Miért nincs, ha van?

Nem értem, miért van az, hogy az egyébként világszerte oly népszerű játék nálunk még egy tisztességes vezérkart sem érdemel. Miközben a csarnokok egy-egy rangadón dugig megtelnek, olyan nagy a szurkolók érdeklődése - a szponzori támogatottság szánalmas. Miért van az, hogy külföldön játszó sztárjaink - Dávid, Gulyás, Báder, Németh - mindaddig média-főszereplők, míg haza nem térnek. Ha itthon összeállnak egy válogatott meccsre, nem hisszük el, hogy ők azok, akikkel odakint - no meg idehaza is persze - újságoldalakat töltenek meg. Miért nincs magyar kosárlabda, és egyáltalán lesz-e? Ilyen kérdésekkel kerestem meg Bokor Ákost, a Soproni sÖrdögök férfi kosárlabdaklubjának ügyvezető igazgatóját. A válaszadásban azért is illetékes a megkérdezett, mert "civilben" egy helyi középiskola igazgatóhelyettese, tehát az utánpótlásra hivatalból is van rálátása.
Szerinte elpiacosodott a kosárlabda, és ebben a versenyben mi nem tudunk helytállni. Régen központi pénzforrások éltették a sportágat, emellett a honvédség "összerántotta" a legtehetségesebb fiatalokat, esetleg az egyetemi diploma megszerzésének lehetősége vonzott egy-egy településre ígéretes ifjakat. A Sopron sokáig abból élt, hogy a körmendiek mind a "hűség városába" érkeztek továbbtanulni, megvolt a kiváló utánpótlás. Bajos továbbá, hogy egy élvonalbeli együttesnek legalább négy korosztályban kell indítania csapatot, ezt pedig kevesen tudják megoldani. A versenyrendszer sem a legtökéletesebb: azt mondják, az NB I B az első osztály hátországa, ám a valóságban ez nem így van, inkább a kiöregedett kosarasok szorulnak a második vonalba.
Időnként felröppen az a vélekedés, hogy túl sok a külföldi, azért nincs nálunk módszeres utánpótlásképzés. A soproni szakember felemlegeti azt az időszakot, amikor előírás volt, hogy egy csapatban csak két külföldi léphetett pályára. Akkor ugyanúgy nem volt utánpótlás, miközben a hazai játékosok bére az egekbe szökött. Megkaptuk a szabad piacot, melyben az uniós munkavállalóknak egyenlő jogokat kell adni. Már az is diszkrimináció, hogy csak öten szerepelhetnek egy csapatban, a hatodik kötelezően hazai. Röplabdában ilyen ügy miatt próbapert indítottak ellenünk. Tetézi az egészet, hogy a szponzorok azonnali megfelelésre tartanak igényt. Így aztán külföldön kell körülnéznie annak, aki máról holnapra akar eredményt elérni.
Vegyük most az utánpótlást: miként látja ezt egy pedagógus? Szerinte sok csapatnál a nevelést szükséges rossznak tekintik. Mivel a szponzorok rögtön eredményt követelnek, erre összpontosul a pénz, nem a hátországba, ami hosszú távú és bizonytalan befektetés. Megváltozott közben a fiatalok érdekeltsége is: régen az edzés szent dolog volt az ifjú versenyző számára, ma ott van száz csatorna a televízión, a számítógép vonzása, a diszkó. Ma már nem firtatják este tíz után az ifjúságvédelmiek, hogy mit keres a fiatal nyilvános helyen? Nincs tisztességes fizetése egy utánpótlásedzőnek, a tréninget jobbára testnevelők tartják a munka mellett. Innen már könnyű levezetni azt, hogy a junior csapatunkon kívül az összes többi korosztályos válogatott nem az A, hanem a B osztályba sorolódik. Húznak el mellettünk az országok, legutóbb már a nagyhatalomnak igazán nem számító Ausztriától is kikaptunk.
Ha összevetjük a kosárlabda tételét a hazai költségvetésben a sikersportágnak számító kézilabdáéval, akkor Bokor Ákos szerint kiderül, húsz az egyhez az arány a kézilabda javára. Sokat nyom a latban az olimpiai szereplés mind a férfiaknál, mind a nőknél, persze a több pénz már nagyobb lehetőséget ad a minőségi munkához. Hogy külföldön játszó légiósaink itthon miért nem alkotnak maradandót a válogatottban? A sportág ziláltsága is közrejátszik ebben, de az is, hogy nem kötnek idehaza olyan biztosítást a játékosra, amely a nemzeti színekben elszenvedett sérülés esetén biztosítaná a kiesett jövedelmet. Külföldön ez bevett szokás. Nálunk az egyik kárvallott, Újvári Eszter válogatott meccsen sérült meg, és ezt egyévi keresete bánta. Ami a vezetést illeti, nyilván vannak, akiknek jó, hogy lassan egy éve nincs legitim elnökség. Ami a jövőt illeti: magyar kosárlabda nemcsak nincs, de nem is lesz. Belátható időn belül legalábbis.
A lehangoló prognózis ellenére azért a nők mezőnyében a MiZo Pécs megverte a világ egyik legjobb csapatának számító Samarát, a Pécset háromszori hosszabbítás után legyőzte az Euroleasing Sopron, Kecskeméten felavatták az újjászületett csarnokot, ahol több mint kétezer ember tapsolt a hazaiak győzelmének a Szombathely ellen, pedig az Univer férfigárdája így állt fel: Adams, Radovanovics, Celej, McClendon, Lopatka. Az edző azért: Meszlényi Róbert.