Ritmus

De Phazz: Natural Fake
(Universal Music/Boutique)
Nyolc évvel ezelőtt lényegében csak poénból hozta össze a bandát a heidelbergi rádiós hangmérnök, Pit Baumgartner. Valami olyasmit csinált, amire korábban nem volt példa: az ötvenes-hatvanas évek zenei világát ötvözte modern elemekkel, elkészítette az alapokat, majd muzsikusokat toborzott hozzá. A dalok annyira megtetszettek a közönségnek, hogy követelték a folytatást. Aztán neve is lett a stílusnak: lounge pop. Vagyis a retro jegyében a soul, raggae, blues, gospel és dzsessz elemeit alkalmazó műfaj, melynek mindmáig első számú képviselője Európában a német De Phazz. Rövidített nevük is kifejezi törekvéseiket: Destination Phuture Jazz, azaz Úticél a jövő dzsessz! Ahhoz képest tehát, hogy a hangmérnök egyszeri projektre gondolt, szép karriert futottak be. Most jelent meg ötödik stúdióalbumuk, melyen nem kevesebb, mint tizennyolc felvétel sorakozik. Érezni valamiféle változást, ha nem is túl feltűnően, de mégiscsak komolyodik zenei mondandójuk. Ezúttal inkább a dzsesszre építettek

Queens of the Stone Age: Lullabies To Paralyze
(Universal Music/Interscope)
Ez a Queens sziklakemény rockzenét játszik, hosszú nevükben ott a stílusukra utaló kifejezés is: stoner rock. A "kőkorszaki királynők" együttesét Joshua Homme, a Kyuss egykori gitárosa alapította. Egy időben velük játszott a Nirvana dobosa is. Bemutatkozó albumukat 1998-ban dobták piacra, ódákat zengedeztek róla a szakírók, akik megtalálni vélték a kilencvenes évek legjobb rockzenekarát. Ebben persze van is valami, hiszen a nyálcsorgató fiúcsapatok között tényleg csak nagyítóval lehetett felfedezni eredeti produkciókat, illetve kiugró tehetségű muzsikusokat. A Queens of the Stone Age joggal került reflektorfénybe, noha a szex+drog+rock'n'roll hármas egységét hirdető munkásságukat kritika is érte. De hát el kell fogadni, hogy ők különc figurák. Nem hazudtolják meg magukat legújabb korongjukon sem, ezúttal "bénító altatódalok" szerepelnek a kínálatukban. Két hangulat érvényesül: lírai és lüktető. Műsoruk akusztikus felütéssel kezdődik, de mindjárt jön a zúzós rock, aztán kicsit leül a produkció, végül meg átmegy kísérletezésbe. Főszerepet a fülbemászó ének és a dögös dobjáték kap.
{p}
Beck: Guero
(Universal Music/Interscope)
Éppen csak 25 esztendős a kaliforniai ezermesternek becézett Beck, de máris gazdag életút áll a háta mögött. Zenei sikerei mellett csodaszép színésznő feleséget választott magának, nemrég kisgyerekük is született. Felmenői közt van bluegrass hegedűs, avantgard képzőművész és presbiteriánus prédikátor. Meglehet, éppen ennek a változatos rokonságnak köszönheti saját sokszínűségét, hiszen eddig még nem készített két egyforma műfajú lemezt. Azért persze nem végletekben gondolkodó és alkotó kaméleonról van szó, hanem egyfajta ízlésvilágot felvállaló dalszerző-előadóról, aki a hiphopot éppúgy favorizálja, mint az elektrofolkot. Első hanghordozója 1994-ben jött ki, legutolsó ezen a tavaszon. Az eddigiek között van slágeres, melankolikus, ami azért is jó, mert ezt a fickót nem lehet megunni, mivel folyamatos meglepetésekre és megújulásra képes. Egyébként egy lemezen belül is: a mostanin legalább három hangulat uralkodik. Összességében jól sikerült dalok és ügyes koncepció jellemzik Beck újdonságát.