Amikor felzúgnak a stréhermotorok

A forgalmas főúttól egy kőhajításnyira, a rozsdásodó kerítés mögött megállt az idő, a Millenáris betonteknője s a fedett csarnok meg a lelátók még dacolnak forrósággal, széllel, faggyal, esővel. A beton repedezik, a gaz felüti a fejét mindenütt, a bejáratot őrző szürke cica álmát nem zavarja meg a nagy jövés-menés. Tucatnyi fiatal teker körbe-körbe, a fradisták edzenek. Miattuk kell várnia a stréheresek kis csoportjának.
Stréher, vagyis szélárnyékban kerékpározás, motorvezetéses biciklizés. Harmincévesnél öregebb, ahogy az itteniek mondják: átspécizett Jawa motort tol elő a garázsból egy mosolygós fiatalember, Ipsics Iván. Megkérdem, miért jó a rugózás nélküli öreg motoron körözni a teknőben. "Nekem csak az a lényeg, hogy motoron ülhessek, motoros futár is ezért vagyok másodállásban." Közben megjönnek a partnerek. Átöltöznek a feszes bringásmezbe, a nejlonzacskóból előkerül a kerékpároscipő.
A motor eleinte elegáns, lassú tempóban halad, mögé csatlakozik a 28 éves Erdélyi Sándor, egykori vívó és focista, mára megszállott stréheres. Körözni kezdenek, egyre gyorsabban, még gyorsabban. A szedelődzködő fradisták megállnak, a pálya szélén fecsegő rokonok és barátok elhallgatnak. Mindnyájan a 60-70 kilométerrel száguldó párost figyeljük. Azon kapom magam, hogy kalapál a szívem, úgy izgulok. Sándor kiabálni kezd, távolodik a motortól. "Kiszakadt" - szólal meg egy szakértő mellettem. Iván hátra-hátranéz, lassít, s egy újabb kör után megint maga mögé tudja venni a kerékpárost. A megállapodás szerint tíz perc elteltével a 21 éves Fekete Dani jön. A kerékpárról leszálló Sanyinak arcpirosítóra nincs szüksége, viszont oxigénre annál inkább.
A stréherkerékpárt hajtani komoly fizikai teljesítmény, mert az átlagosnál sokkal nagyobb lánckerék van rajta. "Dani ugyan fiatal, de nagyon erős" - mondja nekem Sanyi elismerően, ahogyan a szemünkkel folyton követjük a teknőben köröző párost. "Fegyelmezett is. Talán itt az a legfontosabb, mert ez veszélyes sport. Nehéz tartani a távolságot a motortól, illetve a motor végéhez illesztett görgőtől. Ha leszakadunk, olyan erős lesz a menetszél, amitől addig a motoros megvédett minket, hogy lehetetlenség újra felvenni az eredeti sebességet."
Dani is kiszakad, pedig tekeri becsülettel. "Honnan tudja a motoros, hogy milyen gyorsan kell mennie?" - kérdezem értetlenül. "Éreznie kell" - kapcsolódik a beszélgetésbe Tarapcsák Péter egykori kerékpárversenyző, újabban stréhermotoros. Egy hirtelen előkerült laptopon rögtönzött kerékpár-történeti és stréher ismeretterjesztést nyújt nekem. Kiderül, hogy ő a kerékpár- és motorsport élő emlékezete, támogatja is a stréhereseket, ahogy tudja. Lelkesen emlékszik a régi versenyekre, s reméli, hogy újra lesz magyar bajnokság.
"Mit is kapnak a versenyzők?" - fordulok az edzőhöz, Hazai Györgyhöz. Válasza lakonikus: semmit. Még a benzint is maguk veszik a tankba. Közben végzett Dani is."Se pénz, se dicsőség. Mi a jó az egészben?" - faggatom. "Sok minden, főleg a sebesség. Másképp ilyen gyorsan nem lehet menni kerékpárral." A stréheres csapat a tanulságokat beszéli meg. Elköszönök, s ahogy haladok kifelé, látom, az egyik fradista a motor mögé kéredzkedik. Hamar leszakad ugyan, de vigyorog. Láthatólag élvezi. Talán elcsábul, s akkor kilesz a létszám, újra, a bajnoksághoz.