Zava (és) barátai

Először Fehér Miklós esett össze egy portugál bajnokin, aztán Kulcsár Anita szenvedett autóbalesetet, nemrég pedig Zavadszky Gábor kapott szívinfarktust egy kisebb orvosi beavatkozást követően.Három ifjú sportember - három szörnyű dráma.
Ezen a mostani csúf januári délutánon Zavadszky Gábort búcsúztatta a Papp László Sportaréna háromezres nézőserege. Ültünk a lelátón, és néztük a főszereplőket... s e pillanatban rápillantottunk Zavadszky Gábor özvegyére. Sírt.  Pedig neki nagyon kell már vigyáznia, hogy mikor sír, mikor nevet, mikor ebédel, mikor mit mond. Elveszítette azt a férfit, akit tizenöt éve szeretett, és ezáltal nemcsak egy összetört feleség, hanem egy újságot eladó közszereplő is lett. Mindenki maga dönti el, mennyit enged megmutatni a gyászából: Fehér Miklós családtagjai kérték a sajtót, hogy hagyják őket békén; Zavadszky Gábor özvegye azonban nem kerülte a nyilvánosságot.
Ennek is, annak is megvan az előnye és hátránya, bár talán nem szerencsés olyan fotók tucatjait látni a napilapokban, amelyeken a temetés napján a feleség és a kisgyerekek állják körbe a koporsót. Ez legyen az ő gyászuk, nekünk, kívülállóknak ilyen mélységben semmi közünk az életükhöz. De sajnos a piaci viszonyok nem engedik a csendben emlékezést: volt bulvárlap, amelyik be akarta hívni szerkesztőségébe az özvegyet, hogy ott feleljen az interneten érkező kérdésekre. Mit lehet ilyenkor kérdezni? Hogy hiányzik-e a férje...?
Ekkor érkezett meg a pályára Lothar Matthäus. A család barátja, Hrutka János hívta őt futballozni, ám félő volt, hogy a volt kapitány személye elhomályosítja majd Zavadszky Gáborét. Nagyobb tapsot kapott, mint az összes többi játékos együttvéve, minden mozdulatát ujjongás kísérte, ő pedig remek PR-szakember módjára számolatlanul osztogatta az aláírásokat és nyilatkozott a tévéknek. Elmondta, mennyire tisztelte Zavadszkyt, és milyen nagyszerű futballista volt (azt senki nem kérdezte meg tőle, hogy ez esetben vajon miért nem hívta meg a válogatottba, de most már mindegy). Matthäus ott volt, emlékezett egy tragikus véget ért magyar futballistára, és eközben elköszönt a szurkolóktól...
Győzike is elköszönt. Nevezett úr tipikus példája a kereskedelmi televíziók üzletpolitikájának: hogyan lehet egy, a nyafogáson kívül semmi máshoz nem értő emberből amolyan sztárféleséget kreálni. Ez a Győzike soha nem találkozott Zavadszkyval, ám úgy érezte, neki is fel kell lépnie, hiszen ugyanúgy 1974-ben született. Elfogadjuk, nemes gesztus, ám néhány ferencvárosi drukker taps helyett füttyel köszöntötte. Győző kapásból el is küldte őket a fenébe, amivel maga mellé állította a közönség tekintélyesebb felét, ám miután a két romanticos lány elénekelte, ő maga pedig monoton hangon eldarálta a szöveg rá eső részét, két percig kiabált, hogy egy második dalt ez a közönség nem érdemel meg, és a kis botrányt nagy botránnyá tetézve leviharzott a pályáról. Ekkor gondolkodtunk el, hogy ennek az embernek a kezébe minden körülmények között bűn mikrofont adni...
S közben, három órán át, elnéztük magát a futballt is. Szép gólok, mosolyogtató hibák, nagy kapusbravúrok, pompás cselek jellemezték a tornát, bár értelemszerűen sem a játék, sem az eredmény nem érdekelt itt senkit. Csak a történeti hűség kedvéért jegyezzük meg, hogy az MTK nyert az FTC előtt, és pályára lépett még a régi Dunaferr, valamint a Zava barátai nevű csapat, amelyet egy alkalommal a szpíker véletlenül "Zava és barátai"-t mondva mutatott be.
Bár úgy szólhatott volna a név!