Csoportkép kudarccal

Az olaszoknak van, ők nyerték a legutóbbi világbajnokságot - mégis buktak. A közbiztonság, a köznyugalom garantálása... Ugyan kérem, Ukrajnában kisebbfajta polgárháború zajlik, a voksolók mégis meg vannak győződve róla, hogy Donyeckben vagy Kijevben lesznek a létező legnagyobb biztonságban. Az infrastruktúra... A Gdansk és Donyeck közötti kétezer kilométeren ma akkorka autópálya van, amelyen egy Trabant tíz perc alatt végigszáguld. Sorra vehetnénk valamennyi kritériumot, és kiderülne, hogy nem mi vagyunk mindenben a legutolsók. Mégsem kaptunk egyetlen árva szavazatot sem.
Ukrajna hatalmas felvevőpiac, ám jelenleg nem kis kockázat akár egy kamionnyi mobiltelefont is küldeni teszem azt Dnyepropetrovszkba, mert útközben bármi megtörténhetik a szállítmánnyal. Most eljött az alkalom, a keleti országon lesz öt éven át Európa szeme, lehet hát vinni a tőkét zsákszámra, építeni szállodát, utat, hidat, stadiont, jóval kisebb kockázattal annál, mint ha nem ők lennének a  társházigazdák. Persze nem ártott a hírverésnek, hogy Szergej Bubka, Vitalij Klicsko meg Andrij Sevcsenko kínálta a portékát. A mi lenullázásunkhoz biztosan kapóra jöttek olyan látványos kudarcok, mint a Málta elleni vereség vagy a Vaduz elleni újpesti kudarc, melyen az egész művelt világ hahotázott. Ha ezek nincsenek, nehezebb lett volna megmagyarázni, miért néztek levegőnek bennünket. Nem erősítette szavahihetőségünket az úszó-Eb rendezése sem, hiszen Lágymányosra egy vízi centrumot ígértünk, végül alig tudtuk határidőre összetákolni a margitszigeti öreg uszodánkat. Emlékszem, valamikor az osztrákokat próbáltuk táncba vinni egy rendezés erejéig. A sógorok elegánsan elhárították az ajánlkozásunkat, felkérték Svájcot, és vele csont nélkül nyertek.
Egyszóval nem szaggatom meg a ruhámat, nem szórok hamut a fejemre, tudomásul veszem, hogy az én életemben már nem szól Budapesten semmilyen fanfár. Ami pedig a futballt illeti? Nem képviselünk számottevő kihívást egyetlen ellenfél számára sem; ez történelmileg így alakult. Valamikor a lóhátról való hátranyilazásban mi voltunk a legerősebbek a földtekén. Ma vannak jobbak. Egyébiránt mi történik, ha nyerünk? Az osztrákok az Eb rendezésén fáradoznak, és Grazban nemrég úgy megvertük őket, mint apa a szófogadatlan fiát. A görögök az athéni olimpia eufóriájában megnyerték a kontinensviadalt. És? Azóta mindenki üti-veri őket. Hány csapatuk van az egyszeri siker után a BL-döntőben?
Félő, hogy azért kapaszkodtunk mi kétségbeesetten a rendezés jogának megszerzésébe, mert nem hisszük, hogy külső ráhatás nélkül, pusztán a saját erőnkre hagyatkozva képesek lennénk kimászni a gödörből. Hát ez az, ami engem aggaszt! Elnéztem a fényképet, amely a magyar delegációról készült. Mindenki ott volt rajta, aki tett valamit azért, hogy ide jussunk, ahol most vagyunk. Vagy nem tett semmit azért, hogy ne így legyen. Ám nem volt rajta az az arc, akiről feltételezem, hogy Mózesként elvezet bennünket az ígéret földjére. Ha valami nagy baj, hát akkor ez az.
Hogy nem nyertünk, az egy dolog. De hogy összeesküvésre hivatkozunk, lemaffiózózzuk az ellenfeleket, ez legalább akkora szégyen, mint a bukás!