Nincs jobb reklám a sikernél

Régen úgy mondtuk (talán ma is érvényes), a sport jövőjét a gúla alja, annak széles alapja adja. Mondhatunk bázist is, a lényeg: Peking felé haladva vajon elkezdték-e már az edzéseket a Cseh Lacik, Balogh Gáborok, Benedek Dalmák?

Pécsi Gábort, a Magyar Öttusa Szövetség technikai igazgatóját még a budakalászi kontinensviadal vége felé kérdeztük: mekkora felhajtóerőre számít a sportág újabb három aranyéremmel a tarsolyában?
- Megpezsdíti az életünket, a siker mindig megpezsdíti. Például '99-ben a Honvédban mindenki Balogh Gábor akart lenni, de ez kevés. A gyerekeket meg is kell tudni tartani. Otthont, műhelyt kell nekik teremteni. A szövetség ezért nagyon sokat tesz, hogy mindez az erősen lecsökkent szakosztályszám közepette is lehetséges legyen. Itt nem elsősorban öttusaszakosztályokra gondolok, mert azokat nagyon nehéz komoly összeg nélkül működtetni, hanem elsősorban két- és háromtusa-csoportokra. Erre egy külön piktogramot készítettünk idén, állami támogatást is kaptunk hozzá, amelyet szigorú feltételekkel, csak erre szabad felhasználni. Nyakunkba vettük az országot, jártunk Fehérvár és Pécs környékén, Pápán, Szigetváron, Csákváron, Győrben és Gyömrőn, főleg, ahol uszodák is vannak. A korábban beindított móri után újabb három szakosztályt jegyeztünk be: egy fehérvári iskolában, Seregélyesen és Csákváron. Tapasztalatunk, hogy ott lehet mindezt megcsinálni, ahol a környéken már jó bázis működik. Jó példa Csákvár, ahol mind az öt sportágra találtunk szakembert, de nem volt összefogó. Találtunk. Emellett Kulcsár Antiék kijárnak mintaedzéseket, bemutatókat tartani. A tárgyi és anyagi feltételeket illetően nincs két egyforma helyzet. Van, ahol csak egy testnevelő bérét kell kiegészíteni, másutt van esetleg igénybe vehető lovarda. Hangsúlyozom, a szövetség csak azokat tudja támogatni, ahol az élet fenntartható. Ehhez fontos, hogy kövessük is, mi történik az adott helyen.

Lukács József nyolc éven át volt a női tornászok szövetségi kapitánya, két olimpián vezette a lányokat. Igaz, itthon "nyugdíjba küldték", de külföldön számítanak tanácsaira.
- Jóllehet náluk tavaly volt világverseny, de tanulságok bőven teremtek. Azt kell mondanom, a hazai világversenyek, a 2002-es szer-vb, majd három év múlva ugyancsak Debrecenben a világbajnokság hozadéka csupán annyi volt, bár ez sem kevés, hogy összehozta a hazai és külföldi tornásztársadalmat. Tavaly például még Kanadából is eljöttek egykori itthoni edzők. A minap Bonyhádon tartottunk előadást Röck Samu bácsival, aki talán a legsikeresebb férfiedző, hiszen Borkai Zsolt és Csollány révén két olimpiai aranyérmest indított útjára. Úgy gondoljuk, egy hazai világverseny önmagában kevés. Nálunk nemcsak a versenyzők körében van erős generációváltás, hanem az edzőkében is. További okok miatt a 2002. évi hazai szer-vb nyomán nemhogy fékezni tudtunk volna a lejtőn, de talán még gyorsultunk is... Ne feledjük, egészen más itthon eredményesnek lenni, mint a nemzetközi porondon.

Nos, ezek a sportági műhelyek, de mi a helyzet az adminisztratív pontokon, mondjuk a megyei sportigazgatóságokat sok helyütt felváltó megyei sportági szövetségeknél, például Békéscsabán?
- Természetesen mindenre nyitottak vagyunk, de lehetőségeink korlátozottak. Az nem lehet kérdés, hogy népszerűsítsük a sportot, akár a nagy egyéniségei révén, akár más úton-módon, de tudomásul kell venni: mi magunk, a szövetség is nagyon nehéz körülmények között tudja végezni a feladatát, a versenykoordinációt. Döntőek a helyi kezdeményezések, a magunk módján segítjük mindegyiket, remélve, egy idő után ismét javulnak a feltételek - véli Marik Lászlóné, aki három tucat sportágat fog össze alelnökként Békésben.

Összegzésre talán nincs is szükség. Ahány ház, azaz ahány műhely, annyiféle lehetőség, évtizedek óta.