Egy sportág csúf halála

Mellébeszélések, hazugságok, egymásra mutogatások jellemezték az elmúlt tizennégy hónapot, de olyan szinten, amely már az ilyesmiben igencsak jeleskedő labdarúgásnak is dicsőségére válna. Ez pedig azért rossz, mert míg Athénban még csak két megtévedt embert szidtunk a pozitív doppingminták miatt, most már az egész sportágról megvan a nem éppen kedvező véleményünk. Immár nem Kecskés és Gyurkovics szégyene, ami ott történt, hanem az egész magyar súlyemelésé. Mert amíg egy sportágnak olyan vezetői vannak, akik nemhogy tűrik, hanem egyenesen támogatják a tiltott szereket, addig fölösleges tiszta viszonyokról beszélni. Nyugodtan kokszolja tele magát a versenyző, lökje ki a súlyt, a dobogót meg az egész nézőteret lámpástul, versenybírástul, aztán sétáljon a doppingszobába, vegye elő teste mélyéről a tartályt, és engedje bele az üvegcsébe a szintúgy telekokszolt edzője vizeletét. Ha nekünk ez kell, akkor igenis államilag támogassuk a doppingot: szervezzünk gyorstalpalókat az eddig még tiszta sportolóknak a zökkenőmentes beilleszkedéshez, írjunk ki pályázatot a legtrükkösebb öntőgépre vagy rendezzünk versenyt, hogy ki meri a legnagyobb adagot magába nyomni. Ha viszont nem ez kell, akkor felejtsük el végre a megbukott sportolókat és vezetőket, és jöjjön egy olyan garnitúra, amelyik ugyan nem kerül dobogóra Pekingben, de legalább émelygés nélkül tudunk neki szurkolni.
Merthogy a képlet - a versenyzőkkel ellentétben - tiszta. Ők lebuktak, mert nem korrekt módon készültek fel (hogy ezen a doppingolást vagy az idegen vizelet használatát értjük, végül is mindegy - bár a kettő aligha zárja ki egymást, hiszen minek az edző pisije, ha a súlyemelőben nincs semmi terhelő), és megbuktak, mert immár tizennégy hónapja képtelenek voltak elmondani az igazságot. Pedig a doppingolásnál a folyamatos hazudozás még szánalmasabb. Doppingszer miatt tiltották el a kalapácsvető Gécseket vagy a futballista Kerekest és Hercegfalvit, és lám, mindhárman letöltötték büntetésüket, majd visszaküzdötték magukat saját csúcsuk közelébe. Ezt megtehették volna Gyurkovicsék is: kicsit fújunk rájuk, hogy nem szép ez a dopping és egyebek, ám fél év múlva már senki nem emlékezett volna az egészre. Igen ám, csak ők azt hitték, saját vezetőik is mellettük állnak. És így is volt: állítólag a szövetségi kapitány adta a vizeletet, a segédedző adta a másik vizeletet, az elnök szorosan becsukta a szemét, a nemzetközi szövetség magyar főtitkára pedig az igazság keresése és saját maga tisztára mosása jegyében égbekiáltó marhaságokat hordott össze - szép kis csapat, annyi szent. Itt tartunk most. A magyar súlyemelés néhányak felelőtlensége (lásd még: ocsmány viselkedése) miatt teljesen leírta magát. Úgyhogy a pekingi olimpián ne érmekben vagy pontokban, hanem negatív doppingtesztekben mérjük majd a sikert.