Ünnep volt Miklóson

Ott a kosárlabda, ahol izomhegyek küzdenek egymással, a közönség mégsem veri szét a stadiont. A jégkorongban eleve középkori harcosok korcsolyáznak a jégre, talpig páncélban, merthogy így van esélyük a meccs túlélésére. A nézők ennek ellenére nem viszik haza szuvenírként a plexipalánkokat. Ökölvívásban a "végtermék" eleve egy véres húscafat, a nézőtéren viszont kimért, nyakkendős urak ülnek. Miért van az, hogy háború csak a futballban robbant ki két ország között?
Emlékezhetünk rá, 1969 nyarán Honduras és El Salvador légterében repülők szálldostak, tankok taposták le a határsorompókat, végül kétszáz halott és ezer sebesült került a veszteséglistára. Mindez azért, mert "Pipo" Rodrigez a harmadik meccsen a 102. percben gólt rúgott, és ezzel El Salvador jutott tovább a világbajnoki selejtezőben. Erre mondhatná valaki, jó, jó, de a koreai parlamentben meg olykor a honatyák csépelik egymást, Spanyolországban pedig egy csendőr tábornok túszul ejtette az egész országházat. Miközben az idei, németországi világbajnokság legnagyobb skandalluma az volt, hogy Zidane mellbe fejelte Matterazzit.
Ilyen kétségek között indultam Törökszentmiklósra, hogy megnézzem az MTK vendégjátékát a Magyar Kupában. Miklós valamennyi bajnokságok legalsó osztályánál eggyel van feljebb, a megyei harmadosztályból került fel a megyei kettőbe, így a két ellenfél között ötosztálynyi különbség van. A környék valamennyi rendőrét kivezényelték, tekintettel a közismert helyzetre. A nézőtéren jó kétezer ember várta a bírói sípszót szolid izgalomban. Aztán elkezdődött a meccs. A papírforma mindinkább igazolódni látszott, a nézők hamar belátták, csodák csak ihletett pillanatokban esnek, ez a kilencven perc pedig nem lesz az. Azért a harmadik bekapott gól után felröppent egy lengyel város neve, ám a drukkerbe a hangosbemondó beléfojtotta a szót. Ettől kezdve gyönyörködhettünk a kékek egyérintőzésében vagy Bori szólójában, aki a saját ötöséről indulva valamennyi mezőnyjátékost kicselezett, s amikor még csak hétnél járt, a tizenhatosról visszafordult, hogy meglegyen a tíz. Aztán az ötös sarkáról mellélőtt.
A szünet sem telt tétlenül, a tombolán egy roma férfi vitte el a fődíjat, ami egy elegáns színes televízió volt. Nem is bírta egyedül a nagy dobozt, társak kellettek a cipeléshez. Ez az akció is vastapsot kapott...
A második félidőben beállt Németh Krisztián, őmiatta köpködte a szotyit a lelátón legalább a nézők fele. A fiú kemény volt, határozott, pedig ha a miklósi védők betaláltak, koppant a sípcsontvédő. Krisztián állta, végül két góllal járult hozzá a 8-0-ás végeredményhez.
A kispadon a magyar futball két nagy egyénisége ült: az MTK-nál Garami József, akiről a nézőtéren azt suttogták, alighanem ő ma a sportág hazai pápája. A meccs végén megkérdeztem, mit szólt a publikumhoz? "Mit szólnék - mondta nevetve -, én is vidéki vagyok, ebben nőttem fel." A másik futballguru a hazaiak edzője, Csontos Lajos. Őt 47 éves korában még láttam játszani. Most 53 esztendős, és elárulta, hogy még aktív játékos. Mondta is, viszketett a talpa, de azért nem cserélte be magát, mert a fiataloknak volt nagyobb élmény a fővárosiakkal játszani. Volt ő ifiválogatott Weimperrel, Komjátival, védőként szívesen "megkóstolta volna" Németh Krisztiánt, de majd talán Cserkeszőlő ellen beszáll úgy tíz percre. Merthogy a magyar Matthews a játékban naprakész...
Szerda volt, és miközben a fővárosban tüntetések zajlottak, a két csapat békésen vacsorázott együtt a miklósi estében. Úgy, ahogy az egy jeles ünnepen illik. Egyébként kerestem a huligánokat, de nem találtam.