Bukfenc a víztoronynál

A minél nagyobb víznyomás érdekében a Nagyerdőben, a Pallagi út melletti dombon, a korabeli Leveles csárda mellett felépített víztornyot 1914-ban adták át rendeltetésének. Egyúttal a szintén századok óta megoldatlan szennyvízszállításra is akkoriban születtek meg a döntések. 1909-ben kezdődött az 5600 méter hosszúságú hálózat és a szennyvízszűrő telep megépítése, amelyet két év alatt valósítottak meg. A víztorony először igazi szenzációval került be a la­­pokba, később pedig inkább a bűnügyi hírekben szerepelt. Hatalmas tömeg nézte vé­­gig 1924-ben Korányi Zoltán ejtőernyős ug­­rását a szeptember 21-én tartott repülőnapon. 
„Korányi Zoltán, a debreczeni közönség kívánságának engedve, ismét eljött hozzánk, hogy még a múltkorinál is bravúrosabb mutatványával ejtse bámulatba a kiváncsi tömegeket. Veszedelmes és izgalmas produkcióban volt része azoknak az emberkaravánoknak, akik vasárnap délután zsúfolt villamoson, autón, kocsin, avagy gyalog a nagyerdei víztoronyfelé igyekeztek. Sok ezer néző előtt kezdett hozzá 3 óra tájban Korányi Zoltán mutatványának előkészítéséhez. A víztorony tetejére létrát rögzítettek és erre függesztették fel a hatalmas fehér japán selyemből készült ejtőernyőt, amely most a múltkoritól eltérően alul egy körekben meghajlított nádveszőhöz volt erősítve, ami által az ernyő kinyitódását biztosította. Korányi Zoltán egy emelettel lejebb felállott a galéria korlátjára és innen ugrott fejest, majd bukfencet vetett a levegőben és szinte pillanatok alatt földet ért. Az ernyő mintegy 10 méternyi zuhanás után nyílt ki és erős reccsenést hallatva, feszült széjjel, ezáltal meglassítva a zuhanó embersúly sebességét. A szerencsésen leérkezett virtuózt teljesen beterítette az ernyő és a feszült izgalomban égőközönség tomboló éljenzéssel fogadta a selyem alól előkászolódó mosolygós arcú Korányi Zoltánt. A rendőrségnek nehezen sikerült csak visszaszorítani a köréje tóduló embergyűrűt, mert mindenki őt akarta látni a halálugrás után elevenen. Szép, ritka és csodálatos élményvolt, csak az a kár, hogy pillanatokig tartott. Korányi Zoltán elmondotta, hogy még néhány nagyobb hazai várost látogat meg, azután Stokholmba, végül pedig Amerikába megy” – adta hírül az Egyetértés 1924-ben. Nem vetült mindig hasonló figyelem a Nagyerdei Víztoronyra. 
Az ipari létesítmény erdős, kissé elhanyagolt környezetben állva bűnügyek helyszíne volt. – Képzelődés vagy rablótámadás? Egy debreceni házaspár kellemetlen kalandja a víztoronynál – számolt be a különös esetről a Tiszántúli Hirlap 1927-ben. „Múltkoriban a Nagyerdőn történt rablótámadás élénk visszhangot keltett a városban. Széles körben tárgyalták az esetet, napokig foglalkoztak vele s így érthető, hogy a fantáziának is tág tere nyílott ezen ügy pertraktálásánál. A múltkori eset kihatása lehetett az, amely Szent István napján az esti órákban lejátszódott a Víztorony mellett elvezető úton. Nagy József kereskedő, Vendég utcai lakos arrafelé sétált este 8 óra tájban feleségével. A közelben járókelők egyszer csak ijedt kiáltozásra lettek figyelmesek. Valaki rendőrért kiáltott. A hang irányába futottak és ott látták a házaspárt, akik elmondták, hogy két szürke ruhás fiatalember került eléjük az úton. Lehetséges, hogy támadó szándékuk volt, de mivel nem történt semmi aggresszívebb mozdulat azok részéről, az is föltehető, hogy a fantázia túlcsigázásából keletkezett ijedtség okozott alaptalan rémlátást. A rendőri jelentésben nincs nyoma annak, minthogyha a két ember támadást kísérelt volna meg. Nem lehetetlen, hogy a két fiatalember tényleg olyan szándékkal ólálkodott az erdőknek azon a részén s mikor látta, hogy ketten jönnek velük szemben, lemondtak támadó szándékukról és elinaltak. Azonban az se lehetetlen, hogy békés járókelők voltak az est lovagjai, akik a hirtelen támadt lármától jobban megijedtek s kerülni akarván a kínos feltűnést, eltűntek. A rendőrség ettől függetlenül is lefolytatja a nyomozást.” 
