Megszokhatók-e a kiütések?

Az Európa-bajnokság selejtezőinek első mérkőzésén, a norvégok ellen új edzőpárossal próbáltunk szerencsét. A csapat a régi volt, pontosabban olyan fiúkból állt, akik már voltak válogatottak, ám ilyen vagy olyan okból kihullottak a kosárból. Az ő bizonyítási vágyukra épített a szakvezetés. Az eredmény közismert: olyan égés lett a vége, hogy a "füst" miatt sokan az utolsó negyedórára már el is hagyták a Szusza Ferenc stadiont. Mondanám, hogy a norvégok négy gólt rúgtak, de ez így nem igaz, ugyanis mi háromszor segítettük hozzá őket a gólszerzéshez. A becsület megmentéséhez a holland bíró azzal járult hozzá, hogy büntetőt ítélt kegyelemből, melyet Gera aztán berúgott, de az 1-4 nem kisebb szégyen és gyalázat. Pedig ezt a csapatot a média igyekezett a szurkolók kegyeibe ajánlani. Kedves, szimpatikus fiúknak tüntettük fel őket, akik nem kavarnak botrányt, nevükhöz nem fűződik éjszakai kicsapongás, talán olyan is van közöttük, aki kiskorában ministrált. Mindez a pályán édeskevés. Nekem ilyenkor mindig a kitűnő humorú edző, Thomann Antal jut eszembe, aki egyszer azt mondta egy vesztes meccs után: "Fiúk, maguk annyira jók, rendesek, becsületesek. De nekem nem bankpénztárosok kellenek, hanem futballisták!" Volt idő, amikor a moszkvai szálloda ablakából kirepült egy pezsgőspohár, ráadásul pontosan azon a járdaszakaszon landolt, ahol a Központi Bizottság tagjai jártak be a Kremlbe. Óriási botrány kerekedett, de hát az a csapat, amelynek a nevéhez ez a történet fűződik, végigverte a világot. Később pedig az a szóbeszéd járta, hogy az egyik válogatott focistánk beküldte a cigányzenekart a Balatonba, és úgy húzatta a nótáját egy pityókos hajnalon. Akár igaz a sztori, akár nem, az a játékos az utolsó számottevő klasszisaink egyike volt. Szó sincs arról, hogy tizenegy fékezhetetlen csibész talán csodát tenne a zöld gyepen, de az sem garancia a sikerre, ha egy csapatra való körgalléros angolkisasszony kergeti a labdát.
Ami a szakvezetők dolgát illeti, le kellene számolniuk néhány illúzióval. Így a szürke mackóalsó legendájával: Király Gábor a kapuban nem megoldás. Nem egyszer hagyta már pácban a csapatot "lepkéivel", ezúttal olyan gólt kapott a második félidőben, amilyen miatt Zsák Károlyt lassan száz év óta emlegetik: ő ugyanígy, a lába között kapott egy potyát a spanyolok ellen anno... Éger beválogatása melléfogás volt. Őt most a spanyol viszonyok foglalkoztatják: hogyan talál ki edzésre, miként érteti meg magát. Emellett még arra is figyeljen, hova passzolja a labdát... Hogy Lőw Zsolt, no meg Thomas Sowunmi honnan került elő, ez alighanem a meccs rejtélye volt. Hosszasan sorjázhatnának még a kérdések, ám a választ csak az tudja, aki arra is megfelel, kit kellene beállítani helyettük.
Mire e sorok megjelennek, már túl leszünk a bosnyákok elleni, idegenbeli mérkőzésen is, ám engem most még mindig az foglalkoztat, miként kaphattak ilyen "selejtes árut" a "fogyasztók" az akár hatezer forintos belépőjegyükért.