Baszk bikák rohama

A bikafuttatáson edzett helybeliek némi döbbenettel néztek körbe négy óra után hat perccel a második leghíresebb pamplonai arénában. Először a fülüknek nem hittek, majd a szemüknek sem. A csarnokban veszprémi ritmusra sivítottak a kereplők s úgy zúgott az "MKB, MKB!", mintha a bank éves beszámoló közgyűlését tartotta volna valamennyi ügyfelét vendégül látva, mondjuk, a Vérmezőn. A meredező baszk szemek számára a már említett eredményjelző sem hozott ekkor még megnyugvást: a Portland neve mellett csupán egy kerekded nulla állt, míg az MKB már kétszer is beavatkozásra késztette a műszer kezelőjét. S hol volt még a varázslatok kezdete!
Tízpercenként jött a csoda. Iváncsik körmagyarját bármely szakmáját értő balettmester habozás nélkül repertoárjába emelte volna. A gyermeki mosolyú szélső két sasszéját, majd piruettjét három nemzet fiai nézték szanaszét heverve a pamplonai parketten, majd Gergő egy balkáni gerle egykedvűségével röpült a hatos vonalon át, s helyezte a labdát a hosszú fölsőbe. A norvég átlövőből, horvát irányítóból és spanyol védőből álló alkalmi Iváncsik "fan club" még megcsodálhatta fiunknak a NASA ballisztikusait pirulásra késztető ejtését, majd bikaviadalokon acélozott lélekkel és kemény ököllel elhelyezett egyikük egy bal csapottat a szélső bordái közé - és ezzel befejezettnek nyilvánították a mai "miként csináljunk bolondot egy fél világválogatottból"című tanórát.
Míg szakavatott kezek a cserepadon Iváncsikot próbálták több-kevesebb sikerrel levegővel ellátni, benn Gál vitte hátán a csapatot. Nem a veszprémit - a pamplonait, és nem képletesen, hanem mázsás, kétméteres védők formájában. Mint kilőtt dundi ágyúgolyó zúgott unos-untalan a portlandi kapu felé, hátán megannyi önkéntes Münchhausen báróval, s lőtte a labdát nyolcszor a hálóba. Nem járt sokkal jobban Perez sem: ahányszor megjelent a szaggatott vonal tájékán, úgy lógtak nyakában a védők, mint hazatelepülő mágnásnak a pályaudvaron a szegény rokonok. Felváltva estek ekkor a gólok, s úgy tűnt, a gigászok csatájában csupán egy-két apróság dönthet. Olyan gálát láthattak a nézők, hogy az ínyencek már nem is az eredményre, hanem néhány kivételes szólistára összpontosítottak.
S itt a krónikásnak új fejezetet kell nyitnia. Aki azt állítja, hogy Kiril Lazarov, ez a csendes szavú macedón sportember kivételes képességű játékos, durván lódít. Lazarov egy zseni, a sport Mozartja, a legnagyobbak egyike, aki valaha a parketten megfordult. Gyakran mondják, hogy a sztárokat látva ezrek kapnak kedvet egy-egy sportághoz. Félek, a nagy Kirillel más a helyzet: miután végignézték pamplonai produkcióját, százak és százak keresték fel egyesületük szertárosát, hogy leadják felszerelésüket. Mesteri alakítását a világ legjobbjának választott horvát Balic is zavartalanul csodálhatta a portlandi kispadról, a második félidőben ugyanis egy percre sem lépett pályára. S így, Balic nélkül, egy pompás veszprémi gárda ellen a második félidő közepére a baszkok ráleltek aznapi legjobb formációjukra, és - héttel verték a mieinket.
Több szó ne is essék erről a negyedórás gyászmenetről. Talán csak annyi: hatóságilag tiltanék el minden rajongót a sportág televíziós kémlelésétől. A lelátóról, csak onnan az igazi!
H. L.