Északi fény nélkül atlétáink

Hogy a magyar atlétika az athéni botrányok után nem túl acélos, azt tudtuk. De hogy ilyen gyengén muzsikálnak majd sportolóink, legrosszabb álmunkban sem gondoltuk volna. Hiszen a magabiztossággal a vb előtt nem volt semmi baj, a versenyzők egy memorandummal vágtak vissza a szövetségnek, kikérve maguknak néhány kitételt a sportág vezetőinek felhívásából. Ilyet csak az ír alá, aki úgy érzi, a fedezet az eredményesség lesz majd, talán éppen Helsinkiben. Mára kiderült, jobb lett volna, ha a versenyzők az érdek-képviseleti akció helyett a felkészüléssel foglalkoznak.
Azért Zsivoczky Attila (képünkön) eredménye mellett ne menjünk el szó nélkül. A nagyszerű sportember hősiesen küzdött a mostoha körülményekkel és önmagával. Mindkét fronton sikerült győznie, és a bronzérme a magyar csapat egyetlen "hozománya" lett. Sokan azt kérdezték: nem lett volna szerencsésebb Attilát tíz egyéni számban indítani a tízpróba helyett? E léha tréfa ott fordul komolyra, hogy Zsivoczky a kilenc másik szám mellett magasugrásban annyit teljesített, mint az a Boros László, aki csak arra az egyetlen számra készült...
Egyébiránt különös, hogy az egyéni versenyszámok indulói mennyire egységesek voltak a sikertelenségben. A kívülálló már-már arra gondol, hogy talán "vezetőségbukató" akció áll a háttérben? Akár így van, akár nem, a világbajnokság értékelése jó alkalom lesz arra, hogy a sportág helyzetét alapos elemzés alá vegyék az illetékesek. Az atlétikáért aggódók mindenesetre számos kérdésre várnának választ.
Például arra, mi az oka annak, hogy a súlylökésben Varjú Vilmos legendás országos csúcsát megjavító Bíber Zsolt miért nem tudta már az olimpián sem megközelíteni egyéni legjobb eredményét, most pedig képtelen volt kvalifikálni magát a világbajnokságra. Legalább ennyire megdöbbentő volt a kijutott dobók egységes gyengélkedése. Máthé Gábor például a hatvan métert sem tudta túldobni, a gerelyhajító Horváth Gergely egy tízessel maradt el egyéni csúcsától és akkor még ott vannak a dobóversenyek női indulói... A kalapácsvető Pars Krisztián volt az egyetlen, aki legalább emlékeztetett legjobb önmagára. Futóink az indulók számát gyarapították csupán, a magasugró Győrffy Dóra sérülés után tért vissza, és így ugrott a döntőben 189 centit. Csak hát Kajsa Bergqvist Achilles-inát is úgy drótozták össze - és győzött a világ idei legjobb eredményével. Hogy Vaszi Tünde távolugrásban nem tudta a döntőben felülmúlni önmagát - vagy mindösszesen hozni a selejtezőbeli eredményét, számára talán megbocsátható, hiszen sok-sok világversenyen bizonyított már, de hogy a fiatalok, akik előtt most nyílt ki a világ nagykapuja, miért nem éltek a lehetőséggel, egyszerűen érthetetlen.
Az atlétika az olimpiákon az úszás mellett a legjobban fizető sportág: egy sikeres ország számára ömlenek az érmek. Hogy az olimpiacentrikus magyar sportnak miért nem éri meg kiemelt figyelmet fordítani az atlétikára, felfoghatatlan. Hiszen aki innen kipottyan, az még lehet kiváló futballista, kézilabdázó vagy kosaras. Ezért is nevezik alapsportágnak.
De nálunk már csak a nevében számít annak.