Hokiőrület Egerszegen

Az Erdélyből származó mester két évtizede érkezett Dunaújvárosba, hogy a korosztályos csapatokkal foglalkozzon, és néhány év alatt elérte, hogy tanítványai végigverték nemcsak az ország, hanem a térség hasonló korú együtteseit is. Nem véletlen, hogy később a Dunaferr felnőttcsapatának szakvezetőjeként dolgozhatott, majd többször is volt magyar szövetségi kapitány. Bár sok kimagasló eredményt ért el, azt ő is gyakran érezte: az igazi munka számára a gyerekek felnevelése attól a pillanattól kezdve, hogy ötévesen először esnek hasra a jégen, egészen addig, amíg tinédzserként meg nem kapják életük első profiszerződését.
Kercsó Árpád így immár öt éve boldog, hiszen fiatal tehetségekkel foglalkozhat. Míg régen csak a Maros befagyott vizét jégpályának használva edzhette csapatát, ma már jóval színvonalasabb körülmények között készülhetnek neveltjei. Igaz, Budapesten volt elég gondja, hiszen előfordult, hogy egyszerűen kitiltották őt és együttesét a csarnokból, ám még a legnehezebb pillanatokban sem érezte úgy, hogy elég volt, feladja. Az elmúlt húsz évben kinevelt háromtucatnyi srácot az élvonal és sok esetben a válogatott számára, és még mindig talál új és új kihívást a munkájában.
Most például Zalaegerszegen. Tíz hónapja felhívta egy helyi üzletember, hogy építsen fel minőségi hokit a városban, és Kercsó nem sokat tétovázott, elvállalta a Zalaegerszegi Titánok felkészítését.
Ezek a zalaegerszegi titánok jobbára harminc-ötven kilós, nyolc-tizenöt éves srácok, akik azt vették a fejükbe, hogy egyszer az ő városukban is lesz olyan jégkorong, mint Székesfehérvárott vagy Dunaújvárosban.
Mert mi kell a jégkoronghoz? Mindenekelőtt elszánt fiúk tömege, és bár a létszám még korántsem telt be, azért már sikerült vagy két csapatra való ifjút összetrombitálni.
Aztán pedig kell egy pálya. Szerencsére Zalaegerszegen nemrég épült egy, mi több, a csapat ingyen használhatja, ami hihetetlen segítség.
Továbbá nem árt néhány elkötelezett szülő, aki nem sajnál félévente úgy százezer forintot csemetéje felszerelésébe és utaztatásába fektetni.
Nem utolsósorban pedig kell egy hokiőrült mecénás, mint mondjuk Prófusz Róbert Péter, aki képes mindent megtenni, hogy megvalósuljon az álma, és egyszer Zalaegerszeg-Alba Volán döntőt rendezzenek jégkorongban (magától értetődően zalai sikerrel).
Úgyhogy ne csodálkozzunk, ha Kercsó Árpád most boldog ember. Nap nap után lemegy tanítványaihoz, és elérzékenyülve figyeli, ahogy Gáspár Matyi bevágja a pakkot vagy Mazzag Dani átszlalomozik a védők között. Tudja Kercsó azt jól: ha tíz év múlva Matyi vagy Dani ugyanilyen gólokat lő a franciák és a svájciak ellen, az javarészt az ő sikere lesz. Jócskán túl a nyugdíjaskoron kiint majd nekik a lelátóról - aztán hazamegy Egerszegre, Pestre vagy éppen Gyergyócsomafalvára, hiszen másnap korán kell kelnie: edz a hatéves korosztály.