Rendszerváltás a magyar fociban?

Mert a futball egy országot átfogó mozgalom, tömegességét bármely párt megirigyelhetné. Egyébként meg a legkisebb falutól a fővárosig a szombat, vasárnap a focié. Ilyenkor a családok tízezreinél változik az ebéd időpontja, mert a gyerek, az unoka vagy a családfő meccsre megy. Pedig nem is most éljük a labdarúgás legnépszerűbb esztendeit: a teremsportok, a televíziós kínálatok, a szórakozás megannyi lehetősége a fiatalok egész seregét csábítja el tartósan - és még így is, amikor tavasszal "döng a foci", egy fél ország kapja fel a fejét. Érthetetlen, hogy ennyi szimpatizáns soha nem tudta az akaratát érvényesíteni egy európai vagy világszínvonalú futballkultúra érdekében. A sportág vezetésének pedig soha nem ért meg annyit ez a rengeteg ember, hogy értük, csakis értük "tálaljanak" fogyasztható, jó futballt. Ha valaki népszerűségre akart szert tenni a vezetésben, az legtöbbször az utánpótlás-nevelés fontosságát kezdte emlegetni. Mondta, mondta az illető, hogy mennyire meghatározó a jövő futballja - a futball jövője -, és közben azt a listát böngészte fél szemmel, amelyen harmadrangú légiósokat vagy leharcolt sztárokat kínáltak eladásra.
Szabó András Kunhegyesen, a Dózsa György Általános Iskolában évtizedeken át képezte futószalagon az Alföld legügyesebb kis labdarúgóit - különösebb visszhang nélkül. Lajosmizsén egy megszállott vállalkozó áldozott pénzt, paripát, fegyvert arra, hogy az apróságok kulturált körülmények között ismerkedhessenek kedvelt sportáguk alapjaival. Az edző elmondta, hogy amikor kikerülnek a gyerekek az iskola végeztével a keze alól, szétszóródnak a szélben... Pedig már az OTP, a Mol és néhány más célorientált cég is áldoz az utánpótlás-nevelésre. A termés az U21-es válogatottban, Róth Antalnál látható, ám félő, hogy ezek a gyerekek komoly játékossá érve külföldön próbálnak szerencsét. Ami érthető és könnyen megmagyarázható: ott van lehetőség a fejlődésre, no meg a tisztességes pénzkeresetre.
Hát akkor hogyan tovább? Ezt az ördögi kört kell megszakítani úgy, hogy a külföldi futball nívóját ide kell hozni a Megyeri útra, a Hungária körútra, az Ülői útra. És akkor nem mi házalunk az értékeinkkel, hanem nekünk kínálkoznak fel játékra valódi klasszisok. Ennyi és nem több annak az embernek a teendője, aki elfoglalja a sportág trónját. Ehhez persze türelem kell, ránk meg az a jellemző, hogy "eredményt, de azonnal!" Nincs négy-öt évünk arra, hogy egy új szellemű csapat szárba szökkenését kivárjuk. Volt viszont harminc-negyven évünk a selejtes futballra. Ha valaki a közönségtől türelmet kér, már hallhatja is a lelátóról a pfujolást, mert a "türelem" szó jelentése is elkopott az évtizedek során. A szó a tehetetlenség szinonimájává vált, sajnos, így a lelátók népének reagálása is érthető.
Mindezzel együtt messiásváró hangulat uralkodik a labdarúgásunkban. Nevek röpködnek a levegőben, olyan emberekéi, akik az élet más területén már bizonyítottak. Elnökjelöltként például Csányi Sándoré, az OTP Bank elnök-vezérigazgatójáé. Őt bízvást elfogadhatjuk hiteles személyiségnek, hiszen számos más kollégájával szemben ő nem csődbe, hanem sikerre vitte a "lakosság bankját". Ha úgy szervezné meg a magyar futballt, ahogy az OTP-t, a fejünk se fájna... Ő azonban egyelőre gondolkodási időt kért. Nem tudom elfelejteni legutóbbi találkozásomat Demján Sándorral. Amikor arra kértem, néhány szót mondjon a futballban való szerepvállalásáról, nyakig begombolkozott. Minden másról, csak arról nem... Várszegi Gáborról azt mondják, a bodajki pálya mellett valóságos gödröt toporgott magának, ez pedig nem arra vall, hogy ne szeretné a futballt. Mégis futva menekült a legnépszerűbb magyar klub háza tájáról. Márpedig ezeket az embereket kellene megnyerni az ügynek, szeretett sportágunk felvirágoztatásának. Megértem őket, hiszen egy sikertelen vállalkozásban benne van az a kockázat, hogy oda az életműként felépített egzisztenciális katedrális.
Úgyhogy jöjjön hát az a februári tisztújító közgyűlés, amely akár rendszerváltás is lehet az MLSZ-ben. És ennek már legfőbb ideje!