Aztán: „Egy férfi bejelentette a Simonyi út elején levő rendőrőrszemnek, hogy a nagyerdei víztoronytól jobbra, a mutatványos sátortól 15 percnyi járásra, egy jól öltözött fiatalember csaknem teljesen oszlásnak indult holttestére bukkant. A rendőrőrszem azonnal értesítette a borzalmas leletről a központi ügyeletét, ahonnan dr. Szabó Zsigmond fogalmi író az ügyeletes tisztifőorvossal a helyszínre sietett. A tisztiorvos megállapította, hogy a férfi holttest mintegy három hónapja fekszik a Nagyerdőben. A jobboldali belső kabátja zsebében egy bőrfedelű noteszt találtak, amelyben több teleírt lap volt. Az írásokból kétségtelenül megállapítást nyert, hogy a három hónappal ezelőtt eltűnt Vigváry Lajos holttestére akadtak.” 
„A polgármester – írják a debreceni lapok 1932-ben – római útja alkalmával megtekintette a római sporttelepeket és konstatálta, hogy Rómában gyönyörű új sportpályákat építtettek tisztán földmunkával. Ezért vetette föl dr. Vásáry István azt a gondolatot, hogy Debrecenben is egy ilyen Sportpályát kellene építeni. Nyomban terveiket is kidolgozták, melyek szerint az új debreceni stadiont a víztorony közelében, a nagyerdei körút, a pallagi út és a köztemetői sugárút közötti részen építenék fel. Tervibe van véve a víztorony alsó részének kihasználása is. Itt a dombot megfelelően planirozzák és a torony alsó részében kávézót, tej ivót, vagy szórakozó helyiséget létesítenek, szép terasszal." Aztán 1950-től többnyire arról értesítette a helyi lapban a vízmű és a csatornázási vállalat a város közönségét, hogy a Nagyerdei Víztorony és a hálózat mosatását megkezdi, és a mosatás 2-3 héten keresztül tart. „A hálózat tisztítása következtében a víz helyenként zavaros lesz, miért is kérjük a közönség elnézését. A zavaros víz leülepedés után ivásra alkalmas, használható.” 
Debrecenben, ahogy terebélyesedett a város, s nőtt lakossága, egyre több vízmű, és egy újabb, nagyobb víztorony épült. Elhanyagolt terület közepén állt a Nagyerdei Víztorony, a villamosról egy pillanatra lehetett látni az épületet, amelyet az 1960-as évek óta a Debreceni Egyetem kezelt, s amely ezer köbméteres víztartalmával a szomszédságában lévő klinikák vízellátását biztosítja ma is. Száz évig nem volt renoválva az ipari örökség, de 2014-re Győrffy Zoltán és Kovák Róbert debreceni építészek újratervezték a vasbeton épületet. A tornyot körülvevő támfal tetejéig érő mesterséges domb egy részét kibontották, és az épület alagsorában üvegfalú kiállítóteret és egyben kamarakoncert-termet alakítottak ki. Végül a helyi védettséget élvező ipari örökség funkcióbővítő rekonstrukciójára több mint 487 millió forintot nyert a Debreceni Egyetem. A korszerűsítéskor mintegy 3000 köbméter földet mozgattak meg, 4200 négyzetméteren festették át a homlokzatot, 600 köbméter betont és 350 négyzetméter üveget építettek be. A víztorony alsó szintjén egy időszaki tárlatoknak, előadásoknak is otthont adó teret rendeztek be, parkszintjén vízbár várja a lá­­togatókat, amelynek első emeleti teraszán ötpályás, 12 méter magas, 430 fogással felszerelt mászófal is helyet kapott. A 34 méter magasban található legfelső kilátószintről – amelyhez 207 lépcsőn lehet feljutni – a város panorámájában gyönyörködhetnek a turisták. 

Mióta átadták, volt itt Ákos-, Tankcsapda-, Magna Cum Laude-, Csík Zenekar-, Parno Graszt- és Caro Emerald-koncert is. Az ismeretlen Kertész Imre – Tanulóévek 1934–1955 címmel indult Kertész Imre Intézet vándorkiállításának is helyet adtak, amely bemutatja az író gyerekkorának és pályakezdésének legfontosabb állomásait. Pálinkával indulnak, kolbászebéddel folytatódnak, koncertekkel zárulnak a „Zamatbéli víg napok” hagyományos rendezvényei, a „páratlan ízvilágú páros sercegése felelgetett a csicsergő madaraknak” – fogalmazott valaki. Rendszeresek a fotókiállítások, konferenciák, és havonta húsz zenei rendezvényt tartanak itt. Újra megkedvelték az épületet a debreceniek.