Jenő bácsi és a meggy

- Hogy szolgál az egészsége?
- Köszönöm, megvagyok. Persze húsz évvel ezelőtt még jobban voltam, de az vigasztal, hogy tíz év múlva meg már biztos rosszabbul leszek... Nem érek rá betegnek lenni, annyi itt a dolog, most éppen a nyírfákat kell rendbe tennem.
- A meggyfa már nincs meg?
- Annak annyi. Pedig tavaly még felmásztam rá, és magam szedtem kilenc kiló meggyet, de végül kivágtuk.
- Az életkedvéből így, nyolcvan után sem sokat veszített.
- Az mindig megvolt. Élek, egészséges vagyok, hát miért búsulnék? Meg azért jólesik, hogy így, már nem annyira fiatalon sem feledkeztek meg rólam. Hallgassa csak a programunkat: hamarosan Grosics Gyulával repülünk Canterbury-be a 6-3 évfordulója okán, remélem, megnézhetjük az új Wembleyt; aztán december 9-én Németországba kell menni a vb-sorsolásra. És közben van még egy szlovákiai túra is.
- Hogy bírja ezt a sok utazást?
- Kicsit fárasztó, de inkább az zavar, hogy nem nagyon szeretem másra hagyni az itthoni tennivalókat. Kertes ház körül sok a munka.
- Jut idő egyáltalán focimeccsekre?
- A tévében azért igyekszem majdnem mindet megnézni. Már ha sikerül, mert a múltkor is a Bajnokok Ligája napján vittek egy közönségtalálkozóra az egyik távolabbi faluba. Hattól nyolcig jól elbeszélgettünk, aztán mindenki szedelődzködni kezdett, hogy hazaérjen a meccsre, csak én néztem bambán, mert nekem még kocsival sem volt esélyem háromnegyed kilencre a tévé elé kerülnöm. Mondtam is, legközelebb okosabban a programszervezéssel.
- Az utánpótlás-válogatott fellépéséről nem maradt le?
- Nem, azt végigszurkoltam. Ritkán láttam magyar csapattól mostanában ilyen hajtást, a fiúk arcán ott volt, hogy ők igenis tovább akarnak jutni. Kár, hogy nem sikerült, de le a kalappal előttük. Végre egy kis futballöröm.
{p}
- Nincs szándékomban elszomorítani, de a kérdés kikerülhetetlen: Puskás Ferencnek a Real-meccsért járó pénzéről miként vélekedik?
- Nem szívesen beszélek erről, mert szörnyű, ami ez ügyben történt. Felháborító, amiért csak két és fél milliót akartak odaadni Öcsinek. Hosszas unszolásra emeltek az összegen, de nem tudom, megérem-e, mire megkapja... Annak örülök csak, hogy Öcsi ebből már semmit nem érzékel.
- Nagyon rosszul van?
- Nincs rosszabbul, mint korábban, de így is beteg, nagyon beteg. Nemrég voltam bent nála, de sajnos nem ismert meg.
- Érdekes barátság az önöké. Bár több mint fél évszázada ismeri Puskás Ferencet, de huszonöt évig alig hallott róla.
- Öcsi 1957-ben maradt kint. Négy évvel később a Real Madrid Bécsben játszott az Interrel. Akkor Hidegkutival és Bozsikkal ki tudtunk menni, hogy egy-két napot együtt töltsünk. Aztán húsz évig semmi.
- Semmi? Se telefon, se levél, se postagalamb?
- Semmi, az égvilágon semmilyen hírt nem kaphattunk tőle. Igaz, még az 1981-es hazatérése előtt szó volt arról, hogy egy öregfiúk-válogatottal Budapestre jöjjön. Minden meg volt már szervezve, amikor valaki odaföntről leállította az egészet, mondván, ha Puskás Magyarországra érkezik, abból szimpátiatüntetés lesz.
- Az lett volna?
- De még mekkora... Nem is vállalta senki a felelősséget.
- Hogyhogy nem ment Nyugatra, megtehette volna?
- Magyarországon akartam élni.
- Megérte?
- Persze hogy meg. Mondtam már, élek, egészséges vagyok, és nagyon szép évtizedeket töltöttem itt.
- Sosem haragudott Öcsi bácsira és a többiekre, Kocsisra, Cziborra, mert kint maradtak?
- Dehogy haragudtam! Az ő döntésük volt, ha úgy gondolták, hogy menniük kell, akkor menniük kellett. Az Aranycsapat akkor már szétesőben volt, Öcsi is elmúlt 29, azzal, hogy más országba költöztek, nem vettek el tőlem semmit. Viszont kaptak egy új életet.
- Arról nem tudott, hogy Puskás kint akar maradni?
- Nem említette. Hallottam a hivatalos közleményt, hogy mi történt, és elfogadtam. Akkoriban ilyen ügyben nem nagyon illett faggatózni...
- Köszönöm a beszélgetést! Búcsúzóul mit kívánhatnék önnek?
- Az egészség, a boldog élet megvan. De nem bánnám, ha jövőre is tudnék kilenc kiló meggyet szedni. Fa nélkül nem lesz éppen egyszerű.