Kemény Henrik öröksége

Nagyapja, Korngut Salamon 1853-ban Galíciából vándorolt Magyarországra, és kezdetben Várpalotán csizmadiaként kereste a kenyerét. Fia, az 1888-ban született Korngut Henrik 1911-ben kivándorolt Amerikába, s a Metro-Goldwyn-Mayer stúdióiban kapott munkát. Szövegeket írt, grafikákat készített, majd hazajött, s Keményre magyarosította a nevét. Aztán cirkuszosnak állt és meg is kapta a belügyminiszteri engedélyt „dal, testgyakorlatok és bűvészeti előadások” tartására, s így járta a városokat. Eleinte cirkuszi mutatványokkal szórakoztatta a nagyérdeműt, aztán áttért a bábozásra, és állandó színházat épített Budán. Később megalapította a Columbia Magyar Mechanikai Színházat, amely aztán egy év után tönkrement, ráadásul az I. világháború gazdaságilag, lelkileg alaposan megviselte a Kemény családot. 

Aztán 1926-ban a hűvösvölgyi Nagyréten új bábosbódé nyílt, amelyet a Kemény család üzemeltetett. Rajongott a közönség az előadásokért. Idősebb Kemény Henrik közben volt hivatalnok, mozigépész is, de mondhatni, hogy a bábozás volt az igazi szenvedélye. A II. világháborúban behívták munkaszolgálatra, és 1944-ben valahol eltűnt. 

∗ 

Az 1925-ben született Kemény Henrik először ötévesen kezdett bábozni, erről így mesélt: „Úgy játszottunk az öcskössel ketten, ahogy a papától (apjától) láttuk. Aztán, amikor látta a papa, hogy ennek a kölyöknek ez megy, akkor megfaragott nekem egy Miki egeret. Neki már volt egy Miki egér házaspárja, és közösen csináltunk egy zongorajelenetet: a Miki egér papa leült a zongorához és elkezdte pötyögtetni, a mama balettozott volna arra a zenére, de egy bizonyos pontnál mindig hamis volt a zongora. Egy picike Miki egér aludt ott bent. Miután kiemelte a kis egeret, a Miki egér papa elkezdett zongorázni rendesen, amire a mama balettozott, a pici Miki egér, azaz én meg ott csetlettem-botlottam. Ez volt az első játék, amit nyilvánosan színpadon csináltam” – mondta Kemény Henrik az első szerepéről, amit még a család Hűvösvölgyben felállított bódéjában játszott. Később a Népligetben felállított mutatványosbódéban már Vitéz Lászlót kellett mozgatnia. Tízéves korától játszott rendszeresen édesapja bábszín­há­zában. 

Húszévesen, amikor az apja nem tért haza a munkaszolgálatból, és öccsét elvitték malenkij robotba, egyedül vitte tovább a népligeti vurstlit. Az ötvenes években viszont államosítás ürügyén felszámolták azt a Ligetben működő mutatványosteret, ahol a Kemény család bábszínháza 1926-tól fogadta vendégeit. Ha Kemény Henrik egyik barátja nem erősködik, hogy az éjszaka leple alatt lopják ki a bábokat a lezárt színházból, semmi sem maradt volna a múltból. 

A helyet, ahol a bábelőadások zajlottak, egyszerűen beolvasztották az Angolparkba, amelyet akkor neveztek el Vidám Parknak. Az igazgató a következőt mondta a bábművésznek: „A kizsákmányoló mutatványosok a Népligetben elvonják a közönséget…” 

Kemény Henrik 1950-ben az Állami Bábszínházba került, ahol bábokat tervezett és készített, s persze játszott is, hogy aztán egyszer csak visszatérjen a vándorszínházhoz. Első munkája bábtechnikusként az Aladdin csodalámpája c. előadás mechanikai munkálatainak kidolgozása volt. Amikor egy-egy délelőttre vagy délutánra kiszabadult a fővárosi munkahelyéről, a településeken plakátok jelezték, hogy érkezik a vándorszínház, és a gyerekek sikoltozva fogadták Vitéz Lászlót. „Volt egy Trabantom, bőröndlakó bábokkal, egymagam jártam az országot. Azokban a kis falvakban, ahol nem volt művelődési ház, az istállóban, a szalmakupacokon ülve élvezték a darabot. Egyes helyeken nem volt villany, ott a háború után talált tábori aggre­gátoromat indítottam be, autó­lámpát szereltem a paravánra, azzal világítottam…” 

A hetvenes években újra függetlenítette magát. Vásárolt egy Trabantot, és összecsukható paravánjával bejárta az egész országot. Az őt meghívó kultúrházak sosem Vitéz Lászlóra adtak megbízást, csak gyerekeknek szóló bábelőadásra. Egészen a kilencvenes évek elejéig Kemény Henrik volt az egyetlen az országban, aki ezt a műfajt továbbvitte. Kemény Henrik 75 éven keresztül keltette életre a furfangos Vitéz Lászlót. 

