Dági tündérmese a sportról

A tündéri faluhoz tündérmese illik, és Dágon ilyen a sport. Mayer Ferencné polgármester asszonyt kérdeztem elsőként, ekkora pénzszűkében honnan teremti elő az önkormányzat az élvonalbeli szereplésre valót? A válasz a mese első mondata: a röplabda a községnek nem kerül egyetlen fillérjébe sem. Aztán hömpölyög a több generáción átívelő történet. A negyvenes évek végén került Léváról Dágra egy fiatal pedagógus, Oszuska Miklós, aki tornaterem híján a szabadban röplabdázni tanította a gyerekeket. Ebből a magból szép fa terebélyesedett. A férficsapat 1958-ban, a Falusi Szpartakiád országos döntőjén, Szolnokon a negyedik helyen végzett. Aztán Oszuska tanító úr fia, Oszuska Zoltán sikeres vállalkozó lett, és természetesen a röplabda szerelmesévé vált. Neki köszönhető, hogy a csapat bejutott az NB I-be, és ha már felkerült, szükség volt sportcsarnokra is. A vállalkozó épített egyet a falujának, az édesapjáról nevezték el.
Ebben a csarnokban játszik az élvonalbeli gárda - benne Oszuska Zoltán a két fiával - meg egy NB II-es csapat, melyet helybeli ifjak alkotnak. Az extraligás különítményben ugyanis helyet kaptak azok a profik, akik Tatabányán le tudják bonyolítani a napi edzéseket. A meccseket viszont Dágon vívják - és a hangulatról az ellenfelek tudnának mesélni! A telt ház mindig garantált, mivel egy összecsapásra ide gyűlnek össze a környék sportbarátai valamennyien. A polgármester asszony szerint a meccseket a közönség nyeri meg. Ő is mindig holtfáradtan megy haza egy-egy mérkőzésről.
{p}


Mit köszönhet Dág a röplabdának? Az országos ismertséget. Amikor felkerültek az első osztályba, útjelző táblákat kellett kitenni, hogy az ellenfél odataláljon. Most már minden, a röplabdát szerető sportember tudja, hol van Dág. A sportcsarnokban a testnevelésórákon is pattog a labda, méghozzá nem is akárhogyan: a közelmúltban az iskola tanulói korosztályos országos bajnokságot nyertek.
Megérdemli, hogy megemlítsük a testnevelő, Párma Attila nevét. A futball itt nem divat, aki sportolni akar, az röplabdázik. Vagy sakkozik, mert azért a hatvannégy fekete-fehér mezőnek is megvan a varázsa. Locker Ferencék, férj és feleség, röplabdáztak. A bányászcsalád háztáji földet is művelt, és a lányok csak akkor mehettek röpiedzésre, ha megkapálták a napi fejadagot.
Feri bácsi tagja volt a szpartakiád-hős együttesnek. Ezt most nehéz elképzelni, ha az ember a tenyerére néz, mert a szívlapát a bányában megtette a magáét. A göcsörtös ujjak pedig ötven évvel ezelőtt még valósággal simogatták a labdát. A szolnoki országos döntőre a feleség négy hónapos terhesen utazott, és mivel ülőhely nem volt a vonaton, egy bőröndön kucorgott a peronon. A családban a gyerekek valami megmagyarázhatatlan okból (talán ezért?) kimaradtak a sportágból, ámde az unokák már tagjai az NB II-es csapatnak.
Eddig tart a dági tündérmese. Azazhogy mérkőzésenként íródik tovább. Szívesen megkérdeztük volna Oszuska Zoltánt is, ám azt mondták, nem áll kötélnek, a nyilvánosság nem az ő műfaja. A röplabda viszont igen, így hát 51 évesen csapatkapitányként még jóízűen püföli a labdát. Ők azok a megszállottak, akik képesek lennének megváltani a magyar sportot.  Oszuska Zoltán mindenesetre már megváltotta Dágot.