eltanácsoltam, mondván, ez nagyon nehéz lesz. Ha úgy nem akarja, akkor úgysem ide való. És van olyan is, hogy menet közben döbben rá valaki: anyám, én nem ilyen lovat akartam.
- Itt mindenkit ér sérelem, mindenki megtudja, ha valami nem jól megy - fűzi hozzá Gerencsér Alexandra. - De a sérelmeket, amik érnek minket, nem őrizgetni kell. Hanem felhasználni.
- Aki nem tud másokkal együtt dolgozni, annak nincs helye a színházban - veszi vissza a szót Gali László. - A színpadon egymásra vannak utalva, felelőséggel tartoznak  egymásért. Előadás előtt egymás kezét fogják. Mit szoktam ilyenkor mondani?
- Tegyétek egymást tehetségessé! - feleli kórusban a társulat.