Tanár úrnak jelentem...

Érdekes, mégis a legkiválóbb pedagógusok közt tartottam meg emlékeztemben Györgydeák tanár urat, aki így tett velünk a Kálvin úti iskolában Gyulán. Pedig ő is tudta, nem könnyű a mi gondolatainkban gyakran égig nyúló rúdra felmászni - de legalább addig, hogy fekete klottgatyánkat el ne érje lábszárunkat csípő fegyelmező eszköze... Ilyenkor tényleg összeszedtük minden erőnket, hogy feljebb kússzunk a mászókötélen. Igaz, a környékbeli tavakban áprilisban fürödve sem kergetett bennünket ágyba nátha, ha pedig fát kellett hasogatni az udvaron, meg sem kottyant kétkosárnyit összeaprítani.
Szóval mindmáig a legnagyobb tisztelettel jut eszembe a tanár úr. Valaha ő is az idén nyolcvanadik születésnapját ünneplő Testnevelési Főiskolán szerezte diplomáját, amelynek alapító okiratát 1925. október 16-án a legendás oktatáspolitikus, Klebelsberg Kunó gróf, vallás- és közoktatásügyi miniszter hagyta jóvá. Az első felvételi után 48 férfi és 44 női hallgató kezdhette meg tanulmányait. Érdekes, közülük huszonnégyen egyben a Pázmány Péter Egyetem bölcsészei is lettek, mi több, egy hölgy orvosnak is tanult.
Hallgattam az idei, kora nyári diplomaosztón Nyerges professzor úr köszöntőjét, amint útjukra bocsátotta ifjú kollégáit. Közben önkéntelenül eszembe jutott: közülük hányan hagyják el majd a pályát? Talán azért, mert a "fütyülőszíjas nevelést", de még az egy-egy pofonos fegyelmezést is mára lényegében száműzték az iskolákból, és a tanár éppenséggel nem dúskál az eszközökben, ha rendet, fegyelmet akar tartani. Az anyagiakról most ne is beszéljünk, mert az is felötlik bennem, amit az egykor neves pesti gimnáziumban tanító fiatal testnevelő hölgy tanár mondott a minap: ,,Nagyon szerettem a hivatásomat, de én nem akartam még három mellékállást vállalni, hogy közepesen megéljünk a családommal." Talán máris kitalálták, most nem tanít, éppenséggel egy országos áruházlánc pizzasütőjét igazgatja - amúgy napi 16 órában...
{p}
Térjünk vissza azonban az Alkotás utcai ünnephez, ahol a 77. diplomás testnevelő tanári nemzedék 345 (!) egyetemi-főiskolai szintű diplomását köszöntötték. Mára ugyanis nem csupán tesitanárok, gyógytestnevelők, szakedzők és sportmenedzserek képeztetnek, hanem egészségtanárok, rekreációirányítók és humánkineziológusok is. Arra ugyan nehéz adatokat gyűjteni, ki talált már állást az oktatásban, de röpke közvélemény-kutatásom alapján kiderült: korántsem jut mindenki katedrához szeptemberben. Ha másért nem - mert kiegészítő diplomát akar szerezni. Egyik ismerősöm például oklevéllel megerősített személyi edző lesz újabb egy esztendő múltán. Tudásszomja díjazható. Ha nehezen is, de az egészségesebb életbe vetett hitünk legalább annyira kezd polgárjogot nyerni, mint a tévéreklámok révén a patikákban beszerezhető gyógyszer-kiegészítő készítményekbe táplált bizalmunk. És ez nem csupán a szépségszalonok látogatottságán mérhető le, hanem a parkokban szaporodó rendszeres kocogók láttán is.
A sport, a mozgás tiszteletét azonban mindenekelőtt a testnevelő tanár alakíthatja ki, szorgalmazhatja az iskolában. Felelőssége mindenkinél erőteljesebb. A TF dékánja vallja: "Nem vagyok pesszimista a tanártársaim felkészültségével, tehetségével, erkölcsi tartásával kapcsolatban. Igaz, elődeink nagysága a mérce, a léc tehát magasan van. Még akkor is, ha a testnevelés-, a sportfelsőoktatás társadalmi, gazdasági környezete már-már kedvezőtlenebb, mint a rendszerváltás előtti időszakban volt."
Ezek elég kemény szavak, de igazságukat nehéz lenne elvitatni - bár a sport kedvezőbb társadalmi megítéléséhez segítenek az olimpiai aranyak. Tudjuk, nem mindegy, mivel kezdi (és folytatja!) az órát a testnevelő tanár - de emellett ideje lenne eljutni odáig, hogy végre mindennap szólítsa öltözőbe is a gyerekeket az iskolai csengő.