Mellre veszi az ágyúgolyót

Húszezer ember tombol, örjöng. Ez a jelenet estéről estére megismétlődik, most éppen a chicagói Allstate arénában. A műsorban 12 perc Herculesé, és a háromszáz tagú monumentális showban egyedül neki nincs helyettese...
- Eddig Amerika száznegyvennyolc városában vendégszerepeltem, Alaszka és Hawaii kivételével az összes államban megfordultam. Kanadában és Mexikóban is felléptem, utóbbi különösen emlékezetes, megható volt, amikor odajöttek hozzám olyan emberek, akiknek tizenöt évvel ezelőtt fényképet és fotót adtam, és most bemutatnak a gyerekeiknek, mondván: ,,No látod, akkoriban nem hitted el, hogy én egy igazi Herculessel találkoztam..." - mondja az egykori energetikus, aki máig is kedves nosztalgiával emlékezik arra, amikor a békéscsabai Kórház utcai pályán a fűtésért felelt, és esténként egy Körös-parti tömblakás pincéjében emelgette a súlyokat.
- Áruljuk el az olvasóknak, hogy néhány éve azt mondta: alaposan kikészültek az ízületei, arról nem beszélve, milyen hallatlan idegfeszültséggel járt estéről estére azzal a tudattal készülni az előadásra: mi lesz, ha napközben megfázik, és nem lesz százszázalékos erőben.
- Hogyne emlékeznék, de! Képzelje csak el, amikor begördül egy terepjáró a színpadra, eléfekszem, és szép komótosan áthajtanak a mellkasomon. Közben pedig a tömeg ütemesen tapsol, mert a szívdobogásom ki van erősítve a hangszórókon. Ta-tam, ta-tam, ta-tam... Amikor felállok és kitör a tapsvihar, ez valami olyan fantasztikus érzés, amitől az ember elfeledi a gyötrelmeket, összes fájdalmait. És már nem jut eszébe, hogy a húszkilós golyót nem tudja megtartani a karja alatt berregő láncfűrész fölött vagy nem képes meghajlítani az óriáspatkót, esetleg nem hajlik be kezei között a kétszáz kiló húzóerejű óriásrugó. Előfordult, hogy másnap láttam az utcán Hercules-pólóban a közönség közül olyanokat, akik ellenőrizték, nem svindli-e az egész, valódi vasból van-e a patkó. Ezek jó kis csemegék az ízületeimnek, és főleg egy-egy szombati, három előadásos nap után, hogy is mondjam, jól esik az ágyikó. Az idei turné december 3-án ér véget, onnan hazaviszem Floridába az autónyi rekvizitumomat. A lakókocsi, amelyben lakom, sokkal kényelmesebb, mint a hotelozás, de a jogosítványom is lejár az év végén, már csak emiatt is hazautazom Csabára. Ott először is megszervezek egy jó kis vadászatot a barátaimmal, mert a természet a legnagyobb kikapcsolódás, azt semmiért nem adnám.
Jövőre pedig? Pakucza mester azt mondja, újabb negyven nagyváros következik, 350 előadással. Szeretne még visszatérni Finnországba, ahol a legbarátságosabb emberekkel találkozott, akiket valaha is ismert.
- Vagyis szó sincs visszavonulásról?
- Egyelőre. Ameddig az erőm engedi legalábbis, de ha mégis abba kell hagynom, és lesz rá alkalmas jelentkező, szívesen megosztom vele a tudásomat és átadom a stafétát.