∗

Akik látták Kemény Henrik bábelőadásait, tudták, hogy abban a palacsintasütővel hadonászó, piros orrú Vitéz László viszi a prímet. Miatta nevettek és izgultak a gyerekek, miatta telt meg újra és újra a nézőtér. „Csak tessék, csak tessék, csak orra ne essék! Ide, ide, kicsik és nagyok, ide emberek, csak folyvást, csak folyvást…” 

Vitéz László mellé új családtag érkezett, Hakapeszi Maki, a Zsebtévé egyik kulcsszereplője. Kemény Henrik bábja volt és a hangját is ő adta. A nyolcvanas évektől kezdve Kemény Henrik szinte egyedül járta a világot, életben tartotta a vásári bábjátszást, amely egybeforrt az ő nevével. Mindig ott volt az utazóbőröndjében Vitéz László, a két fekete zenész, a fekete ördög, Cuclifer, a krokodil. S persze a palacsintasütő. 
A '80-as években a Magyar Televízió is jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy egy egész ország, azaz „mindenki Heni bácsija” lett. Ha­kapeszi, Tücsök és Pamacs, Gyufa Gyuri, Sakk Matyi, Gesztenye Guszti – mindet ő készítette, s a legtöbbjüket ő is mozgatta a játékokban. „Hakapeszi ha kap, eszi” – ezzel végződnek a legismertebb sorozattörténetek, melyekben Móka Miki leplezi le a Hiszékeny urat néhány tábla csokoládéért rendszeresen átverő kismajmot. A vásári bábjátszás magyar képviselőjeként mindenütt jutalmak, nívódíjak várták. Ifjabb Kemény Henrik élete során közel egy tucat Vitéz László-figurát ajándékozott múzeumoknak és neves személyeknek. A müncheni Stadtmuseum, a drezdai UNIMA Fesztivál Központ, a mexikói Nemzeti Bábmúzeum is őrzi a magyar népi bábhőst, de egyet-egyet kapott Moszkvában Szergej Obrazcov és Párizsban François Mitterrand elnök is. 2005. március 15-én átvette az Országházban a Kossuth-díjat. A díj összegét még ezen a napon felajánlotta egy majdan épülő Kemény Bábmúzeumnak. Szintén nagyon ismert Süsü, a sárkány, az 1976 karácsonyán bemutatott magyar bábfilmsorozat, melyet Csukás István meséje alapján Szabó Attila rendezett. Zenéjét Bergendy István szerezte, Süsü, az egyfejű sárkány hangja Bodrogi Gyula, a bábot pedig a filmfelvételeken Kemény Henrik mozgatta, és a nagyméretű figura mozgatási mechanizmusának kidolgozásában is részt vett. 

∗

Kemény Henriknek valóban a játék, a színpad volt életének az értelme. Ahogy utolsó éveiben gyakran mondta: „Addig élek, amíg játszani tudok." Vagy ahogy egyik leírt álmával kapcsolatban fogalmazott: „A színpadon szeretném befejezni az életem, a gyerekközönség hangja jutalom lenne énnekem, így boldogan zárnám be egész bábos életem.” 

Kemény Henrik 2011. november 30-án halt meg, néhány héttel az után, hogy gyerekkorának színhelye, egész életének szimbóluma, az évtizedek óta kihasználatlanul kallódó népligeti mutatványosbódé vandálok gyújtogatása miatt porig égett. Már nem érhette meg, hogy megjelenjen a róla, családjáról, Vitéz Lászlóról, s a bódéról szóló be­szélgetőkönyve. 2010 decemberében még lektorálta a kéziratot. A Kemény-kötés sorozat első, hosszúkás alakú, gazdagon illusztrált, szépen tördelt, elegáns kötetét tervező: Majoros Gyula – az a Korngut-Kemény Alapítvány adta ki, amely Kemény Henrik akaratának megfelelően 2006-ban azért jött létre, hogy elősegítse a Kemény család művészi örökségének megőrzését, együtt tartását és közkinccsé tételét. Heni bácsi e célra felajánlotta az egy évvel korábban kapott Kossuth-díjának összegét, s Debrecen városa, illetve a Vojtina Bábszínház vállalta, hogy megteremti egy múzeum alapjait, s Kemény Henrik halála után is gondozója lesz a Kemény-gyűjteménynek. 

A Vojtina Bábszínház és az alapítvány Kemény Henrik születésének 100. évfordulója alkalmából pályázatot hirdetett kortárs magyar színművek megírására. Az évfordulós pályázat célja, hogy olyan új drámai alkotások szülessenek, amelyek méltón képviselik a vásári hős, Vitéz László ikonikus alakját. A májusig beadandó darabnak a tágan értelmezett Vitéz László-tematikához kell kapcsolódnia, a megkötés csupán annyi, hogy a műben Vitéz László alakjának meg kell jelennie. A zsűri által kiválasztott műveket a Vojtina Bábszínház és a Korngut-Kemény Alapítvány Vitéz László-történetek 2025 címmel, könyv formájában megjelenteti, az egyik művet pedig színpadra viszi. 
Kemény Henrik időutazása végérvényesen véget ért. Hamvait kérésére a Ligetben szórták szét az egyik születésnapján.