Kézben (majdnem) készen

"A kezemet nézzék, mert csalok!" - mondta a varázslatos ügyességű Rodolfó mester, a bűvész. Hiába néztük, nem jöttünk rá, hol csap be bennünket. És ennek tapsoltunk önfeledten. A magyar férfi kézilabda-válogatott negyedik volt az athéni olimpián, ám mielőtt még túlzottan beleéltük volna magunkat abba, hogy a világ élvonalában tartanak számon bennünket, jött a hideg zuhany: tavaly a svájci Eb-n nem sikerült továbblépnünk a csoportunkból, ahol Dánia és Szerbia-Montenegró is megvert bennünket, így csak 13. lett csapatunk az összesítésben. A gyenge szereplés után Skaliczki László szövetségi kapitány felajánlotta lemondását, de a sportág elnöksége nem fogadta el. Viszont valamennyien egyetértettek abban, hogy fiatalítani kell. Pótolni kell Carlos Perezt, Rosta Miklóst és még jó néhány világsztárt. Azért ez nem egy mindennapi kihívás. Megmondom őszintén, azóta egyfolytában a szövetségi kapitány kezét figyelem: miként fogja a "bűvészkalapból" elővarázsolni a klasszisok utódait. Az első fellépés a hét végén következett el, amikor is Izlanddal vívtak meg a játékosaink, először Ózdon, aztán Miskolcon. Két meccsen két győzelem! "Jégország" válogatottja pedig nemes ellenfél: éppen ők voltak azok, akik a balsikerű kontinenstornán - a dánok ellen elért békés döntetlenjükkel - előttünk csusszantak be a harmadik helyen a csoportból.
Most az ózdi közönség előtt nem volt pardon. Játszott a csapat - mármint a miénk. Tatai Péter a kapuban egyáltalán nem tűnt szükségmegoldásnak, pedig Fazekas Nándort, a Gummersbach portását kellett helyettesítenie. Világszínvonalon produkált Nagy László, a Barcelona balkezese; Császár Gábor pedig hamarosan a közönség kedvence lesz, olyannyira színes és virtuóz a játéka. Katzirz átlövései már-már a kubai elődöt idézték, ha pedig védekezésben összeáll egy Nagy, Illyés, Herbert, Gál négyes, óhatatlan, hogy az embernek ne a sztrádaépítéseknél használt földgyalu jusson az eszébe. Telt ház volt Ózdon, és kétezer néző buzdította a fiúkat Miskolcon is, a városi sportcsarnokban. A szurkolók máris formában vannak, holott a fiúk felkészülése csak most kezdődött a januári, németországi világbajnokságra.
A mérkőzések után Skaliczki Lászlót rövid értékelésre kértem. Elmondta, hogy a szakállát azért növeszti, mert szükség van a "dizájnban" is a nagyobb szigorúságra. Ami a fiatalítást illeti: ott lehet generációt cserélni, ahol van mihez nyúlni. A junior világbajnokságon bronzérmet nyert csapat tagjai jó alapot nyújtanak egy olyan együttes összekovácsolásához, amely akár a 2012-es londoni olimpián is sikeres lehet. A titok pedig? Munka az egyesületekben, munka a válogatottnál! Azonkívül van rangja a válogatottságnak, ami elképzelhetetlenül nagy felhajtóerő.
Sinka Lászlót, a szövetség főtitkárát Dániában értem utol, Viborgban szurkolt a Ferencváros lányainak, ám televízión még megnézte az ózdi meccset. A látottakkal elégedett volt, ami pedig a csapatépítés "titkát" illeti, ő is a munkát és a még több munkát jelölte meg rendező elvként. Miként fogadták a svájci "hideg zuhanyt" az Eb után? Először is nem hisztiztek, azt a tanulságot vonták le, hogy még többet kell dolgozni. És ami a legfontosabb: a közönséget nem szabad becsapni. Előfordulhat, hogy gyengébb évjáratok váltják egymást a sportágban, ilyenkor a szerényebb alapanyagból kell fogyaszthatót főzni.
Hát így állunk most, jó két hónappal a világbajnokság előtt, egy generációváltás kellős közepén. Az egyetlen, szárazföldön sikeres labdajátékunkban, mellyel vezetjük az IHF világrangsorát.
Hogy aztán felépül-e ebből egy katedrális, majd elválik a világbajnokságon, aztán Pekingben az olimpián, és az újabb meg újabb világversenyeken. Egy dolgot azért ne feledjünk: más sportágakkal szemben a kéziseink ott vannak egyre-másra a toplistás csatározásokban. A jég, amin korcsolyáznak, vékony, vigyázni kell, hogy be ne roppanjon alattuk. Hát csoda, hogy az ország egy emberként aggódik értük?