A labdarúgás gályarabja

Szabó András igazgatót keresem a kunhegyesi Dózsa György Általános Iskolában.
- Vidéken van - világosít fel a titkárságon egy kedves hölgy.
- Mégis, hol? - érdeklődöm makacsul.
- Talán Pesten, vagy Szolnokon... - hangzik a tétova válasz.
Lám, milyen viszonylagos minden. Kunhegyesről nézve más jelentése van a "vidék"-nek. Aztán megtudom a direktor mobilszámát, pillanatokon belül összetalálkozunk az éterben, és néhány percen belül már szemben ülünk egymással az irodában. Szabó igazgató úr ugyanis időközben hazaérkezett.
Amíg vártam rá, azalatt körbesétáltam a folyosón. A fal oklevelekkel, újságkivágásokkal van kitapétázva, a cikkek az iskola kollégiumának ifjú futballistáiról áradoznak. Egy táblázaton például ez áll: 1. Kunhegyes, 2. Debrecen, 3. Nyíregyháza, 4. Zalaegerszeg...
Lehet, hogy Szabó András talán éppen a labdarúgással bizonyította kiváló szervezőképességét, mindenesetre 1978-ban a Dózsa György Általános Iskola igazgatója lett. Ettől kezdve az oktatási intézmény is Jász-Nagykun-Szolnok megye utánpótlás-nevelő bázisává vált. Többhektáros területet kaptak a nagyközség (ma város) vezetésétől, két labdarúgópályát építettek rá.
Sorra vesszük, kik is kerültek ki a kollégium falai közül, akik később neves játékossá váltak. A kapuba Rácz Robit tenné az igazgató úr, aki Diósgyőrben védett, jelenleg Jászberényben játékos-edző. Vadicska Zsolt középhátvédként szerepelt Debrecenben, Major Sándor Békéscsabán játszott az élvonalban, Lajkovics János a Vác csapatát erősítette, Kovrig jelenleg Pápán "szenved" a csapatával, Vasas Zoli is ismert név az élvonalban, miként Romanek Jancsi, de volt idő, amikor Selyem Nándorért álltak sorba a klubok. Volt egy Sándor Tamásuk, aki Pécsett a Diákolimpia döntőjén a debreceni névrokona előtt lett a torna legjobbja, ám egy súlyos sérülés derékba törte a pályáját. Volt olyan csapata a Szolnoki MÁV MTE-nek, melyből heten voltak kunhegyesi nevelésűek. Jelenleg a Nagy ikrek előtt áll szép jövő a Fradiban.
- Lehetett volna többre vinni? - kérdezem Szabó Andrást.
Hevesen rábólint:
- Hát persze! Hogy mi kellett volna a szebb sikerekhez? Talán mondani sem kell: pénz, pénz és pénz. No, nem arra, hogy zsebbe dugjanak a srácoknak, hanem arra, hogy olyan színvonalon dolgozzanak, mint a Sándor Károly Akadémián, ahol tanár jár a diákokhoz, műfüves pályán edzenek, és a "hallgatók" jövője biztosítva van.
{p}
Kunhegyesen két felnőtt csapat van, a KESE és a Kun FC. Az utóbbi a kollégistáké, azok, akik helyben maradnak, ott folytathatják a játékot. Az ő költségvetésük nem sok (ehhez olykor az igazgató is hozzátesz a konyhapénzből...). A másik csapat valamivel "jobban van eleresztve", hiszen a gazda az önkormányzat, de hát felnőtt együttesével a város a megyehatáron túl aligha hallatna magáról. Így viszont világszerte ismerik az itteni nebulók hírét. Járt a csapat Amerikában háromszor, rendszeres vendégek Olaszországban, Spanyolországban, Franciaországban, Svédországban. Szabó Andrásnak potyognak a kitüntetések... Nagyjából ennyi volt a fizetsége a futball "gályarabjának" az önként vállalt harmincéves szolgálatért.
Most a Bozsik programban alközponti címet kaptak - négy ilyen van a megyében -, ennek a vezetője az igazgató. Aki egyébként nyugdíjba készül, ám csak az egyik tevékenységével hagy fel, az iskola irányításával. A foci megy tovább... Folyik a toborzás, hetes táborba hívja a környék tehetséges gyerkőceit, majd nyáron a jókat ismét teszteli, beszélget a szülőkkel, és ha ők is kötélnek állnak, a fiú a kollégiumban pattogtathatja a labdát.
Jelenleg a kunhegyesi szülők sztrájkolnak. Az ellen tiltakoznak, hogy össze ne vonják a Kossuth és a Dózsa iskolát! A Kossuthban ugyanis csak egy első osztály indul, így elképzelhető, hogy pedagógusokat kell majd elbocsátani. A Dózsánál két induló osztály van, ilyen veszély őket nem fenyegeti. Hogy lesz-e összevonás a vezetésben, ez a szülők elszántságán és a helyi képviselőkön múlik. Nem lesz könnyű bölcs döntést hozni ebben a nehéz helyzetben...
Hogy miként ítéli meg a futballszakma a kunhegyesi Szabó András erőfeszítéseit? Dr. Stiegler Károly, az MLSZ elnökségének tagja - a szolnoki minőségi futball pápája volt évtizeden át - ma azt mondja:
- Sajnálom, hogy nem segítettem többet a kunhegyesi kollégiumnak és személy szerint Szabó Bandinak. Tehettem volna értük többet sportvezetőként, vállalati vezérigazgatóként, nem tettem. Úgy voltam vele, hogy "köhög a bolha Kunhegyesen"...
Talán nem kellene olyan szerénynek lenni. Az irtózatosan sok munka nem minden. Az embernek "el is kell tudnia adni magát".