Oh, Rómeó, oh, Júlia

Tulajdonképpen feleannyira sem volt elkeseredve, mint várta volna magától, gondolta, miközben letörölte a csalfa kedves összes e-mailben elküldött fotóját az archívumból (kis tűnődés után magukat a leveleket is). Dóri helyes lány volt, de, mint minden virtuális ismeretség, ez a kapcsolat sem tartott sokáig. Rómeót ez tulajdonképpen nem rázta meg alapjaiban: az elmúlt hónapokban Dóri a sokadik volt, akivel éjjelente messengerezett, bár azon kevesek közé tartozott, akit felvett a skype-partnerek közé is.
És most le.
Megszólalt Rómeó mobilja. Azt a dallamot játszotta, amely távoli, egzotikus országokra emlékeztette volna a fiút, ha valaha is járt volna ilyen helyeken. Morder hívta, a legkedvesebb haverja, és kevéssé tapintatosan arra emlékeztette (vaze, fogaggyunk, hogy elfelejtetted, he...), hogy aznap estére rendeltek már sms-ben néhány mozijegyet és hogy a tali a mekiben lesz előtte, hogy betoljanak valamit a fejükbe éhhalál ellen.
Rómeó nagy sóhajtással kijelentkezett a szolgáltatásokból és készülődni kezdett. A sóhaj annak szólt, hogy utoljára abban a multiplexben Dórival járt - annyira utoljára, hogy az estét követően a lány egy meglehetősen szűkszavú sms-ben dobta.
Dupla menüt rendeltek, mert szerettek nagyokat röhögni az idióta kis műanyag figurákon, amelyeket a kiskölykök számára csomagoltak a menü mellé - Rómeónak egész korrekt kis gyűjteménye volt már belőlük, az ágya fölötti polcon tartotta őket, pedig apja szerint ez már több mint nevetséges az ő korában. Apja szerint egyébként is szinte minden nevetséges volt, korán besavanyodott véleménye szerint egy középiskolás majdnem-férfinak (Rómeó szerint: rocker-csíra) komolyabb dolgokon is járhatna az agya, mint a dévédék felcimkézése és a meteorozó csajszikák bámulása. Inklúding a tanulás... Rómeó szerint viszont, aki szeretett bogarászni a neten, így meglehetős jártasságra tett szert a letiltott pornószájtok megtalálásában és ezoterikus tárgyú cikkek végigmolyolásában, ebben az életkorban a lehető legnormálisabb viselkedés, ha az ember hason fekve csak úgy nő a becsukott ablakú szobában, hason a szőnyegen.
A meki persze tele volt, és bár a dögös bigék igazán megpróbáltak megfelelni a kihívásoknak, lassan haladt a sor. Na ja, ha mindenki extrákkal kéri a szuperszájz menüt és kártyával fizet... Rómeó röhögött magában, mert a nagyarcúak annyira, de annyira szeretnek felvágni a hitelkártyájukkal - persze, aztán körmöt piszkálnak majd vele a szigeten vagy savanyú képpel néznek rá az automata előtt, azzal szembesülve, hogy apuci-anyuci komolyan vette a legutóbbi ígéretet, mely szerint még egy késés, és ugrott a havi zsebpénz átutalása. Rómeó vigyorgott egy zamatosat és megcsörgette a zsebében a zsét - én már csak ilyen konzervatív vagyok, dünnyögte - s átpergette ujjai között a fémszázasokat.
És akkor! És akkor vágódott ki a szenzoros üvegajtó. A tünemény, aki bebillegett, lehetett volna strandpapucsos, rajzolt szemöldökű stüncibaba is, az adottságai megvoltak hozzá, vigyorgott Rómeó, s közben még a külön majonézt is elfelejtette a krumplihoz kérni, de a csajszi nem az volt. Kicsit sem. Egész udvartartással érkezett egyébként, és Rómeó gyomra kicsit összeszorult, mert a kíséretben felfedezte a kolbászosok (szomszéd gimi) legdurvább figuráit, nagy arcok, nem jó velük esténként találkozni - na persze csak akkor, ha az ember egyedül lóg. Hát, most nem vagyok egyedül, nyugtázta magában Rómeó, de azért nem volt teljesen nyugodt.
Gyomra vitustáncba kezdett, amikor a csajszi, kiválva a körből, épp a mellette lévő fotelba esett le. Rómeó zavartan pakolgatta a telóját - tök gáz, tavalyelőtti modell -, de aztán hirtelen ötlettől vezérelve mégis inkább lefotózta a lányt. Ócska trükk, de néha bejön, nincs az a bige, aki ne volna annyira hiú... Pár pillanat alatt meg lehet szerezni a számukat egy beígért mms-sel.Rómeó legnagyobb megdöbbenésére Júlia nem jött zavarba. Nem vihogott idétlenül, nem pózolt és pláne nem küldte el a redvába. Csak nézett, mint akinél lefagyott a rendszer és az ikonok se jöttek még fel. Majd elmosolyodott és visszafényképezett.
Leállt az idő, eltűntek a percdíjak és díjcsomagok, és pár száz évvel korábban a kötelező olvasmányairól majdan elhíresült Sekszpír Viliam azon kezdett töprengeni a szövegszerkesztő programját installálva, mekkora egy piszok mázlija van az időcsuszamlásokkal, mert egyetlen királydrámája vagy lávsztorija sem működött volna egy olyan civilizálatlan világban, ahol se kép, se hang, se onlájn információ...