Ilyen állapotban van a kórházba került Dévényi Tibor
origo.hu
Kilencven éve, 1934. szeptember 26-án bocsátották vízre a világ akkori legnagyobb óceánjáró utasszállító hajóját, a Queen Maryt. Kalandos évtizedeket tudhat maga mögött: volt luxus-óceánjáró és katonai csapatszállító is – 1967 óta pedig nyugdíjas éveit tölti a kaliforniai Long Beachen horgonyozva, bár időnként statisztál filmekben.
Fotó: Topical Press Agency - Getty Images
A Cunard hajóstársaság az 1920-as évektől dédelgette egy utasszállító óriáshajó megépítésének tervét, hogy felvegye a versenyt német és olasz versenytársaival. Az akkor még csak az 534-es számú hajótest néven jegyzett óriásjármű építési munkálatai 1930 decemberében kezdődtek meg a skóciai Clydebankben működő John Brown és társa hajógyárban, de a világgazdasági válság miatt – néhány év kihagyással – csak 1934-ben, kormányzati segítséggel fejeződött be az építése.
Viktória helyett Mária
Az új hajó neve a legenda szerint egy félreértésnek volt köszönhető. A Cunard hajóit hagyományosan -ia végződésű névre keresztelte, így új büszkeségének is a Victoria nevet szánta. A társaság elnöke a hagyományokhoz hűen kihallgatáson kért engedélyt V. György királytól, hogy a hajó Anglia legjelesebb királynéjának nevét viselhesse. Az üzletember Viktória királynőre gondolt, V. György azonban saját hitvesére, és megköszönte a Mária királyné nagy örömére szolgáló megtiszteltetést. Módfelett kínos lett volna a félreértés tisztázása, így a Queen Mary nevet kapta a hajóremek.
A hajót maga a névadó, Mária királyné keresztelte meg 1934. szeptember 26-án. A Queen Mary 1936. május 27-én indult első útjára, Southampton kikötőjéből New York felé vette az irányt. Méreteire jellemző, hogy I. osztályú szalonjában kényelmesen elfért volna Kolumbusz három hajója, turbináinak ereje hétmillió gályarab evezőerejének felelt meg, több mint 20 ezer tonnás űrtartalma egyenlő volt a teljes Spanyol Armada kapacitásával. A 80 774 tonnás monstrum utasai 2000 hajóablakon tekinthettek ki, 700 faliórán nézhették meg az időt és 600 telefonkészüléket használhattak. Bírálói a hajó felépítését túl konzervatívnak tartották, de az utasoknak tetszett a jobbára art deco stílusú belső kialakítás.
A Cunard Line hajózási vállalat heti Southampton–New York-i expresszjáratának szánta eredetileg a Qeen Maryt. Ezt a funkcióját három éven keresztül töltötte be, ez idő alatt a gazdagok és kiváltságosok találkahelye volt.
A luxus-óceánjáró már 1936 augusztusában elhódította az Atlanti-óceánt leggyorsabban átszelő hajónak járó kék szalagot. 1937-ben ugyan alulmaradt az SS Normandie francia óceánjáróval szemben, de a következő évben visszaszerezte a címet, és 1952-ig a kitüntetés birtokosa maradt.
Stratégiai célpont
Egy másik rekordját máig sem döntötték meg: a Queen Mary szállította egyidejűleg a legtöbb embert, a második világháború idején egyszer 16 683 katona tartózkodott a fedélzetén. A második világháború kitörésekor az SS Normandie-val együtt New Yorkban rekedt, itt csatlakozott hozzájuk az időközben elkészült társa, a Queen Elizabeth. A világ három legnagyobb hajója kezdetben tétlenül várakozott, mígnem elrendelték katonai szolgálatba lépésüket. A Normandie az átalakítás közben kigyulladt és félig elmerült, de a két Queen – Mary és Elizabeth – csapatszállító hajóként, szürkére festve, amerikai zászló alatt teljesített szolgálatot. A tengerészek Szürke Szellemnek nevezték el a Queen Maryt. A testvérhajók másfél millió katonát hoztak át Európába, mindezt emberveszteség nélkül. Churchill méltatása szerint legalább egy évvel segítették megrövidíteni a második világháborút. A háború alatt a Queen Mary háromszor vitte át az Atlanti-óceánon legféltettebb hadiutasát, a Warden ezredes álnéven lajstromba vett Winston Churchill brit miniszterelnököt.
