Ritmus

Két Mozart-mestermű korabeli átiratokban
(Hungaroton Classic)
Wolfgang Amadeus Mozart (1756-1791) bármikor jöhet, mindig szívesen hallgatom. Még akkor is, ha átiratokról van szó. Első hallásra észre sem lehet venni, hogy itt valami "csavar" van, hiszen a műveket kortársak dolgozták át és korabeli hangszereken szólnak. Egyébként így van ez mások esetében is, gondoljunk csak Bach, Beethoven, Gluck, Muszorgszkij darabjaira, vagy Händel Messiására, mely éppen Mozart átdolgozásában (is) ismert. A lemezen Schwenke (1767-1822) átirata hallható a K. 361. B-dúr Gran Partitából, illetve a g-moll vonósötös Stegmann (1751-1826) által újraértelmezett változata fortepianóra, négy kézre. Igazi mestermunkák. Bátran hozzányúltak az eredeti művekhez, néhol megváltozott a szólamok összhatása, máshová terelődött a hangsúly vagy bátrabb lett a hangszerelés, egyszerűsített a szerkezet. Ami a végeredményt illeti, a Mozart-stílus mit sem változott.

Reinhold M. Glier: Vonósnégyesek
(Hungaroton Classic)
Viszonylag szűk körben ismert Reinhold M. Glier (1875-1956) munkássága, pedig a XX. század szovjet-orosz zenetörténetének és közéletének egyik jeles alakja. Úgy gondolom, háttérbe szorításához nagyban hozzájárul, hogy a sztálini diktatúra kiszolgálói közé tartozott, ezért Nyugat-Európában és Amerikában már a maga korában elfordultak tőle. Glier csodagyerekként indult Kijevből, hegedűtudását Moszkvában gyarapította, karmesteri kurzusra pedig Berlinben járt. A harmincas években megválasztották a Szovjet Zeneszerzők Egyesülete elnökévé. Harmóniában is konzervatív maradt, műveiből kiragyognak a népi motívumok; sok egyéb mellett hat operát is írt. Ezzel a lemezzel talán közelebb kerülhetünk hozzá, hiszen még ma sem nagyon játsszák műveit. Az 1999-ben, Lisszabonban alakult, négytagú Pulzus String Quartet a zeneszerző két, egy fiatalkori, illetve egy későbbi vonósnégyesét szólaltatja meg.

Joseph Haydn: Divertimentók
(Hungaroton Classic)
Esterházy Miklós herceg volt a kenyéradó gazdája, ám tehetsége és munkássága messze túljutott a kismartoni és az eszterházi rezidencián. Joseph Haydn (1732-1809) egy különleges hangszeren, a barytonon is játszott, amit ő maga nemes egyszerűséggel "paritonként" emlegetett. Egy időben, 1765 és 1775 közt olyan műveket komponált, melyek a kombinált vonós-pengetős instrumentumon szólaltathatók meg, számuk megközelítette a százhúszat. Aztán, amikor kiment a divatból a baryton, Haydn ezeket a szerzeményeit átdolgozta hegedű, mélyhegedű és gordonka vonóstrióra, így a divertimento (rövid jellemdarabok) műfajában könnyű és világos szerkezetű kamarazenét hozott létre. A muzsikusok szívesen felvették repertoárjukba, mint most a két magyar és egy osztrák fiatal művészből álló Belvedere Trio Wien, akik ebben a felállásban először a gödöllői kamarazene-fesztiválon mutatkoztak be.