Harmadszor is a foci-Eb-ért

Tizenegy hónap múlva úgyis kiderül, hogy a szokott esti mesét hallottuk három éven keresztül, vagy ezúttal valóban sikerül valami nagyot alkotni. Kétszer már megpróbáltuk, akkor nem sikerült. Először, 1998-ban a 2004-es tornát akarta megszerezni a feltámadt Monarchia, ám hiába volt sokak számára vonzó a közös osztrák-magyar pályázat, állítólag egyetlen szavazattal Portugália lett a nyertes.
Hogy miért kaptunk ki, máig sem tudjuk, ám érdekes megvilágításba helyezte a nyolc évvel ezelőtt történteket Kovács Attila egy nyilatkozata (igaz, már az meglepő, hogy Kovács Attila még tud nyilatkozni, hiszen két éve azzal küldte el a házát ostromló kispesti szurkolókat, hogy fölösleges őt agyonverni, már úgyis a halálán van...). Emlékezhetünk, akkor ő volt az az elefánt, aki, beszabadulva az MLSZ-nek nevezett porcelánbolt trónjára, olyan heveny gyomorgörcsöket okozott Deutsch sportminiszternek, hogy az gyorsan felfüggesztette - és az UEFA bevonásával szép kis nemzetközi bonyodalom kerekedett belőle. Nos, Kovács Attila érdekes párhuzamot vont az akkori és mostani történések között, mondván, a magyar elnökbotrány és az Eb-pályázatokról szóló szavazás vészesen közel esett egymáshoz, úgyhogy, ha 2006-ban elhangzottak olyan vélemények, miszerint  az aktuális elnök labdarúgóügyektől való eltanácsolása és az UEFA-hoz rohangálás csakis ronthat a helyzetünkön, az 1998-ban sem lehetett másként...
A lényeg persze, hogy veszítettünk, és ezt az osztrákok nem bocsátották meg sem nekünk, sem maguknak. Természetes hát, hogy a következő Eb-pályázatra találtak egy színvonalasabb partnert, ezúttal Svájccal álltak össze. És mit ád a sors, meg is kapták a 2008-as tornát az egyedül rajthoz álló Magyarország előtt. Ahogy kiszivárgott, megint csak minimális különbséggel. Ebben az a legszebb, hogy lehetetlen hiteles képet kapni a szavazásról, elvégre az UEFA a pontos eredményt titokként kezeli, csak a beavatottak tudják, mennyire volt sima a voksolás, és a sajtó kizárólag abból táplálkozhat, amit megsúgnak - tekintve, hogy nálunk értelemszerűen mindenkinek Bozóky Imre súgott, akár fenntartással is kezelhetnénk ezt a két szoros vereséget, de mindegy.
{p}
Jöhetett a harmadik nekirugaszkodás, a 2012-es Európa-bajnoki pályázat, minden korábbinál több ellenféllel. Jó, a mennyiség picit a minőség rovására ment, Azerbajdzsán azért nem lehetett igazi konkurencia (ma még nem, de ha a szokásjog szerint egy kokainbáró csüccsen a helyi szövetség elnöki székébe, nagyot nézünk majd, hirtelen mennyi pénz lesz Eb-t rendezni...), az oroszok pedig Moszkva olimpiai kudarca miatt hirtelen az Európa-bajnoki projektet is ejtették. A szavazás első köre előtt így a legesélyesebbnek tartott Olaszország, valamint a rendre dobogón végző Magyarország (és ugye Horvátország) mellett a török vagy a görög pályázat lehetett volna a harmadik továbbjutó, ám nagy meglepetésre a közös lengyel-ukrán terv futott be. Végső győztest majd decemberben hirdetnek.
Nyerhetünk? Akár nyerhetünk is. Más kérdés, hogy a horvát-magyar pályázat utak, szállodák, repülőterek, stadionok tekintetében nem lehet ellenfele az olaszokénak, mi több, egy friss felmérés eredménye alapján az öt érdekelt országból éppen Magyarországon a legkisebb az esemény támogatottsága, a magyar szurkolóknak csak húsz százaléka lenne hajlandó jegyet venni és kimenni egy Eb-meccsre. Úgy fest, a futball-Eb kapcsán még a szokottnál is szkeptikusabbak vagyunk, és a jócskán megkurtított, 160 milliárdos állami javadalmazást az ország a stadionok építése helyett mondjuk az összedőlőfélben lévő kórházak felújítására fordítaná. Még csak bele sem lehet kötni egy ilyen véleménybe, bár tegyük hozzá: egy hazai rendezésű Európa-bajnokság az egyetlen, amely már-már uniós infrastruktúrát és fejlettebb labdarúgóéletet biztosíthat Magyarországnak. Mellettünk szól, hogy már harmadszor próbálkozunk, továbbá az is, hogy a nagyobb európai futballnemzetek aligha akarják az olaszok Eb-nyerési esélyeit még azzal is növelni, hogy nekik ítélik a tornát.
De - ennyi. Semmi több. Amíg a szokásos káosz és széthúzás uralkodik a magyar futballban és - ami egy sikeres pályázathoz legalább ennyire fontos - a magyar politikában, addig bizony csak a vesztes szerepét játszhatjuk. Pedig a televíziós riporter, az egykori szövetségi kapitány fia, Lakat T. Károly már meg is álmodta a pályázat kampányplakátját: az egyik oldalon Orbán Viktor dekázik, vele szemben meg Gyurcsány Ferenc pörgeti a labdát, jelezve, hogy ha a fociról van szó, minden magyar egy oldalon áll.
Ismerve a honi viszonyokat, ebben reménykedni legalább akkora dőreség, mint abban, hogy Budapest a következő húsz évben valamikor olimpiát rendezhet.