Lőj, Dömötör, lőj!

A közvetítés e pillanatait az elmúlt négy évtizedben számtalanszor visszapergették a rádióban, amolyan szállóigévé vált a feledhetetlen mondat. Az olimpiai aranyérem sorsát akkor eldöntő másodpercek főszereplőjével, Dömötör Zoltánnal azóta sok minden történt. Az elmúlt hónapban például beválasztották a Magyar Olimpiai Bizottság elnökségébe. De aki egy kicsit is jártas a vízilabdában, annak e név hallatán azonnal a Tokióban lőtt gól jut az eszébe, nem mintha a kitűnő sportember egyéb eredményeiért nem járna elismerés.
Első sikereit úszásban érte el, 1954-ben 400 gyorson magyar bajnok lett. Még abban az évben a 4×200-as magyar gyorsváltó tagjaként felállhatott a dobogó legmagasabb fokára az Európa-bajnokságon. Az Újpestben úszott, de gyakran szerepelt a lila-fehérek ifjúsági vízilabdacsapatában is. Sárosi Imre, az úszók kapitánya közben hozott egy döntést, mely szerint a válogatott úszóknak megtiltották a pólót. A tiltás Dömötör Zoltán számára nem tartott sokáig, mert a váltót nem nevezték az 1956-os olimpiára, ezért végleg a vízilabda mellett döntött.
Hamarosan kiderült, hogy helyes volt a döntés, mert 1957-ben már meghívást kapott a válogatott keretbe, és 1958-ban a korábban úszásban nyert Európa-bajnoki aranyérme mellé vízilabdában is aranyat szerzett. Ezt az Eb-győzelmet még egy követte, és az éremgyűjteménybe a tokiói arany mellett két olimpiai bronz is bekerült. A csúcs természetesen az olimpiai első hely volt, amelyre így emlékezett vissza:
- Az aranyérem sorsát eldöntő, szovjetek elleni mérkőzés előtt mindenki számolt. Számunkra a 2-0-ás, a 3-1-es vagy az 5-2-es győzelem volt az elfogadható eredmény. A harmadik negyed végén 2-2-re állt a meccs, az utolsó negyedben tehát három gólt kellett lőnünk, és egyet sem volt szabad kapnunk. Iszonyatos perceket éltünk át, megszereztük a vezetést, majd belőttem egy négyméterest. Már 4-2 volt a javunkra, ekkor következett az a sokat emlegetett gólom. A szovjet kapus mellé egy mezőnyjátékos is beúszott a kapuba, meg kellett találnom a legjobb megoldást. Lóbáltam a labdát, lóbáltam, mert biztosra kellett mennem, majd lövés helyett íveltem, és ez bevált.
Az 1968-as olimpia után befejezte a játékot, edzőként dolgozott tovább. Ebben a minőségben külföldre is eljutott, irányította Algéria és Dél-Korea válogatottjának felkészülését. Itthon a szövetség szakfelügyelőjeként is tevékenykedett, egy mérkőzés erejéig szövetségi kapitány volt: 1986 végén távozott az addigi kapitány, az újat még nem nevezték ki, Moszkvában viszont várt egy korábban lekötött mérkőzés a magyar csapatra. A szövetség erre a meccsre Dömötör Zoltánt kérte fel kapitánynak. 4-3-ra nyertünk. Mint mondja, számára azért is emlékezetes ez az eredmény, mert ennek előtte öt évig nem sikerült nyerni a szovjet válogatott ellen, a diadalt pedig újabb három sikertelen év követte.
A közelmúltban megválasztották az Olimpiai Bajnokok Klubja elnökévé, majd elnökségi tagja lett a MOB-nak. Friss posztján azon fáradozik, hogy minél sikeresebb legyen a felkészülés a pekingi olimpiára. Véleménye szerint a szponzoroknak köszönhetően erre van fedezet, de nem dúskálnak a javakban, nagyobb állami támogatásra lenne szükség. Ami a kedvenc sportága, a vízilabda esélyeit illeti, arról azt mondja: van egy jó csapat, van egy jó edző, így az aranyérem várományosai lehetünk Pekingben, 2008-ban.