Doktor úr húsz ráérő éve

Most, hogy a Domino-BHSE női vízilabdázói megnyerték a második legrangosabb trófeát, a LEN-kupát, a szakmában heveny számvetés kezdődött: kiderült, hogy a válogatott csapat lehengerlő sikerei mellett a klubok igencsak szerényen teljesítettek. A Domino győzelme előtt egyedül a Szentes lányai vitézkedtek a nemzetközi porondon, méghozzá 1993-ban hódították el a Bajnokcsapatok Európa Kupáját. A siker kovácsa a magyar női vízilabdasport egyik megteremtője, Tóth Gyula szentesi állatorvos volt. Vele beszélgettünk a kezdetekről, a sportág hőskoráról.

FiatalokPalágyi Béla2006. 05. 12. péntek2006. 05. 12.
Doktor úr húsz ráérő éve

A női póló születése körül a fiatalon elhunyt Ördögh Éva bábáskodott, a "bölcső" pedig a Vasas uszodája volt. Amikor 1982 táján Tóth Gyula Szentesen felvetette, hogy a gyengébbik nem is beszállhatna ebbe a férfias játékba, közölték vele, semmi akadálya, amennyiben megszerzi a pénzt a csapat fenntartásához... Nem késtünk még le semmiről. Ugyan volt már Világkupa, Európa-bajnokság, az Egyesült Államokban, Kanadában, Hollandiában, Franciaországban, Németországban már komoly szinten művelték a nők is a pólót, ám az igazi áttörést az hozta el, amikor 2000-ben a sportágat felvették az olimpia műsorára. Szentesen úszókból, kézilabdázókból verbuválódott az az együttes, amely tízszeres magyar bajnok lett végül. Kezdetben csak helybeli játékos volt a csapatban, aztán jöttek az igazolások: Drávucz Rita, Szremkó Krisztina, Stieber Mercedes érkezett erősítésként.
A szentesi szakember belevetette magát a sportág forgatagába: több mint tíz évig volt szövetségi kapitány, három gyereke közül a két lány is ezt a sportágat választotta, Olaszországban "el is kapkodták őket", mindketten Itáliába mentek férjhez, Noémi 2004-ben az olasz válogatottal olimpiai bajnokságot nyert. Ő abbahagyta a válogatott szintű versenyzést, jelenleg ikrei nevelésével foglalkozik inkább, és levezetésként játszik egy Nápoly közeli csapatban. Aztán Tóth Gyula 1999-ben bejelentette, hogy az új évezredben felhagy a női vízilabdasport istápolásával. Így is tett, 2000-ben leakasztotta a fogasról a fehér köpenyt, és az állatorvosi szakmájának él. Hogy illően megköszönték-e neki azt a közel húsz évet, amit az uszodában töltött a sportág istápolásával? Azt mondja, ha nem lett volna a válogatottal világbajnok, Európa-bajnok, egy érdeme akkor is lenne: mégpedig az, hogy Magyarországon ma van női vízilabda! Mert bizony a szövetségben sokat kellett harcolni azért, hogy a női póló megmaradjon. Azok is le akarták söpörni a térképről, akik később szövetségi kapitányként éppen abból éltek. A köszönet tehát ez; egyébként vörös szőnyegen nem állt, ami az elismerés protokolláris részét illeti, a számvetést letudja egymagában. Külföldön még mindig jobban ismerik, mint idehaza...
Amikor a legutóbbi olimpiai szereplésünkről kérdezem, nehezen áll kötélnek, hogy véleményt mondjon. Mindenesetre az athéni hölgykoszorúnak nem hatodik helyezéssel kellett volna hazaszerénykednie, a legkevesebb, amit elvárhattunk volna, a döntőbe jutás, és ott aztán egy peches, depressziós napon bejöhet az ezüstérem... A válogatottunk ugyanis ma is a legjobb a világon, és még Pekingben is aranyérem-esélyes. Hát persze, hogy a doktor úr ma sem él partra vetett halként: a szentesi utánpótlás-csapatok mellett dolgozik társadalmi munkában. Sikerélmény, persze, itt is van: tavaly a junior világbajnokságon egyedül a szentesi klubot képviselte három játékos a válogatottban, közülük Somogyi Balázs gólkirály lett.
Ami a szakmáját illeti, kinevezték kirendeltség-vezető főállatorvosnak, hat kolléga és tíz szaksegéd dolgozik a keze alatt, ennyi, úgy érzi, mára már elég. Különösnek tartja, hogy a sportban, ahol mérhetőek a teljesítmények, sokkal több az igazságtalanság, mint a szakmájában, ahol a megítélést nem segítik méterek, gólok, másodpercek. A sportban a langyos vízben lubickoló, "problémamentes" edzőknek van becsületük, őt pedig nem ilyen fából faragták. Mára azonban letette a fegyvert.