Csodától a papírformáig

Kétségtelen, Pat Cortina együttese ott van a világ legjobb húsz együttese között, amit csupán kézi- és vízilabdában mondhatunk el a csapatjátékok közül. A mostani tornán is nagyszerű játékkal két biztos győzelmet aratott: előbb Szlovéniát verte 7-1-re, majd Litvániát 10-2-re. A különbség egyik esetben sem volt kicsi, ráadásul az ellenfelek erejére sem lehetett panasz, hiszen a litvánok legutóbb a második helyen végeztek a Divízió I-es világbajnokságon (vagyis majdnem feljutottak az A csoportba), a szlovénok pedig éppen a legjobbak közül estek ki. Igaz, Budapestre azért jó néhány fiatalt is magával hozott a két együttes, de a két magabiztos siker egyértelműen jelzi a magyar hoki erejét.
A csúcs persze a tornagyőzelem lett volna, és erre minden esélye megvolt a csapatnak, hiszen a szintúgy az A csoporttal kacérkodó franciák ellen 3-0-ra vezetett, ám az utolsó harminc percben sikerült az első két és fél nap eredményeit lerombolni egy 0-4-es szériával, így hosszabbítás után végül vereséget szenvedett a hazai alakulat.
Kudarc? Dehogy, legfeljebb kellemetlen epizód - ami azonban jól mutatja, hogy hiába a magyar jégkorong ugrásszerű fejlődése az elmúlt évtizedben, azért nagyon nehéz ledolgozni a hátrányt. Mert minden előrelépés dacára kiküszöbölhetetlen probléma a kevés pálya, a kevés gyerek, a kevés jó csapat és természetesen a kevés pénz. Hiába állt már többször is egy-egy meccsre a világszenzációnak számító A csoportos tagságtól a magyar csapat, mindig sikerült egy súlyos vereségbe beleszaladni a - nem mellékesen - sokkal erősebb gárdák ellen. A franciák is erősebbek, ebben aligha lehet vita, de akkor is bosszantó, hogy fél meccsnyi tökéletes koncentrálás után ennyire összeomoljon az együttes.
Még szerencse, hogy a közönséget immár nem lehet kiábrándítani. Ahogy a szurkoló a vízilabdás srácoktól is elfogadja a második helyet, hiszen tudja jól, nyertek már eleget, és nyernek is még eleget, úgy a jégkorongnál is kialakult az elmúlt években az a pozitív kötődés, amelyet csak hosszú, szívós munkával lehetne lerombolni. Évtizede még ritkaságszámba ment, ha a válogatott meccsére néző érkezett, mostanság viszont már többször is ki lehetett tenni a megtelt táblát a nagyobb csarnokokra is. Persze amikor a világbajnok Kanada vagy Szlovákia itt játszott, akkor természetes a nagy érdeklődés, így talán ennél is többet jelentenek a hétvégi tornán tapasztaltak. A világ második vonalába tartozó csapatok ellen is kilátogatott öt-, hat-, hétezer néző, tartósan a válogatott mellett maradt a mobilszolgáltató cég, és egyéb szponzorok is sokkal szívesebben adakoznak, mint korábban.
Lassanként pedig így eljutunk odáig, hogy a magyar jégkorongsport nem hobbi, nem unaloműző időtöltés avagy kéttucatnyi fanatikus kitűnni akarása, hanem üzlet, kőkemény üzlet legyen. Mindezt már felismerte a szponzor, felismerte a tévé, felismerte a közönség és felismerte maga a sportág is. Hát ezért biztató a jövő.
Ez persze nem azt jelenti, hogy az áprilisi ljubljanai Divízió I-es világbajnokságon a magyar csapat lehengerli valamennyi ellenfelét és simán feljut a legjobbak közé. Bár a szlovénokban azért ott lesz annak az 1-7-nek az emléke, korántsem Pat Cortina együttese az esélyes. De amíg egy A csoportos szereplés tíz éve még csoda lett volna, ma már "csak" szenzáció.
Hátha 2010 körül szimplán papírforma lesz.