A németek stratégiai célpontként kezelték az immár „hadihajókat”, Hitler "„vérdíjat" tűzött ki rájuk. Nagy sebességük gyakorlatilag lehetetlenné tette a tengeralattjárók számára, hogy utolérjék azokat. A Queen Mary azonban egyszer majdnem mégis áldozatul esett, de egy elfogott rádióüzenetnek hála, még éppen időben meg tudta változtatni a pályáját.
A baleseteket azonban nem kerülte el: 1942 októberében véletlenül nekiütközött a HMS Curacoa könnyűcirkálónak és elsüllyesztette. Ezzel 338 ember halálát okozta, ugyanis a Queen Marynek megtiltották a megállást és mentést. Ugyanazon év decemberében egy 23 méter magas vízfallal – egy úgynevezett gonosz hullámmal – is ütközött, és majdnem felborult a hajó, a fedélzetén 15 ezer katonával. Ezt az incidenst azonban titokban tartották.
A leggyorsabb hajó
A Queen Mary a háború végéig több mint 800 000 katonát szállított, több mint 600 000 tengeri mérföldet tett meg, ami összesen több mint 1,1 millió kilométer. Átvészelt egy tengeri ütközetet, és felállította a valaha legtöbb embert (16 683 fő) szállító hajó rekordját. A háború végén több mint 22 000 háborús menyasszonyt és gyermekeiket szállította az Egyesült Államokba és Kanadába.
Ezután nagyobb testvérével – a történelmileg hasonló utat bejárt –, a Queen Elizabethtel visszavedlett utasszállítóvá, és még két évtizedig teljesítettek szolgálatot a polgári hajózásban.
A háború után még sok híresség élvezte a luxushajó kényelmét: a színészek közül többek közt Bob Hope, Fred Astaire, Bing Crosby, Elizabeth Taylor, Clark Gable, Greta Garbo és Audrey Hepburn. A hajó fedélzetén kelt át az óceánon Dwight Eisenhower tábornok, későbbi amerikai elnök és Erzsébet brit anyakirályné is. A Queen Mary a fénykorában az egyedüli óceánjáró volt, amit haszonnal üzemeltettek. Az 1960-as évektől azonban elveszítette az utasszállításban betöltött vezető szerepét, esélytelenné vált a sugárhajtású repülőgépek megjelenésével szemben.
A Queen Maryt 1967-ben, ezer atlanti átkelés után vonták ki a forgalomból, a Queen Elizabeth 1968-ban vonult nyugdíjba. Helyüket a Queen Elizabeth 2 vette át. 2004-ben pedig útjára indult a Queen Mary 2 is.
Gigantikus üdülőhajók
Az egykori utasszállító hajók kései luxusutódai a gigantikus luxus-üdülőhajók, amelyek a szállításra használt óceánjáróktól eltérően, jellemzően oda-vissza utakra indulnak különböző kikötőkbe, ahol az utasok „partraszállásként" ismert kirándulásokon vehetnek részt. Egyetlen út során több ezer utast szállíthatnak, és bruttó regisztertonna (BT) szerint a világ legnagyobb hajói közé tartoznak. Az 1988 és 2009 közötti két évtizedben a legnagyobb sétahajók egyharmaddal hosszabbak lettek, a szélességüket majdnem megduplázták, az utasok számát meg is duplázták, a hajóterük pedig megháromszorozódott. A legnagyobb tengerjáró hajó napjainkban a Wonder of the Seas, amely 236 857 bruttó tonna tartalommal rendelkezik, 362 méter hosszú, 64 méter széles, és 6988 utas befogadására alkalmas.
Kísértetek a fedélzeten
A Queen Mary 1967-es nyugdíjazása óta a kaliforniai Long Beachen horgonyoz: hotelként, múzeumként és rendezvényközpontként is funkcionál. Az a mendemonda járja, hogy a „nyugdíjas hajón” nem mindig nyugalmas az élet, mert olykor, bizony, kísértetek járnak a fedélzetén. A híresztelések szerint hol gyermekhangokat hallani az egykori gyermekőrző szobából, hol visszhangok hallatszanak a kiürített úszómedencéből. Mások szerint pedig John Peddar tűzoltó kísértete is a hajón jár, akit 1966-ban, 18 éves korában, a gépházban halálra zúzott egy rácsapódó vízbiztos ajtó.
origo.hu
borsonline.hu
life.hu
hirtv.hu
haon.hu
origo.hu
mindmegette.hu
vg.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu