Nekem az élet édes méreg

- Többen keresik a barátságod, amióta ismert lettél?
- Sokan azt hiszik, könnyen a közelembe lehet férkőzni. De nem így van.
- Megközelíthetetlen vagy?
- Nem vagyok megközelíthetetlen. Te is közel vagy hozzám...
- Az igaz, közel ülünk egymáshoz, de attól még nem vagyunk barátságban.
- Nekem megvannak a régi barátaim. Ha hiányoznak, körbetelefonálom őket, és megyek hozzájuk Tiszadobra, aztán bulizunk egy jót.
- Másabb lett köztetek a viszony a Megasztár óta?
- Dehogy. Ugyanolyan maradt mindenki.
- Te sem változtál meg?
- Nem. Ha megváltoznék, biztosan elveszíteném a barátaimat. De én képtelen vagyok kibújni a bőrömből: néha vannak dühkitöréseim, de tudok aranyos kislány is lenni. Attól függ, milyen lábbal keltem fel.
- Mikor vagy utálatos?
- Nehezen viselem, ha nem úgy mennek a dolgok, ahogyan szeretném.
- Betartod a játékszabályokat?
- Természetesen. Vigyázok például arra, hogy sehonnan ne késsek el. Igyekszem pozitív benyomást kelteni az emberekben.
- Mégis azt olvasni rólad, hogy nehéz eset vagy!
- Nem vagyok hárpia. Igaz, azokkal szemben távolságtartó vagyok, akik ártanak nekem. Az újságírók meg azt írnak, amit akarnak. Engem nem tudnak úgy rángatni, ahogyan elvárnák. De ha normálisan viselkednek velem, mint ahogyan most te, akkor én is normálisan adok interjút.
- Ibolya, téged szeretnek az emberek. Nem így érzed?
- Ki mondta, hogy nem így érzem? Nem gondolkodom azon, hogy ki szeret és ki nem. Persze jólesik, ha mondjuk az utcán odajön valaki hozzám, mond egy-két kedves szót vagy megdicséri a dalomat.
- Megasztár vagy?
- Szívem, nem vagyok megasztár. Tudod, mi vagyok én? Egy egyszerű nő, aki főz, mos, takarít és vacsorát főz a párjának. Ja, és énekel. Utálom azt a szót, hogy megasztár. John Lennon, Madonna, Elton John, Lenny Kravitz - ők megasztárok. Én legfeljebb ismertnek, jobb estben népszerűnek mondhatom magam.
- Nem cserélnél Madonnával?
- Ha úgy adódna, kipróbálnám, milyen az ő élete. Milliószámra vennék a lemezeim, turnéznék a világ körül. Megoldódna a lakásproblémám, és jobb sört tudnék venni. De hát Magyarországon élek...
{p}
- Neked is van már dupla platina lemezed.
- És? Nem sok pénzt látok belőle.
- A televízió is kihasznált?
- Azért hagytam ott a haknikat, mert nevetséges összegeket fizettek. Az elején alá kellett írni egy szerződést, különben nem szerepelhettünk volna a versenyen. Szigorú feltételeket diktáltak, XXI. századi rabszolgának tartottak bennünket. De nem szeretnék igazságtalan lenni: voltak szép pillanatok is.
- Kegyetlen az énekesi pálya?
- Csak rajtam múlik, hogy fenn tudok-e maradni. Most szembesülök azzal, milyen kemény is ez a szakma. Néha felfordul a gyomrom. Szerencsére a menedzserem, Frankl Gábor emberileg is kitart mellettem.
- Mitől fordul fel a gyomrod?
- Azt nem mondanám el.
- Becsaptak?
- Nem tudtak becsapni. Beleláttam a lapokba, és megmondtam a véleményem. Hiába, semmire sem jutottam vele, rettentően kevés voltam hozzá. Hogyan is harcolhattam volna egy szál magam egy egész hadsereg ellen? Mindenesetre sokat tanultam belőle.
- Második albumodra saját dalokat is írtál. Miről szólnak?
- A Még él még például Auschwitzról szól.
- Auschwitzról?
- Olvastam róla, és látni akartam a saját szememmel. Ismerőseimmel elmentünk megnézni. Borzalmas élmény volt. Auschwitz, Birkenau... A kisegítő iskolában, ahová jártam, nem tanultunk erről. Van tehát mit bepótolnom. Egyébként sok minden érdekel, most Adyval ismerkedem, megvettem a verseskötetét.
- Tudod, hogy volt cigány holokauszt is?
- Igen. Sajnos az ezzel kapcsolatos kiállítás be volt zárva, pedig a téma érdekelne. Hol találok erről valamit?
- A könyvtárban biztosan segítenek. Szerencsés vagy, hogy sok jó ember vesz körül?
- Kit nevezel jó embernek...? Számomra Anyácska a legjobb ember. S a párom. Meg a kutyám. A szakmából pedig Presser Gábor.
- Téged megedzett az élet. Érhet még csalódás?
- Hogyne érhetne! Az egész életem k... nagy csalódás. Az, hogy világra jöttem. Nem kaptam szeretetet, nem kaptam ölelést. Édesanyám születésem után eldobott, intézetben nőttem fel. Egyszer-kétszer láttam csak.
- Ő eldobta a lányát, mások meg rajonganak érte...
- Azt hiszed, ez érdekli? Maradjon ott, ahol van. Nekem már van családom.
- Hová szoktál hazamenni?
- Az albérletembe.
- Nem erre gondoltam. Hol van az otthonod?
- Nekem nincs otthonom. Hú, nagyon fontosat kérdeztél...! Tényleg, hová is megyek haza?! A tiszadobi kastélyba, Anyácskához. Az intézetben nőttem fel, most is van ott egy szobám.
- Milyenek voltak a karácsonyaid?
- Ne gondolj semmi különösre. Összejöttünk vagy százan, megvacsoráztunk, Anyácska mesét mondott, aztán felmentünk a csoportokba, kiosztottuk az ajándékokat. Ja, és karácsony ide vagy oda, volt egy kis piff-puff is. Nem voltunk mi depisek! Bele kellett törődni a sorsunkba.
- Te mikor törődtél bele?
- Hétévesen.
Ibolya most is Tiszadobon karácsonyozik. Elvegyül a többiek közt, ott senki sem kéri, hogy énekeljen. Egyszer majd neki is lesz családja, legalább három gyerek, de csak akkor, ha már nem albérletben lakik. A karácsonyt mindig Anyácskáékkal szeretné tölteni, ahol majd a kisunokákat is örömmel látják.