Judit meséje

Persze, hogy nem, de azért megvolt a véleményem erről a libáról. Én soha nem tudnék így viselkedni. Amikor a második hét elején Marko odajött hozzám, mindjárt tisztáztam: - Love no! - Csak nevetett a hatvannégy fehér fogával, és kezet csókolt: - Love yes!
Ettől a tiszteletadástól apró kis borzongások futkároztak a bőröm alatt. Miután tisztáztuk, hogy én nem vagyok kapható amolyan kis nyári kalandra, ő is másképpen nézett rám. Onanntól kezdve csak este, a szállodai szobám ajtajában váltunk el egymástól. Nemigen beszélgettünk, mivel ő nem tud magyarul, én nem beszélek horvátul, de nem is volt szükség szavakra, beszéltek az érzelmek. Mert hatalmas szerelem alakult ki köztünk! Amikor elbúcsúztunk, sírtam, mint a záporeső, és az ő szeme is könnyes volt. Majd megőrültem a bánattól. Úgyhogy fizetés nélküli szabadságot kértem, és két hét múlva már újra hallhattam a tenger mormolását - de most már igazán a karjaiban voltam! Szeptember elejéig még kétszer visszamentem. A legutolsó alkalommal a főnököm úgy engedett el, hogy már felesleges is visszajönnöm.
Aztán a drágámnak is dolgoznia kellett, nem is tudom pontosan, mit, mert nem tudta elmagyarázni, mi a foglalkozása. Én is hazajöttem. Csak ritkán telefonált év közben, mert ellopták a mobilját, s elmondta, hogy a telefonhálózat Splitben nem olyan korszerű, hogy csak úgy vezetékesen lehessen bármikor jelentkezni; levelet írni pedig melyik férfi szeret?
Most nyár elején utaztam le, de valamiért nem tudott elém kijönni a buszhoz, a régi címéről elköltözött, biztosan elkerültük egymást. Most várom a telefonját, mikor találkozhatunk. Addig is álmodozom, milyen szép, fergeteges mediterrán esküvőnk lesz, szerintem remekül festünk majd együtt. Ő magas, fekete, csábító sötét szemekkel, én meg kék szemű vagyok és szőke. Mindig mondta, vagyis inkább mutogatta, hogy a szőke hajamba szeretett bele...